2024. január 18., csütörtök

AZ EP DÖNTÖTT: PERT KÉSZÍT ELŐ AZ EZERMILLIÁRDOKAT ÉRŐ MAGYAR IGAZSÁGÜGYI REFORM MIATT

TELEX
Szerző: MÁRTON BALÁZS
2024.01.18.


Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta az állásfoglalását a magyarországi helyzetről és a befagyasztott uniós pénzeszközökről. A javaslatra 345-en igennel, 104-en nemmel szavaztak, 29-en tartózkodtak.

A képviselők azután szavaztak a dokumentumról, hogy tavaly decemberben az Európai Bizottság elfogadta a magyar igazságügyi reformot, amely szinte teljesen blokkolta az uniós költségvetés felzárkóztatási támogatásainak kifizetését. Ugyan más feltételek miatt is visszatartják a kohéziós pénzek egy részét, de így is a 22 milliárd eurós összeg nagyjából fele, 10,2 milliárd euró (nagyjából 3900 milliárd forint) vált elérhetővé. A pénzt számlákért cserébe, előfinanszírozott fejlesztésekre fizeti ki az EU, a kormány idén év elején 445 millió eurót (körülbelül 170 milliárd forintot) hívott le.

Az állásfoglalási javaslat vitáját szerdán összevonták a legutóbbi és a következő uniós csúcstalálkozóéval. A tavaly decemberi döntés épp egy nappal előzte meg az utolsó állam- és kormányfői találkozót. A javaslat vitáján számos képviselő úgy látta, hogy az értékelést az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdésének átengedéséért cserébe adta ki az Európai Bizottság, a magyar kormánypártok ideológiai zsarolásról és júniusi EP-választás kampányára szervezett politikai cirkuszról beszéltek.

Perelnének az igazságügyi reform kipipálása miatt

A dokumentum nem jogszabály, de lehetnek gyakorlati következményei. Az egyik, hogy egy pert kezd előkészíteni az EU bíróságán.

Az EP utasítja a saját jogi bizottságát: „a lehető leghamarabb tegye meg a szükséges lépéseket” a 10,2 milliárd eurót felszabadító bizottsági döntés miatt és elemezze azt.

A vizsgálatot annak érdekében kezdeményezi, hogy a

„határozat jogszerűségének vizsgálata iránti keresetet nyújtson be az Európai Unió Bíróságához”.

Az Európai Bizottság már közvetlenül a döntés kihirdetésekor és a szerdai vitában is azzal érvelt: épp az lett volna a szabálytalan, ha nem dönt a reform elfogadásáról,


Didier Reynders igazságügyi biztos szerint enélkül épp a magyar kormány perelhetett volna...

ITT OLVASHATÓ 

KÜLFÖLDI HÍREK A TELEXEN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.