2024. január 18., csütörtök

PÁLINKÁS: KEGYÚRI JOGGÁ VÁLT MAGYARORSZÁGON MINDEN AZ EGYETEMI POZÍCIÓKTÓL AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGIG

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2024.01.16.


Pálinkás József szerint kegyúri joggá vált Magyarországon minden az egyetemi kuratóriumoktól az Alkotmánybíróságig, és ezt tovább erősíti, hogy az emberek azt mondják, jó ez így. A volt MTA-elnök, atomfizikus, egykori politikus az ellenzékről, illetve szavai szerint a "Fideszen kívüli világról" sincs igazán jó véleménnyel, nem nagyon lát olyanokat, akik letettek volna valamit az asztalra, de azt mondta, fontos, hogy az elégedetlen szavazók támogassák az egyik pártot, hogy gyengítse a hatalmat.


Valóban nincs mit tenni az Orbán-rendszerrel szemben? – erről kérdeztük Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét, atomfizikust és egykori politikust a Megbeszéljük keddi adásában.

Azt mondta: nagyon sok eszköz van a jelenlegi hatalom kezében és nagyon sok eszközt nem jogállami módszerekkel szereztek meg, de a remény mindig megvan arra, hogy normálisabb politikai rendszert építsünk föl. Ehhez nagyon sok változás kell, szerinte nem is elsősorban megdönteni kellene valamit, hanem meg kellene mutatni egy új lehetőséget.

De ez most nagyon nehéz – folytatta –, mert a világban van egy elmozdulás az autokratikus irányba. Mint mondta, megdöbbent azon, hogy Donald Trump volt elnök mennyivel nyerte a republikánus előválasztás első fordulóját Iowában. Az emberek a könnyebb dolgok irányába fordulnak, azok felé, akik illúziókat kínálnak, és Trump is olyat mutat nekik, amit szeretnek hallani. Egy tudományos eredményt nehéz felmutatni, sok munka, kevesen értik, ehhez képest a Trump-félék csak olyanokat mondanak, hogy „ elég, ha amerikaiak vagy magyarok vagytok, és már értitek is”. Megjegyezte: Trump olyanokat mondott, hogy lélegezzenek be fertőtlenítőt (a koronavírus ellen), vagy hogy ha egy mágnest vízbe teszik, akkor megszűnik mágnesnek lenni. Ez mutatja szerinte, hogy Trumpnak se intellektuális, se morális gátlásai, és ez a fajta gátlástalanság világtendencia.

Jelezte, nem szereti az ellenzék kifejezést, mert nagyon sok párt van a Fidesz-KDNP-n kívül, koránt sem egységesek, és sajnos ők se mutatnak olyan jövőképet az embereknek, amire azt lehetne mondani, hogy „igen, ezt szeretnénk”.

Az ellenzékkel kapcsolatban műsorvezetőnk úgy fogalmazott: le akarják váltani Orbán Viktor rendszerét, mire Pálinkás József visszakérdezett: „biztos ön ebben, hogy szeretnék leváltani? Nem csak ők szeretnének a helyébe ülni?” Felidézte, hogy elég későn értesült Orbán Viktor korábbi mondásáról, amely szerint neki nem a Kádár-rendszerrel volt baja, hanem azokkal, akik vezették. Nem látja világosan, hogy miben akarna mást (az ellenzék), szerinte ígérgetni akarnak és beülni politikai pozíciókba, jól élni ebből.

Kiemelte: Olyan mértékben korrumpálta a kormány a politika egészét azzal, hogy abból sokszorosan jobban meg lehet élni, mint bármilyen más civil tevékenységből, hogy ez olyan embereket hoz a felszínre, akik fűt-fát ígérnek. Azt is mondta: amikor államtitkár lett, kevesebb lett a fizetése, mint egyetemi tanárként, most viszont ugyanez a két összeg fényévekre van egymástól, csak fordítva.

Pálinkás József nem nagyon lát olyanokat, még a fiatalabb generációban sem, akik letettek volna már valamit az asztalra, és a köz szolgálatára akarnának fordítani 4-8 évet az életükből, észszerű jövedelemért, de nem anyagi haszonszerzésért. Kegyúri joggá vált Magyarországon minden az egyetemi kuratóriumoktól az Alkotmánybíróságig, és ezt tovább erősíti, hogy az emberek azt mondják, jó ez így – összegezte.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne az a gondolat, ami a választók jelentős részét is megragadná, az akadémikus úgy válaszolt: nem lát ilyet. Ez hosszú építkezés lesz, ha bárki elkezdi, ő azért is szállt ki belőle, mert nem lát már maga előtt annyi időt erőben, hogy végigvigye. Mert azt kell mondani az embereknek, hogy többet kell dolgozni, értéket létrehozni, a másik ember érdekét is figyelembe venni és nem osztogatni kell. Úgy látja, a politikában sok embernek hátrébb kellene lépnie eggyel, nem arra hajtania, hogy ő legyen az, aki szerez egy európai parlamenti képviselői helyet vagy más politikai pozíciót. Nincs közös víziója az országnak a jövőre, egyéni törekvések vannak – vélekedett.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, aki elégedetlen az Orbán-rendszerrel, az szavazzon valamelyik ellenzéki pártra, hogy gyengítse a hatalmat. Azt nem mondja, hogy mindegy, melyikre, mert lehetne különbséget tenni köztük, de most az a legfontosabb, hogy meg kell mutatni: a korlátlan hatalomgyakorlás nem vezet jóra, nem vezet sehova. Csak abból az üzenetből ért a kormány, ha kevesebb szavazatot kap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.