2020. június 21., vasárnap

EZ VOLT A KÁDÁRI ELNYOMÁS LÉNYEGE

24.HU
Szerző: BIHARI DÁNIEL
2020.06.21.


A kádári konszolidáció során a belügy módszerváltáson ment keresztül, a nyílt erőszakot kivették a kirakatból. Az állambiztonság új kulcsfogalma a bomlasztás lett.

Főleg Magyarországon szembesülünk vele gyakran, hogy a múlt valahogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem akar történelemmé válni a fejekben, az indulatok nem engedik szóhoz jutni az objektív szakmai álláspontokat. Jócskán igaz ez a Kádár-rendszerre, ahol a viszonylagos jólét és a „nem sok, de kiszámítható” biztonsága 30 év távlatából erősen képes halványítani az elnyomás emlékét.

Legalábbis a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung május végén publikált közös felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a Kádár-rendszerben összességében jobb volt az élet, mint a rendszerváltás után. A magyarok többsége jobban élt; az emberek egyről a kettőre tudtak jutni, volt lehetőség az anyagi gyarapodásra; rend volt és társadalmi béke; illetve csak a válaszadók 40 százaléka ért egyet azzal, hogy az országban nem volt szabadság.

Nyilvánvalóan mindenkinek magánügye, miként érez, de egy társadalom szabadságának a foka elég jól mérhető. A Kádár-korszak egyik kulcsterülete, a belügy működésébe nyújt mélyebb betekintést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) gondozásában megjelent tanulmánykötet Az állampárt biztonsága. Tanulmányok a belügy és a kommunista párt kapcsolatrendszeréről a Kádár-korszakban címmel (szerkesztők: Földváryné Kiss Réka, Horváth Zsolt, Simon István)...

Megtapasztalták az életveszélyt

A több mint három évtizedet felölelő téma rétegelt és szerteágazó, Földváryné Dr. Kiss Rékát, a NEB elnökét arra kértük, adjon rövid, közérthető áttekintést a kádári elnyomás működéséről. A forradalom hatalmas tömeget mozgatott meg, a népesség 10-15 százaléka vett benne részt eltérő módon – az élelmiszer-gyűjtéstől a tüntetéseken, munkástanácsokon át a fegyveres harcokig –, de aktívan. Közülük sokan azok a „munkás, paraszt gyerekek”, akik elméletben a kommunista párt bázisát jelentették volna.

"A korszakkal foglalkozó történészek között nagyjából konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy az ’56-os forradalom a XX. század egyik legfontosabb tapasztalata, a szabadság, szolidaritás élménye volt a magyarok számára. Annak átélése, hogy nincs reménytelen helyzet"

– mondja a 24.hu-nak Földváryné Kiss Réka.

Komoly tapasztalat volt ugyanakkor a hatalom számára is: a világ szovjet befolyás alatt álló felében a diktatúra működtetői és kiszolgálói soha addig személyükben nem kerültek veszélybe, nem kellett bujkálniuk, az életüket félteniük. A saját elvtársaik részéről persze igen, gondoljunk a sztálini tisztogatásra vagy az ötvenes évek látványos kirakatpereire, de az, hogy a nép lázad fel ellenük, merőben új élmény volt. Kádárék felmérték, hogy a forradalom kitörése nagyrészt a Rákosi-éra alatti nyílt fizikai és verbális erőszakra, a személyi kultuszra, a kendőzetlen megfélemlítésre, börtönökre, kínzásokra, munkatáborokra volt visszavezethető. És le is szűrték a tanulságot, miszerint ha el akarnak kerülni még egy hasonló „robbanást”, hatalmukat más eszközökkel kell biztosítani.

Az elnyomás maradt, csak a kellékek változtak: a pártállam nyílt erőszakszervezeteit kivették a kirakatból, a színfalak mögé dugták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése