2019. május 13., hétfő

EZERMILLIÁRD FORINT GYŰLT ÖSSZE A NER-MILLIÁRDOSOKNÁL TÍZ ÉV ALATT

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2019.05.13.


Elképesztő vagyont gyűjtöttek olyan üzletemberek, akik tíz éve még a százas lista közelében sem voltak. Összevetettük 2009 és 2019 leggazdagabbjait.

2009-ben 1613,8 milliárd volt a becsült összérték, az idei összesítés pedig már 4632,9 milliárd forintot mutatott a Szakonyi Péter által szerkesztett kiadvány szerint. Ha nem folyóáron nézzük a vagyonokat, hanem az inflációt is számításba vesszük, akkor is legalább 2600 milliárd a növekmény.

Az összehasonlítást torzítja ugyan, hogy 2009 rendkívüli év volt, a világválság apasztotta a vagyonokat, egyetlen év alatt összesen 379 milliárd forintot veszített a száz legtehetősebb hazai üzletember. Az akkori éllovas, Demján Sándor bukott a legtöbbet, 300 milliárdból 160 milliárdot, de így is megőrizte vezető pozícióját. Arányaiban nála is jobban megsínylette a krachot Csányi Sándor OTP-vezér, ő 2008-ban még második volt 160 milliárddal, de egy év alatt alig a harmadára zsugorodott a vagyona, és 50 milliárdos eredménnyel a 6. helyre csúszott vissza. Azóta viszont csak egyszer, 2011-ben fordult elő, hogy egyik évről a másikra apadt az agráriumot is uraló főbankár vagyona, amúgy monoton növekvő a trend, és az idei ranglistát már – egy év alatt 40 milliárdos ugrással – 360 milliárd forinttal vezeti.

2009 óta átrendeződött a milliárdosok krémje, az egy évtizeddel korábbi listán 55 olyan név szerepelt, amelyet ma már nem lelni a legújabb rangsorban – derül ki a Szakonyi szerkesztésében megjelenő kiadványok összevetéséből. Ha csak 2009 tíz legvagyonosabb emberét nézzük, négyüket hiába keressük az idei listán:
- az akkori éllovas, Demján Sándor elhunyt, örökösei szerepelnek a rangsorban, igaz, 190 milliárdos hagyatéka még mindig elég a 4. helyre;
- az egykor 74 milliárddal második Várszegi Gábor gitárosból lett nagyvállalkozó, Fotex- és MTK-tulaj kaliforniai ranchára húzódott vissza, és üzletei súlypontját is külföldre helyezte át;
- az egykori édességkirályból ingatlanguruvá nőtt Futó Péter (2009-ben 40 milliárdos vagyon ura) a fiára testálta az üzletet, ő pedig külföldön adózik, így nem kerülhetett a magyar vállalkozók toplistájára.
- A manapság a Kogartról ismert, régebben a pénzvilágban hódító Kovács Gábor (40 milliárd) tavaly 9,3 milliárd forinttal még befért az alsóházba, de idén már nem érte el a 100. helyhez szükséges 9,1 milliárdot sem.

A milliárdosok közé az elmúlt évtizedben betört üzletemberek többségének a Fidesz-rezsimmel együtt emelkedett a csillaga. Ellenkező irány nem is igen lehetséges, ahogy a korábban baloldali kapcsolatairól ismert Leisztinger Tamás (2009-ben 69, ma 91 milliárd gazdája) – miután átadta szállodái és agrárérdekeltségei nagyobb részét Mészáros Lőrincnek – mondta a Magyar Narancsnak:

"Olyan nincs, hogy valaki a regnáló hatalom ellen legyen, ezt mindannyian megtanultuk az elmúlt 20 évben. Naivitás, hogy lehet itt vitézkedni. Dehogy lehet"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése