2022. május 18., szerda

MINDENNÉL TRAGIKUSABB, AMI AZ OKTATÁSBAN TÖRTÉNIK (2. RÉSZ)

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.05.18.


A témával foglalkozó cikkünk első része ide kattintva olvasható: Magyarország elbutítása: az Orbán-kormány már 2012-ben elvetette az oktatásban a sárkányfogat

Az oktatás mélyrepüléséről szóló kétrészes sorozatunkban sorra vesszük azokat az intézkedéseket, amelyekkel az Orbán-kormány megreformálta az ágazatot. Mindennek eredménye az lett, hogy az oktatás mostanra még távolabb került a XXI. századtól. A következő részben a 2012-től érvényes változtatásokról és következményeikről olvashatnak. 

Hatásuk máig érezhető, s a jelek szerint meghatározza a jövőt is.

A 2010-től regnáló Orbán-kormány két év alatt jelentős változtatásokat indított el és hajtott végre az oktatásban. A minisztériumból államtitkársággá zsugorodó Szalay utcai épületben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a legfontosabb jogszabályi változás a nemzeti köznevelésről szóló törvény elfogadása volt. Ennek bevezetésétől azt várták, hogy nő az oktatás színvonala, az iskolákból a fiatalok korszerűbb, versenyképesebb tudással kerülnek ki. Úgy vélték, a pedagógus-életpályamodell kiszámíthatóbb, átláthatóbb életutat ígér majd, a pálya nagyobb anyagi elismerését az ágazat egy, a jelenlegitől alapvetően eltérő szemléletű, új bérrendszerrel kívánja érvényre juttatni...

„NEM BIZTOS, HOGY A VÁLASZTÓPOLGÁROK ROSSZUL DÖNTÖTTEK” – KARÁCSONY GERGELY AZ ELLENZÉK HIÁNYOSSÁGAIRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2022.05.18.


„Nem akarok az a rabbi lenni, akinek még mindig lennének ötletei, holott már rég meghaltak a libák” – fogalmaz beszélgetésünk elején Karácsony Gergely a hatalmas bukta után kialakítandó ellenzéki stratégiával kapcsolatban. Aztán mégis hátra lép kettőt és elmondja: nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak megbízást az ország kormányzására. A főpolgármester azért az Orbán-féle verziónak sem lett híve: nem hiszi, hogy megérné a kormánynak tovább facsarnia a fővárost, szerinte akkorát nyert most a Fidesz, hogy „megpróbálkozhatnának most már az úgynevezett kormányzással is”. Meg is nevezi, miben lenne érdemes együttműködniük. Elárulja azt is, hogy áll az általa beígért „Tiborcz-adó”, meg még sok mást is pogácsázó baloldali értelmiségről, a Fidesz demokratikus leválthatóságáról, saját felelősségéről és újrázási esélyeiről, valamint arról, kiknek jár a Szürke kardigán-díj. Nagyinterjú...

HÁROMSZOR ANNYIÉRT VESSZÜK AZ OROSZ GÁZT, MINT A ROMÁNOK, ÉS NEGYEDÉVEL DRÁGÁBBAN, MINT AZ EU-ÁTLAG

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2022.05.18.


Egyetlen olyan uniós tagállam volt februárban, amely drágábban vásárolta az orosz gázt, mint Magyarország: a főbb európai útvonalaktól eléggé elzárt Litvánia. Miközben a kormányzat már tavaly a kedvező árral kampányolt a Gazprommal kötött hosszútávú szerződés mellett, és a háború kitörése óta ez a narratíva még hangsúlyosabb lett, hazánk nemcsak a korábbiakhoz, hanem más országokhoz képest is nagyon sokat fizet az orosz gázimportért.

A régióban a legdrágább

Korábban már írtunk róla, hogy februárban köbméterenként nagyjából 394 forintos átlagáron érkezett Magyarországra az orosz földgáz. Ez szinte pontosan a hatszorosa annak, amennyit a lakosság fizet ugyanezért, és több mint a hétszerese az egy évvel korábbi szintnek...

ORBÁN VIKTOR ÉS SZIJJÁRTÓ PÉTER IS HAZUDIK AZ OLAJEMBARGÓRÓL – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.05.18.


Vagy csak a pénztárcájukat féltik…

Szakértők szerint a szokásosnál is méretesebb valótlanságokon és csúsztatásokon alapulnak az uniós orosz olajembargó elleni magyar kormányzati érvek.

Ezt a parlamentet csak két dolog hagyja hidegen: a nép, meg a képviselete

“Ha bárkinek bármilyen illúziója lett volna akár a hatalom, akár az ellenzék szándékait illetően, az legkésőbb a kormányalakító ülésen elengedhette hiú ábrándjait. A két oldal olajozott munkamegosztásban hozza a semmit sem felejtő, semmit sem tanuló egykori Bourbon-politikát. A Fidesz nem felejtette el, mi a célja a parlamenttel, az ellenzék meg nem hajlandó tanulni a bukásból.”

A Schadl-botrány ellenére a helyén maradhatott Rogán kabinetfőnöke

Egyelőre. (Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke közbenjárhatott a Pécsi Tudományegyetemen annak érdekében, hogy az ott jogot tanuló Nagy Ádámot átengedhessék egyes vizsgáin.)

„Beszéltem a Petivel”

Hetei Zoltán egy aranybánya volt a nyomozóknak, nagyon szeret telefonon csacsogni, hiába szólt rá üzlettársa, hogy a kéket (Signal alkalmazás) használja, rá sem hederített. Meg is lett az eredménye.

Oroszbarát konteók is megjelennek Toroczkai megszólalásaiban

A Mi Hazánk elnöke szinte kritikátlanul osztja az orosz dezinformációt egy tényellenőrző oldal szerint.

Mi ez a nagy európai lakosságcsere-elmélet, amit Orbán emlegetett

Ha a beszédet úgy tekintjük, mint egy hosszú távú miniszterelnöki víziót, olyan aggasztó mondatokat is találhatunk benne, melyeket nem emeltek ki a tudósítások.

Úgy tűnik, állami szinten inkább senki nem fogadja Novák Katalint

A román államfő hivatalos programjában – egyelőre – nincs nyoma, a román média sem adott hírt arról, hogy Bukarestbe várnák Novák Katalint.

A fővárosi építési és fejlesztési ügyek átkerülnek Lázár minisztériumához

A Budapest Fejlesztési Központ és a Fürjes Balázs által vezetett fővárosi fejlesztésekért felelős államtitkárság grandiózus, több ezermilliárd forintos budapesti fejlesztési terveit eddig a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség felügyelte.

Több tucat vállalkozás vár pénzére a gödi Samsungnál

50 százalékos kifizetést akarnak lenyomni a torkukon.

Oltalom Rádió néven indít médiaszolgáltatást Iványi Gábor közössége

Idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakulhasson egy-egy Oltalom-sziget, olyan helyi kisközösségek, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az emberek szóba álljanak egymással.

Mariupol elesett

Kétségkívül az ukrán hadsereg egyik legfájdalmasabb vereségéről beszélhetünk. Lélektanilag azonban, hála Mariupol hős védőinek, a vereségnek nincs akkora hatása, mintha a háború elején történt volna.

És ha még mindez nem lett volna elég:

Ufótámadásról tartottak az USA-ban rendkívüli kongresszusi ülést

Egyelőre nem világos, hogy hajlandóak lesznek-e a nyilvános fórumon minderről beszélni.

MÁRKI-ZAY PÉTER: ÖRÜLÖK, HOGY CSAK ÉN HIBÁZTAM, MINDENKI MÁS TÖKÉLETES VOLT

NÉPSZAVA
Szerző: NEPSZAVA.HU
2022.05.18.


Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje „máshogy emlékezik” a bukás okaira, mint a tényfeltárók, akik szerinte számos hazugságot írtak róla.


Talán természetes, ha egy nagyarányú bukásból senki más nem akarja kivenni a részét, talán természetes, hogy amiatt számos pontatlanság, sok hazugság, „máshogy emlékezés” szerepel a cikkben – reagált a Direkt36-nak a Népszava által is ismertetett, az ellenzék hatalmas választási kudarcáról szóló tényfeltáró cikkére Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán.

A korábbi közös miniszterelnök-jelölt az „Örülök, hogy csak én hibáztam, mindenki más tökéletes” címmel közzétett írása elején ugyanakkor megjegyezte, megütközött azon, hogy kiderült, a kampánystáb hogyan verte át őt magát is egyes esetekben. A bejegyzésben öt pontba szedte, hogy szerinte „miről nem szól” a cikk, amely „egyáltalán nem tér ki a pozitívumokra, valamint alig utal a rajtam túlmutató okokra”...

ORBÁN ELVTÁRSNAK SZERETETTEL

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.18.


Ha a CÖF nem volna, ki kellene találni. Muszáj lenne, mert azok az örömök, amelyekkel ők gazdagítják sivár életünket, semmilyen más helyről nem érkezhetnének, csakis az ő szellemi műhelyükből, ha ezzel a „szellem” fogalmát nem járatnánk le. Egy azonban bizonyos, ha a CÖF-ről van szó, nem hegeli értelemben használjuk a fogalmat. De emlékezhetünk, ebből az éji homályból származnak mindenféle levelek különféle elnököknek és kormányfőknek, megróva őket és fölhívva a figyelmet arra, hogy ők is szeressék a NER-t és rajongjanak Orbán Viktorért. Nem szoktak.

De ugyanígy nem feledkezhetünk azokról a boldogságokról (felhőtlen) sem, amelyeket a békemenetek szereznek és okoznak, mostanában az első sorokban már Gáspár Győzikével és hasonló szellemi nagyságokkal, méteres, barokk stílusú aranyfeszülettel a kézben. A CÖF tehát olyan nekünk, akárha falat kenyér, megnyilatkozásai megjelölik nekünk a jövőbe vivő biztos utat, bátorításukkal pedig Orbán elvtárs rendszeréhez adják a fundamentumot, és egyben jellemzik is azt, elborzasztva minket ráismervén, hol is muszáj élnünk. Ez itt a nihil, de nem a Nirvana.

A CÖF ezúttal nyílt levelet fogalmazott meg Orbán elvtársnak szeretettel újraválasztása alkalmából benne olyan szövegel, amely sok lapot elborzasztott, és nem is voltak képesek egyébre ennek kapcsán, mint lehajtva fejüket, megadva magukat a tébolynak kijelentették, hogy kommentár nélkül adják közre, és mindenki gondoljon róla azt, amit csak akar. Olvasván aztán olyan ismerősnek tűnt a stílus és a mondanivaló, a szófordulatok és a pátoszos rajongás, mintha láttunk volna mi már ilyet valahol, és akkor rájöttünk. Megvilágosodtunk mintegy, mit is ismétel és mire hajaz.

Könnyű és nehéz is a dolgunk erre a belátásra jutva, krónikási kötelességünknek szerkesztési és szövegalkotási szempontból pedig akkor felelünk meg a legjobban, ha innentől fogva idézetekre hagyatkozunk, egymás mellé téve mondatokat, szervilizmusokat, egy segítséget adva az értelmezéshez, hogy annyit elmondunk, egyes szövegrészletek Gerő elvtárs Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára írott köszöntőjéből, míg mások a CÖF-nek Orbán elvtárs újbóli győzelme alkalmából fogalmazott lelkendezéséből valóak. Megdöbbentő, amit tapasztalunk.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal. Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát. A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés. Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek hű katonái az Ön szilárd támaszai.”...

„KÖSZÖNJÜK, BEER MIKLÓS, KÖSZÖNJÜK, HODÁSZ ANDRÁS!” – VÁLASZ A BÍRÁLATRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: GÉGÉNY ISTVÁN
2022.05.17.


Hol van a maradék pár ezer „megszólaló”, „képviselő”, akinek ugyancsak küldetése lenne kiállni az evangélium szellemében egyházi kérdésekben a nyilvánosság elé? – teszi fel a kérdést lapunknak küldött írásában Gégény István. A Szemlélek magazin lapigazgatója a Válasz Online Hodász András-interjúja után született bírálatra válaszolva kifejti: a kormányzati sajtóban gyakran támadott klerikusok igenis élnek a lehetőséggel, használják evangelizációs képességeiket, így „korunk prófétáiként szolgálják a társadalmat, azon belül az egyházat is”.


Érdeklődve olvastam Bódy István véleménycikkét a Válasz Online felületén. Különösen az keltette fel a figyelmemet, hogy egyazon közösség, a katolikus egyház tagjaként mennyire másként tekintünk saját lelki családunkra, másrészt két olyan személyt nevezett meg valamiféle elszalasztott lehetőségek alanyaként, akik épp nem arról ismertek a nyilvánosság terepein, hogy ne élnének igencsak aktívan a mások által elszalasztott lehetőségekkel.

Bevallom, sajátos örömmel találkozom olyan – ritkának tűnő – megnyilvánulásokkal, amelyek korunk indulattól fűtött közbeszéddel terhelt valóságában higgadtan, érvekkel alátámasztva állítanak olyasmit, amivel nehéz egyetértenem. Bódy István írása tele van az én tapasztalatommal és világlátásommal nehezen összeegyeztethető kijelentésekkel, mégis hálás vagyok neki, mert párbeszédképesen fogalmazta meg talán nem csupán saját álláspontját, hanem egy olyan nézőpontot, amelyet többen képviselhetnek. Ugyanezen párbeszédbe hívás szándékával, a tévedés lehetőségét fenntartva szeretném megvilágítani, mit és miért látok másként...

ORBANIZÁLÓDUNK, ORBANIZÁLÓDGATUNK? – A 444 NÉGY CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2022.05.18.


Csősztök, kovászos uborka gang! Május 18. van, 150 éve ezen a napon született Bertrand Russell.

4 cikk a 444-ről:


„Beszéltem a Szijjártóval és mondta, hogy ki van adva ilyen Pest megyei minden lófaszság, és írjunk bele mindent”

A közelgő recesszió előtt utoljára kozmetikázta a magyar gazdaságot a járvány utáni újraindítás és a választási osztogatás

Egyre nagyobb a morgolódás orosz oldalon a nagy keleti offenzíva kudarca miatt

Szokatlanul tágas odút nyitott Orbán Ráhel, a megnyitón a nagypapa is ott volt

ITT OLVASHATÓ
Ez a 444 napindító hírlevele, a többivel együtt feliratkozható.

2022. május 17., kedd

KORRUPCIÓ, BIZALMATLANSÁG ÉS HARCI MORÁL AZ OROSZ HADSEREGBEN

G7.HU
Szerző: TÓTH ISTVÁN JÁNOS
2022.05.17.


A szerző a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata
.

Máig emlékszem arra a „technikai riadóra”, amelynek 1980 tavaszán a kalocsai MN 37. Budapesti Forradalmi Ezrednél – mint akkori honvéd – a tanúja voltam. Az előírások szerint a legénység szállítására szolgáló teherautóknak a riadó kezdetétől számított tizenkét percen belül kellett volna elhagyniuk a laktanyát. De a tíz riadóztatott teherautóból csak kettőt sikerült beindítani, a többi csődöt mondott. Egy éles helyzetben nemhogy harcolni nem tudtunk volna, de a laktanyából sem tudtunk volna kijutni. Jó lecke és ingyen bemutató volt ez a kommunista rendszer hasznavehetetlenségéről, korruptságáról, az emberi és fizikai erőforrások pazarlásáról (miért is vagyunk mi itt egyáltalán?) és arról a felelőtlen és komolytalan magatartásról is, ami ezzel a rendszerrel együtt járt.

Most az Ukrajna elleni orosz agresszió mutatja meg jól, hogy milyen nagy szerepe van annak, ha egy hadsereg mélyen átitatódott a korrupcióval. E cikkben öt mechanizmust fogok röviden említeni, amelyen keresztül az orosz hadsereget jellemző korrupció hatást gyakorolhat a háború kimenetelére.
Bizalomhiány

A legfontosabb hatás a korrupció és a bizalom közötti összefüggésből adódik. A politikai gazdaságtanban jól ismert kapcsolatról van szó: egy gazdasági szervezet mindennapjait átszövő korrupció vagy egy nemzetgazdaságra jellemző magas korrupciós szint messzemenően rombolja az adott szervezetet vagy az adott nemzetgazdaságot működtető szereplők közötti bizalmat.* Mivel a korrupció a normák, a szabályok megsértését is jelenti, senki sem lehet biztos abban, hogy a másik be fogja tartani ezeket a szabályokat. Mikor az egyik szereplő azt állítja magáról, hogy szabálykövetőn fog viselkedni, akkor lehet-e neki hinni, vagy ő is csak a korrupt játék egyik résztvevője és haszonélvezője? A bizalom hiánya aztán – már önmagában is – irracionális döntésekhez, rendszeresen ismétlődő szervezeti hibákhoz, veszteségekhez vezet, és végső soron az erőforrások pazarlását, a hatékonyság csökkenését eredményezi.

Ugyanez érvényesül egy hadseregnél is: a mindenki által tudott korrupció messzemenően rombolja a harctéren lévő katonák, az őket irányító tisztek, valamint a hadjáratot előkészítő, majd erre parancsot adó főtisztek közötti bizalmat. Olyannyira, hogy végül már senki sem hisz senkinek. Az orosz parancsnokok azt hazudják a legénységnek, hogy hadgyakorlatra mennek, mikor eleve tudják, hogy ez nem igaz. A katonák, miközben úgy tudják, hogy gyakorlatra mennek, így is viselkednek. Ahogy az egy korrupt hadseregnél bevett szokás, a hadgyakorlat alatt eladják a helyi lakosságnak a gázolajat, a felszerelést valutáért, de gyakran csak élelemért vagy vodkáért...

NEM AZÉRT NYERT A FIDESZ, MERT CSAK AZ Ő MÉDIÁJA JUT EL AZ EMBEREKHEZ – A KORMÁNYPÁRTI MÉDIAFÖLÉNY IGAZI ARCA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZUBOR ZALÁN
2022.05.17.


Az ellenzéki térfélen visszatérő sztereotípia, hogy a Fidesz választási sikerének egyik oka a médiafölénye: az, hogy választói tömegek csak a kormánypárti médiából tudnak tájékozódni, az offline média nagyrészt a kormány befolyása alatt áll, és sokan nem férnek hozzá a független médiához például az interneten keresztül. A statisztikák azonban nem egészen ezt mutatják: kormánypárti médiatúlsúly ugyan létezik, de nem úgy működik, ahogy azt sokan elképzelik
.

Az újabb kétharmadot hozó 2022-es választás után ismét az érdeklődés középpontjába került a magyarországi médiahelyzet és sajtószabadság kérdése. A téma megjelent a választás tisztaságát vizsgáló nemzetközi szervezetek jelentéseiben is: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, amely szerint a választáson „nem voltak meg a feltételek a tisztességes versenyre”) például előzetes jelentésében azt írta, hogy „a korlátozó médiajogi környezet, a médián belüli tulajdonviszonyok fokozódó koncentrációja, valamint a kormányzati reklámok által uralt reklámpiac torzulásai miatt” is

olyan médiahelyzet alakult ki, amely miatt sérült a választópolgárok joga a tényszerű tájékozódásra.

A helyzetből persze a kormánypártok profitálnak...

HADINAPLÓ – UKRAJNAI HELYZETKÉP A HÁBORÚ 82. NAPJÁN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: OSW
2022.05.17.


Használatban az Ukrajnának szállított amerikai tüzérségi eszközök. „Tanúvallomásokkal” vennék rá a lakókat az ukrán hadsereg megvádolására Mariupolban, ahonnan sebesült védőket evakuáltak. Ellentmondásos a katonai helyzet amerikai és brit–ukrán értékelése. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 82. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerzők: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski, Sławomir Matuszak. Fordította: Zeöld Zsombo
r.

A legfontosabbak röviden:

- Az oroszok hetek óta először bombázták erősebben az orosz–ukrán határ túloldalát Csernyihiv és Szumi megyékben.

- Az ukránok már aktívan használhatták az amerikaiaktól kapott tüzérségi felszerelés nagyobb részét is.

- Bejelentést tett az Azov ezred parancsnoksága.

- Mariupol elpusztítását az oroszok az ukránokra akarják fogni.

- Nem kizárható, hogy a keleti ukrán megyék azért is elnéptelenednek, mert a korábban ott lakó, nyugatra menekült ukránok máshol akarnak majd letelepedni.

- Ellentmondások a katonai helyzet amerikai és brit–ukrán értékelése között.

Részletes helyzetkép:

Az orosz erők jelentéktelen előrehaladást értek el Harkiv, Donyeck és Luhanszk megyék közös határterületén (az ukrán egységeket a Luhanszk megyében található Popasznától nyugatra, a Donyeck megye határán fekvő településekig nyomták vissza, illetve Liman és Szjevjerodoneck felé szorították őket vissza). A Harkiv déli agglomerációjában fekvő Ternovában [Тернова] összecsapásokra került sor, azzal összefüggésben, hogy a Harkiv megye déli részén fekvő műveleti területet az oroszok biztosítják. Az eltelt hetekben az ukrán fél a Harkiv körül északra és északkeletre, a megyeszékhely és az orosz–ukrán államhatár között fekvő településeket foglalta el. Az elmúlt nap során a Donbaszban végrehajtott, az ukrán védelem áttörésére tett orosz kísérletek az esetek többségében sikertelenséggel és veszteségek elszenvedésével zárultak. A többi irányban az oroszok tevékenysége tüzérségi támadásokra és bombázásokra korlátozódott; a támadások intenzitása megnőtt Csernyihiv és Szumi megyék orosz–ukrán államhatár menti területein (március-április fordulója után először történt az meg, hogy az orosz rakétatüzérség azt az Ohtirkát [Охтирка] vette célba, mely települést a háború első heteiben rendszeresen pusztított)...

ILYEN VOLT BELÜLRŐL AZ ELLENZÉKI KAMPÁNY ÖSSZEOMLÁSA

TELEX
Szerző: DIREKT36
2022.05.17.


Márki-Zay Péter egy szűkkörű bizalmas találkozón töltötte 2021. október 16. estéjét. Épp az addigi politikai pályafutásának csúcspontja előtt állt, másnap volt esedékes ugyanis az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményhirdetése. A szombat esti találkozó idején már világos volt, hogy ő lesz a győztes, ezért a megbeszélés témája is az volt, hogy milyen feladatok várnak rá a miniszterelnök-jelölti szerepben.

A találkozót a hódmezővásárhelyi polgármester régi szövetségese, Kész Zoltán korábbi parlamenti képviselő szervezte, aki előzőleg megkért két tapasztalt kampánytanácsadót, hogy állítsanak össze egy tervet Márki-Zaynak. Az egyikük Tóth Péter volt, aki korábban Kész kampányait is vezette, és irányított számos sikeres kampányt Budapest 13. kerületében (ahol az apja, Tóth József a polgármester), valamint az ország más pontjain. A másik meghívott tanácsadó az országos politikában szintén régóta jelenlévő Ruff Bálint volt, aki jelenleg többek között Botka László szegedi polgármester mellett dolgozik.

A találkozó egy újbudai lakásban volt, ahova Márki-Zay már láthatóan fáradtan érkezett. A négy férfi egy üveg borral és egy tál mogyoróval megterített asztal köré ült le, majd a tanácsadók elkezdték magyarázni, hogy szerintük milyen stratégiát kellene követnie a politikusnak. Tóth és Ruff elmondta neki, hogy a siker érdekében tovább kell haladnia azon az úton, amelyen az előválasztási küzdelem során elindult. Márki-Zay azzal tudott győzni, hogy kívülállóként, az ellenzéki pártoktól független szereplőként tűnt fel, és olyan embereket – köztük fiatalokat – is meg tudott szólítani, akik nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem általában a politikai rendszerrel voltak elégedetlenek...


A FELÉVEL HÍZOTT 12 ÉV ALATT A KORMÁNY, PEDIG A MAGYAR KÖZJOGI HAGYOMÁNY SZERINT FIX MINISZTÉRIUMOK VOLTAK

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2022.05.17.




A hétfőn miniszterelnöknek ötödször beiktatott Orbán Viktor új kormánya nemcsak a személyi összetételében, hanem a szerkezetében is komoly változásokat mutat. A már bejelentett átalakítások, hatáskör-átszervezések, párhuzamos struktúrák kialakítása jelentős mértékű, úgy tűnik, ennél csak a kormányzati struktúra 2010-es, nagyon radikális átalakítása volt alapvetőbb. Akkor az Orbán-kormány az addig is folyton változtatott, de a lényegét tekintve mégis viszonylag folytonosnak látszó történelmi miniszteriális struktúrát szinte teljesen átszervezte, óriási csúcsminisztériumokat (mint az öt kistárcát integráló Nemzeti Erőforrás Minisztérium) hozott létre. Ez akkor nagyrészt hatalompolitikai elveket szolgált, azóta pedig lassan, de biztosan növekszik a miniszterek száma.

2008-ban mindössze nyolc minisztérium állt fel és (Orbánnal és a miniszterelnök-helyettes Semjénnel együtt) tíztagú kormány alakult, ehhez képest most Orbánnak már 14 minisztere lesz – közülük ketten (a gazdaságfejlesztésért felelős Nagy Márton és a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős Navracsics Tibor) tárca nélküliek. Lázár János, a másik nagy visszatérő egy új tárcát, az építési és beruházási minisztériumot kapja. További jelentős strukturális átalakítások is lesznek az ötödik Orbán-kormányban: a Csák János által vezetett kulturális és innovációs minisztérium az eddig részben az EMMI, részben pedig a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium egyes feladatköreit kapja meg, miközben elveszti a két legproblémásabbnak tartott területet, az egészségügyet és a közoktatást. Ezek Pintér Sándor és a Belügyminisztérium alá kerülnek. Pintér cserébe elveszti a nemzetbiztonság felügyeletét, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához megy át.

A dolgok úgyis a pártban dőltek el

Ez ahhoz képes elég hektikus mozgásokat mutat, hogy a kormányzati struktúra sokáig alig változott Magyarországon. A dualizmus időszakában, az I. világháború előtt a közjogi hagyományok tisztelete és a „nem engedünk a negyvennyolcból” elve miatt sem variáltak sokat, és próbáltak nagyjából megmaradni az 1848. évi III. törvénycikkel megalkotott struktúránál, vagyis nyolc-tíz miniszternél. Ennek a Nagy Háború kataklizmája vetett véget, ekkor neveztek ki először nagyobb számban tárca nélküli minisztereket, és lett például „átmenetgazdasági”, közélelemezésügyi, valamint választójogügyi minisztere Magyarországnak. A két világháború között megindult a miniszterinfláció, amit sokat kritizáltak is a korszakban.

„… Lehetetlenség az, hogy ha annak a nagyobb Magyarországnak, melynek húszmillió lakosa volt, elegendő volt tíz minister, akkor ennek a megcsonkított Magyarországnak most szüksége legyen 13 ministerre vagy mint korábban volt 17 ministerre”

mondta 1920-ban egy ellenzéki képviselő, de a közigazgatás túlburjánzása és annak kívánatos racionalizálása egyébként is visszatérő téma volt...

SAJÁT EGYETEM ÉS FÉKTELEN LUXUS – A MATOLCSY-KÖR IS BESZÁLLT A „MAGÁNTŐKEALAPOS HONFOGLALÁSBA”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2022.05.17.


Az a jegybanki alapítványi vagyon, amely 2015–2016-ban a kormány szerint „elvesztette közpénz jellegét” mára még tovább privatizálódott – részben a Matolcsy család közvetlen közelében működő magántőkealapokhoz. A Válasz Online gyűjtése szerint ez történt a Budapesti Metropolitan Egyetemmel, a NER kedvenc éttermeként azonosított Felix épületével, továbbá számos irodaházzal és luxusvillával. Közülük néhányat nemrég váratlanul visszavásárolt a Magyar Nemzeti Bank régiós multicége, a GTC – ám mivel ezek már tisztán magánügyletek voltak, nyilván üzleti titok, hogy a Matolcsy-kör mennyit nyert az „ingatlankeringőkön”.


Lapunk rendre igyekszik feltérképezni a tulajdonosrejtegető-adóoptimalizáló technikákat, és rengeteg ilyen cikkel a hátunk mögött már le merjük szögezni: míg a balos kormányokkal összeépült üzletemberek annak idején jellemzően offshore-oztak, a Nemzeti Együttműködés Rendszere inkább a magántőkealap intézményére építi gazdasági befolyásszerzését. Utóbbi egy nemzetközi térben is ismert „cégforma”, amely normál esetben úgy működik, hogy a befektetési jegyek birtokosai – tehát a végső haszonhúzók – nem szólnak bele a független alapkezelők üzleti döntéseibe. Idehaza viszont inkább az dívik, hogy a regisztrált alapkezelőket strómanként tolják maguk előtt a bizniszeket ténylegesen vezénylő háttértulajdonosok – akiknek a kiléte a törvény erejénél fogva titkos –, és azt sem tudhatjuk, pontosan miféle pénzeket „mostak bele” ezekbe a kasszákba. (A magántőkealapba való befizetés egyébként köztehermentes, és addig nem is kell adót fizetni, amíg nem realizál valós hozamot a befektető.)

Arról már nagyjából minden újságolvasó tudhat, hogy a topgazdagok közül Mészáros Lőrinc környékén gombamód szaporodnak a magántőkealapok – és persze a kormányfő veje, Tiborcz István is kezeli, használja ezeket a nyilvánosság számára átláthatatlan „erszényeket”. Eddig viszont kevésbé lehetett nyilvánvaló, hogy Matolcsy György és Ádám nevű fia körül is megrajzolható már egy teljes magántőkealap-hálózat – sok-sok jegybanki kapcsolódással –, amely temérdek vagyontárgyat nyelt el az elmúlt években. Miközben egyébként a Porsche-gyűjteményével, magánrepülős útjaival, luxuséletmódjával, „korunk hőse” attitűdjével a sajtó figyelmét is kiérdemlő Matolcsy Ádámnak papíron csak néhány vagyonkezelő érdekeltsége és egy bútorgyára van, amely például 2020-ban 1,6 milliárdos árbevétel mellett szűk 18 millió forintos adózott eredményt produkált. Tehát önmagában nyilván nem feltétlenül az aranybányák netovábbja. Mielőtt a Matolcsy-klub „magántőkealapos honfoglalásának” részleteit felvillantanánk, kezdjük egy seregszemlével: kik tehát az alábbi ingatlan- és cégügyletek legfőbb közreműködői?
...

KASZPAROV SZERINT MOST KELL KEMÉNYNEK LENNI PUTYINNAL – KÁRPÁTI JÁNOS NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.05.17.


"Most nem szabad meginogni Oroszországot illetően, Putyin békítgetése sokba került a szabad világnak, itt a lehetőség, hogy újra felfedezzük értékeinket." 

Az Ukrajna elleni orosz inváziónak betudható energiaválság következtében romlanak az Európai Unióban a gazdasági növekedési kilátások és az inflációs előrejelzések – ismerteti a londoni Financial Times lapcsaládhoz tartozó Financial Review portál az Európai Bizottság legfrissebb becsléseit. Eszerint a korábban remélt 4 százalék helyett csak 2,7 százalékos növekedés várható mind az egész unióban, mind az ennél szűkebb euróövezetben. Jövőre tovább süllyed, és csupán 2,3 százalékosnak ígérkezik a növekedési ütem. Eközben idén uniós szinten 6 százalék fölötti pénzromlásra kell számítani, de néhány közép-, illetve kelet-európai tagországban akár kétszámjegyű infláció is elképzelhető. Ez azonban még az a forgatókönyv, amely nem feltételezi az Európába irányuló orosz gázszállítások teljes leállását. Az, ha bekövetkezne, további két és fél százalékpontnyi növekedéscsökkenéssel járna, vagyis már csak 0,2 százalékos növekedést lehetne jósolni uniós szinten. Ez utóbbi szcenárió további 3 százalékpontos inflációgyorsulással számol.

Most nem szabad meginogni Oroszországot illetően, Putyin békítgetése sokba került a szabad világnak, itt a lehetőség, hogy újra felfedezzük értékeinket - írja az amerikai üzleti körök vezető lapjában, a Wall Street Journalben Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok, a Renew Democracy, vagyis az Újítsuk meg a Demokráciát elnevezésű politikai kezdeményezés elnöke.

A vendégkommentár szerzője elismeréssel adózik az ukrán ellenállásnak és a nemzetközi támogatásnak, ami a fegyver- és pénzjuttatások mellett az Oroszország elleni szankciókban is megnyilvánul. Megjegyzi azonban, hogy életeket lehetett volna megmenteni, ha ezek a lépések már évekkel korábban megtörténtek volna, az orosz elnök visszarettentése érdekében. Vannak olyan jelek, miszerint néhány nyugati vezető még nem tanulta meg, hogy tartós előrelépés csak akkor lehetséges, ha elszigetelik Putyint, és az erő nyelvén válaszolnak neki - vélekedik az egykori szovjet csodasakkozó. Példaként hozza fel Emmanuel Macron francia elnököt, aki a múlt héten arról beszélt, tárgyalni kell Putyinnal, lehetővé kell tenni számára bizonyos arcmentő lépések megtételét, illetve Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, aki pénteken olyan tűzszünetre szólította fel az orosz elnököt, ami egyfajta befagyott konfliktushoz vezethetne.

Putyin - jegyzi meg Kaszparov - szereti az ilyen befagyott konflikusokat, mert azok lehetővé teszik számára, hogy figyelmen kívül hagyja a külső korlátozásokat, megszilárdítsa pozícióit, és újra felfegyverezze magát. Ha úgy kötnek tűzszünetet, hogy orosz erők maradnak Ukrajna területén, akkor Putyin tovább folytathatja a népirtást és a tömeges deportálásokat. Putyint az oroszoknak kell eltávolítaniuk, de minden köbméter gáz, minden hordó olaj, amit Oroszországból importálnak, életmentő segítséget jelent a diktatúrának, amely most először megremegett - teszi hozzá.

Kaszparov azok között, akik még ma is nyíltan Putyin oldalára állnak, külön megemlíti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki akadályozza az orosz olajimport uniós embargóját, illetve Recep Tayyip Erdogan török államfőt, aki a finn és a svéd NATO-csatlakozás meghiúsításával fenyegetőzött.

Az olajembargós vitához kapcsolódó információmorzsa, hogy Olaf Scholz német kancellár önkritikusan nyilatkozott a korábbi német Oroszország-politikáról. Mint arról a Frankfurter Rundschau beszámol, Scholz az RTL direkt műsorában - ahol a polgárok tehetnek fel neki kérdéseket - hibásnak, naívnak nevezte azt a korábbi gyakorlatot, hogy hagyták a német gazdaságot ilyen nagy mértékben függő helyzetbe kerülni az orosz kőolajszállításoktól. A kancellár egyébiránt megerősítette a műsorban, hogy nem kívánja követni azok példáját, akik úgymond pusztán egy fényképeszkedés kedvéért beugranak Kijevbe. Hogy oda utazzon, arra nagyon konkrét oknak kell lennie - mondta.

A Frankfurter Rundschau arról is ír, hogy a német szociáldemokraták külpolitikusa, Michael Roth az RBB hálózatnak adott nyilatkozatában óvott a túlzott derűlátástól azt illetően, meg lehet-e oldani diplomáciai eszközökkel az Oroszországgal fennálló konfliktushelyzetet. Roth megfogalmazása szerint "Putyin nem akar békés megoldást, legalábbis most nem”.

Végül röviden megemlítem, hogy az EurActiv című brüsszeli uniós hírportál felhívja a figyelmet egy lengyel kormánypárti politikus nyilatkozatára, amely arra utal, hogy akár előrehozott választások is elképzelhetőek. Lengyelországban, ahol a Jog és Igazságosság nevű konzervatív erő kisebb jobboldali csoportokkal együtt kormányoz, jövőre esedékes a parlamenti választás megtartása. Ryszard Terlecki, a vezető kormánypárt parlamenti frakcióvezetője, a szejm alelnöke szerint azonban olyan sok a belső vita kormánypárti oldalon, hogy szükséges lehet a helyzet mielőbbi tisztázása.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

CSÓK, HA CSATTAN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.05.17.


Amikor megszavazódott tegnap a parlamentben, hogy O. V. ötödjére is kies hazánk teljhatalmú ura lesz, a díszpáholyban, akárha az operában, elcsattant egy csók, amely hitvesi volt, mégsem látott még ilyet a bulvárok kósza népe eddig soha. Mészáros Lőrinc és ifjú felesége fejezte így ki felhőtlen boldogságát, azt az érzést, hogy az élet csodaszép, és együtt pedig még szebb. A NER beiktatási ceremóniáinak sora ért véget tegnap, amely a győzelem színpadon ünneplésével kezdődött, Novák Katalán gyűrött kis kosztümjével és új otthonának meglátogatásával folytatódott, csúcspontját azonban tegnap érte el, amikor O. V.-ről újólag eldőlt, hogy újabb négy évig tesz az országgal és velünk is azt, amit csak akar.

Nem volt ez mindig így, nem csináltak a parlamentből cirkuszi előadást, mint ahogyan tegnap igen. Ott ült a parlamentben a NER krémje Ákostól Habonyon át Filipig és Bayerig bezárólag, akik jól élnek abból, hogy O. V. az ország koronázatlan királya, s tán annak szólt a felhőtlen boldogság, hogy O. V. megválasztásával eldőlt, a szüret folytatódhat, és nem kell esetleg börtönbe vonulni, mint kellett volna néhányaknak, ha másképp alakul a választás. Ezt azonban elszabtuk, utólag már szabhatjuk, legyinthetünk bávatag beletörődőn, így azt is el kell viselnünk, ami a parlamentben tegnap történt. Azt ugyanis, hogy még a korona nélküli koronázás előtt Gyurcsány kijelentette, nem törvényes a kormány.

Nem tekinti annak, mondta a NER réme és életben tartója egyben, mire is Kövér házmester magához képest szelíden mondta neki, fogja be a pofáját, mert legközelebb majd ő fogja be neki. Nem lesz itt a parlamentben lázadás és ordibálás, az lesz itt kussolva figyelve, amit ő, következésképp O. V. és Bayer akar, aki megadta az alaphangot, miszerint rajtuk kívül mindenki rohadékok. Tegnap azonban, hogy mindezek után Gyurcsány és csapata kivonult, azzal a lendülettel vonult be Mészáros a nejével, az Orbán família, papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet, és nem látszott, hogy a gyerek szégyellné az apját, az apja a gyerekét vagy a vő az apóst, hanem mosolyogtak egymás közt eltelten.

Eszükbe nem jutott, hogy belegondoljanak abba, mivé lett a fiuk, férjük, apjuk és apósuk, nem ugrott be egy kicsit sem, hogy szégyellni kellene őt és vele együtt magukat. Megülte az ájert az „ennek oly jó része lenni” balázspéteres pátoszos szervilis szaga, ahogyan az egész ország fölött ez lengedez, miközben voltaképp hazánk száguld a szakadék felé. Nagyanyámnak volt annak idején egy mindent lesöprő, ellenállást nem tűrő mondata, amivel mindent és mindenkit elcsitított, miszerint „nem beszilünk, ünnepülünk”, ami ukázzal megadta az ünnepek hamis hangulatát. Valahogyan így van az a Fidesz és az ország, április harmadika óta permanens az ünnep, utánunk az özönvíz, előttünk a múlt, sose halunk meg. Dehogynem...

2022. május 16., hétfő

A HATÁRIG NYOMTÁK VISSZA AZ OROSZOKAT HARKIVNÁL, PÁR OROSZ VEZETŐ MÁR FELADNÁ A HARCOT - LEGFONTOSABB HÁBORÚS HÍREINK HÉTFŐN

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2022.05.16.


Orosz részsikerekről jelentett a Donbaszban az ukrán vezérkar. Az orosz előretörés áldozatos és lassú, de folyamatos a térségben. Közben úgy tűnik, Harkivet teljesen feladták az oroszok. Az ukránok szerint nyár végére véget érhet a háború - ukrán győzelemmel. Újra előkerültek pletykák Vlagyimir Putyin egészségügyi állapotával kapcsolatosan, egy hangfelvétel szerint a Kreml vezetője halálos beteg. Az orosz erők a hétvége folyamán tovább támadták az Azovsztal-üzemet, illetve Lvivet is. Az amerikai orosz nagykövet szerint az ukrajnai háború miatt szakadás alakult ki a Kremlben: egyes moszkvai tisztviselők vissza akarják vonni a megszálló csapatokat. Anatolij Antonov szerint Amerika titokban tárgyalási feltételeket ajánlott Putyinnak, és utalta arra is, hogy egyesek a Kremlben készek feladni az ukrajnai harcot. Az orosz-ukrán határon található egyik határkővel szelfiztek a Harkiv várost védő ukrán területvédelmi milíciák, azt bizonyítva, hogy az orosz csapatokat sikerült kiűzni teljesen a térségből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.

Az elmúlt órák legfontosabb hírei:

1. Orosz ügynökök "úgy vélik, Putyin halálos beteg". Az ukrán hírszerzés vezetője szintén erről beszélt.
2. Oroszország kazettás bombákkal támadja az Azovsztal-üzemet.
3. Lvivet orosz rakéták vették célba, de az ukrán légvédelem elhárította a támadást.
4. Az orosz csapatok kivonultak Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv környékéről.
5. A NATO főtitkára kijelentette: Törökország nem akasztja meg Finnország és Svédország csatlakozását.
6. Zelenszkij azzal vádolja Macront, hogy engedményeket tenne Oroszországnak.
7. Az amerikai orosz nagykövet szerint szakadás alakult ki a Kremlben, egyesek feladnák az ukrajnai harcot.
8. Az ukránok már a határig visszanyomták az oroszokat Harkivnál...

DÉS: JOGGAL NÉZNEK HÜLYÉNEK MINKET

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK...
Riporter: BOLGÁR GYÖRGY
2022.05.13.



Ha a Kádár-korszakban gyerekként kezelték a választókat, úgy a Fidesz egyenesen "hülyének nézi" az embereket – véli Dés László zeneszerző.

"Könnyű nekem" – ironizált Dés László zeneszerző a választásokkal kapcsolatos véleménye bevezetőjében. Megjegyezte, őt személy szerint nem igazán érdekli, hogy milyen struktúrában folytatja a kormányzat a munkáját, sokkal fontosabb kérdésnek tartja, hogy egyértelművé tegyék, Magyarország mely irányhoz akar tartozni: "a demokráciákhoz, vagy a kipcsakokhoz, a türk tanácshoz, és a többi állatsághoz."

Kifejtette, azokat az elveket kéne tisztázni, amelyek a választók akarnak élni és tevékenykedni. Ehhez kell megteremteni az infrastruktúrát, amely biztosítja azt hogy a választott elv mentén is el tudják tartani magukat az emberek.

"Egy komolyan demokratikus országban, legyen az Németország, Franciaország, vagy Anglia annak századát, de inkább ezredét sem lehetett volna megcsinálni annak, amit itthon elkövettek, mert milliók mentek volna az utcára" – tette hozzá. Hangsúlyozta, meg kell tanulni demokratikusan gondolkodni, és igényeket támasztani.

A művész szerint, ha a Kádár-korszakban gyerekként kezelték a választókat, úgy a Fidesz egyenesen "hülyének nézi" az embereket. "És eddig sajnos úgy tűnik, hogy joggal." Hozzátette, előbb-utóbb rá kell jönniük a magyaroknak is, mekkora különbség van a magyar és például az osztrák helyzet között. 

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

FELKÉSZÍT-E AZ ÓVODA AZ ISKOLÁRA? | TELEPJÁRÓ #15

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2022.05.14.



Sokan a szegény sorból származó gyerekek iskolai teljesítményének javulását várták attól az intézkedéstől, hogy a kormány 2015-ben hároméves kortól kötelezővé tette az óvodáztatást. Mi történt az elmúlt hét évben az óvodarendszerben? Ki lehet-e mutatni bármilyen változást? Erre keressük a választ a Telepjáró mostani adásában. Az adás vendégei: - Kende Ágnes szociológus, kutató, a Rosa Parks Alapítvány munkatársa - Kiss Renáta Mária, a Szegedi Tudományegyetem Képességfejlődés Kutatócsoportjának munkatársa - László Zsuzsa, a REYN Roma koragyermekkori hálózat szakmai vezetője - Váradiné Farkas Mária, a halmajugrai óvoda vezetője




„LÁBDZSÁKLÁJSZ!” – AVAGY AZ ÚJ KORMÁNY KÖSZÖNTÉSE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2022.05.16.


Hatalom a hatalomért – ennek beismerése az új kormány szerkezete és névsora, a közhiedelemmel ellentétben nem a válságkezelési buzgalomnak köszönhető a rengeteg „pénztárca”. A személyiségnek ugyanakkor még a karizmatikus vezető köré épülő NER-ben is van olykor némi szerepe – erre tekintettel fogjuk értékelni a jövőben az új kormány tevékenységét akkor is, ha egyelőre szkeptikusak vagyunk a miniszterek mozgásterével, lehetőségeivel kapcsolatban. Vélemény.


„Mennyi minisztérium a gazdaságra! Lám, Orbán tudja, hogy közel a vég, nagy a baj, muszáj már kezelnie a válságot, amelyet nagyrészt ő okozott! Ez a rengeteg pénztárca egyenlő egy beismerő vallomással!”

Efféle gyorselemzések láttak napvilágot pénteken, amikor Orbán Viktor bejelentette kormánya kétségkívül szokatlan szerkezetét és miniszterei kilétéről is fellibbentette a fátylat. A miniszterelnök eskütételének napján ideje tehát, hogy számba vegyük, mit üzen az új kormány szerkezete és személyi állománya, mire számíthatunk a ma kezdődő negyedik kétharmados ciklusban.

A dramaturgiából csupán alapfokon képzettek is sejtik már ezen a ponton, hogy alábbiakban cáfolni igyekszünk majd a fent idézett magyarázatot. Na nem azt, hogy beismerő vallomás a kormányszerkezet és – névsor. Valóban az. Csak éppen meglátásunk szerint egészen mást ismer be, cseppet sem a szakmai szempontok, a valóságalakítás, a válságkezelés fontosságáról mesél. Ellenkezőleg.

Ezek a minisztériumok és miniszterek azt üzenik: a hatalom a hatalomért van. A kormányzás középpontjába mostantól egyértelműen és nyíltan annak megtartása került. Másodlagos, harmadlagos… hatodlagos szempont az ország működtetése. Az volt eddig is, persze. Kicsiben megfigyelhette ezt már mindenki, akinek van mondjuk iskoláskorú gyereke: fejlesztés, az volt, új tornaterem simán épült, olykor egyenesen cuki kicsi stadion – a vécék viszont a suliban továbbra is takarítatlanok. Olykor szappanra, vécépapírra sem futja iskolában, kórházban – tisztességes tanári, szakszemélyzeti fizetésre pláne. Az ember tényleg azért imádkozott az elmúlt években, hogy vegyenek már végre Mészáros Lőrincnek egy szappangyárat valami még máshová ki nem lopott EU-s forrásból. Ha tőle veheti az állam azt is, talán jut majd szappan minden suliba, kórházba. NER-es takarítócég van már ugyan, évi 480 milliárdos megbízást is kap olykor az államtól, a kórházakban ügyködik is, de ha a sulikra valamiért mégsincs kapacitás, bánjuk is mi: Rogán Antal, a rutinos feltaláló szabadalmaztasson mondjuk vadiúj sulitisztító robotot. Rendeljenek belőle százcsilliárdért. Akkor talán lesz takarítás az iskolákban is...

ORBÁNT FÉLREÁLLÍTJÁK BRÜSSZELBEN A MINDENT ELUTASÍTÓ POLITIKÁJA MIATT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.05.16.


A litván külügyminiszter szerint Orbán túszul ejti az uniós döntéshozókat, míg ők Oroszországot terrorista államnak nyilvánították, de bízik abban, hogy jobb belátásra tudják bírni a magyar kormányfőt. Az amerikai sajtó szerint az új Orbán-kabinet összetétele azt bizonyítja, továbbra is szoros szálakkal kötődik a magyar kormány a Kremlhez. A német sajtó Novák Katalin a háborúval kapcsolatos határozott oldalválasztásáról ír. Nemzetközi lapszemle.

Dűlőre jutni Orbánnal az orosz olajembargó kérdésében keményebb dió, mint azt sokan gondolták – írja a Politico. A szerző hozzáteszi, hogy a probléma megoldásához nem lett elég, ha Ursula von der Leyen villámlátogatást tesz a Karmelitában. Különösen annak ismeretében, hogy hónapok óta dolgozik Brüsszel ezen a szankciós csomagon, mégsem jutott egyről kettőre Orbánnal.

Pedig nem kis engedményt tett eddig neki, és más, az orosz olajtól nagyban függő országoknak is, de a magyar kormányfőnek ez sem elég, újabb követelésekkel bővül a listája, 4-5 éves átmenetet szeretne. A Brüsszellel évek óta hadilábon álló rebellis Lengyelország egy pillanat alatt éles kanyart vett, és lelkes támogatója lett az uniós szolidaritásnak. Ezzel szemben Orbán makacsul hirdeti nacionalista elveit.

Tavaly szeptemberben 15 évre szóló olajszerződést írt alá az oroszokkal, illetve atomerőmű építését a Roszatommal. Másrészről a magyar kormány Ukrajnával való diplomáciai kapcsolata igencsak ellentmondásos a trianoni sérelempolitizálás és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati joga miatt. Az elemzés szerint Orbán csökönyössége nem véletlen, hiszen elindult a jogállami normasértés miatti eljárás, és a helyreállítási alapból sem kap, mert nem megfelelő költségvetési tervet nyújtott be. Emiatt Orbán megleckéztet, ha már Brüsszel sarokba szorítja.

Orbán túszul ejti az uniós döntéshozókat, amikor ellenszegül az uniós többség akaratának – nyilatkozta a litván külügyminiszter a France 24-nek adott interjúban annak kapcsán, hogy az EU még mindig nem tudta elfogadni a Moszkva elleni uniós szankciós csomagot. Gabrielius Landsbergis mégis bizakodó, szerinte jobb belátásra tudják bírni a magyar kormányfőt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a litván parlament megszavazta azt a javaslatot, amely Oroszországot terrorista államnak nyilvánította, és kimondta azt is, hogy Ukrajna területén népírtást hajt végre az orosz katonaság.

A Balkan Insight szerint Lengyelország hiánytalanul megkapja Brüsszeltől a helyreállítási alap 750 milliárd euróját, amire Magyarországnak a jelen esetben semmilyen esélye sincs. Lengyelország esetében a független bírósági rendszer hiánya okozta a galibát, amit törvényi úton fokozatosan helyreállítanak, a másik kifogás az ország egyharmadnyi területén létrehozott úgynevezett LMBTQ-mentes zóna bevezetése volt, amit most egy bírói határozat alkotmányellenesnek nyilvánított. Így hamarosan elhárul az akadály a Covid-féle helyreállítási alap kifizetése elől.

Stars and stripes az Orbán-kormány tagjairól ír, és megállapítja, hogy az új kabinet összetétele azt bizonyítja, továbbra is szoros szálakkal kötődik a magyar kormány a Kremlhez. Két személyt említ meg az írás: az orosz külügyminiszter által magas állami kitüntetésben részesült Szijjártó Pétert, valamint Szalay-Bobrovniczky Krsitóf leendő védelmi minisztert, akinek orosz céggel van közös projektje Egyiptomba szállítandó vasúti kocsik legyártására. Szerintük érdekes választás Navracsics Tibor, aki azt jelzi, hogy Orbán folytatja pávatáncát, és a keleti irányt a Nyugat felé vele akarja kiegyensúlyozni. Navracsics egyértelmű feladata, amennyi letiltott pénzt csak tud, szerezzen meg Brüsszeltől.

Novák Katalin a legfiatalabb elnöknő Európában – írja az új magyar államfőről a Der Standard, amely kiemeli, mekkora felhajtás volt az eskütétel körül, és milyen nagy katonai tiszteletadásban részesült. Novák a bekitatási beszédében bejelentette, hogy első hivatalos útja kedden Lengyelországba vezet. Sietnie is kell, hisz igencsak megromlott a két ország virágzó kapcsolata az oroszok ukrajnai háborúja miatt, Novák a beszédével ezt az utat és a békülés lehetőségét készítette elő, mert nemcsak hogy elítélte az oroszok agresszióját, de még azt is bejelentette, egyétért a háborús bűnök elkövetését bizonyítandó vizsgálatok lefolytatásában.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

AZ UKRAJNA ELLENI HÁBORÚ ÉS AZ ÚJ GLOBÁLIS REND

MAGYAR NARANCS
Szerző: TÁLAS PÉTER
2022.05.14.


Milyen következményekkel járhat az orosz agresszió az Európai Unióra, az Egyesült Államokra és Kínára nézve?


Az orosz–ukrán háború a poszthegemoniális nemzetközi hatalmi rend konfliktusai közé illeszkedik – az olyan, a fennálló hatalmi status quót megkérdőjelező konfliktusok sorába, mint a 2008. augusztusi grúz–orosz háború, Kínának a Dél-kínai-tengeren zajló mesterséges szigetépítési projektje és Tajvan körüli katonai aktivitása, a Krím félsziget 2014-es orosz annexiója és a kelet-ukrajnai szeparatizmus moszkvai támogatása, vagy Oroszország 2015-ös bekapcsolódása a szíriai polgárháborúba.

Ezen vállalkozások mindegyike az Egyesült Államok által korábban kialakított helyi status quo megváltoztatását célozta, abban bízva, hogy Amerika képességeinek relatív gyengülése és stratégiai érdeklődésének változása lehetővé teszi a kiszorítását, legalább a status quót megkérdőjelező nagyhatalmak közvetlen környezetéből. Ebből a szempontból az orosz–ukrán háború tétje korántsem csupán Ukrajna jövője, hanem az is, hogy e háború hoz-e, s ha igen, mekkora fordulatot hoz a nemzetközi rendszerben.

Mire képes az orosz haderő?
...

UNGVÁRY KRISZTIÁN: ORBÁN VIKTOR NEM MEHET NYUGDÍJBA

HVG360
Szerző: WINDISCH JUDIT
202.05.16.


Történelmileg nem törvényszerű, hogy időről-időre visszatér itthon az egyszemélyi vezetés, az pedig nóvum a magyar politikatörténetben, hogy Orbán Viktor nem vehető ki a nevével fémjelzett rendszerből - mondta a hvg360-nak Ungváry Krisztián történész. A kormány szempontjából logikus lenne Rogán Antal kezébe adni az összes titkosszolgálatot, a magyar demokrácia szempontjából viszont katasztrófa. Interjú...

EGY BOMBAERŐS INTÉZET KI TUDNA ÁLLNI A BALATONÉRT, DE MOST A POLITIKAI IRÁNYÍTJA A TUDOMÁNYT – INTERJÚ JORDÁN FERENCCEL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2022.05.16.


Jordán Ferenc a Tihanyban található Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) igazgatója volt 2019 és 2020 között. Az ellentmondásos megítélésű biológus kirúgásához nagyban hozzájárult, hogy nem félt a konfrontációktól, és nyíltan felszólalt a tó körbebetonozása ellen. Jordán úgy véli, hogy a Balatont kutató intézet 2021-ben csak papíron önállósodott, és szerinte a politika érezhetően rátelepedett a tihanyi kutatóintézetre. A BLKI ugyanis az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tagja, aminek az elnöke az a Maróth Miklós, aki Orbán Viktor tudománypolitikai tanácsadója. Mindez azért különösen problémás Jordán Ferenc szerint, mert pont ez az intézmény tudna kiállni a tó természeti érdekeiért, miközben a Balaton-partot évek óta próbálja elfoglalni a fideszes elit és más nagyvállalkozók. Azt persze mindenki tudja, hogy nem kellene kiirtani a nádast és luxusingatlanokat építeni a partra, de jelenleg nincs olyan intézmény, ami ezért elég hangosan kiállna. Interjú...

EZ ELON MUSK EGYMILLIÁRD DOLLÁROS VICCE? - A MILLIÁRDOSTÓL NEM IDEGEN AZ ÁRFOLYAMOK MANIPULÁCIÓJA

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LENKEI GÁBOR
2022.05.16.


A Twitter körüli felvásárlási hercehurcát talán kissé más megvilágításba helyezheti, ha belegondolunk, Elon Musk hányszor és milyen módokon „játszott” az árfolyamokkal. Persze sohasem a saját zsebe ellen. Úgy tűnik azonban, a Twitter-üggyel esetleg még ő is megégetheti magát.


A Wedbush Securities elemzője, Dan Ives szerint „Elon Musk bizarr tweetje a Twitter cirkuszi show-ból egy péntek 13-i horrort csinált”. Ezzel kommentálta Elon Musk bejelentését, amely szerint felfüggeszti a Twitter korábban bejelentett felvásárlását. A Tesla, a SpaceX, a PayPal és más igencsak innovatív cégek alapítója április elején jelentette be, hogy döntő részesedést szerzett az amúgy már egy ideje gyengélkedő Twitterben, majd nem sokkal később az egész társaság megvásárlására ajánlatot tett.

Azt már akkor több szakértő furcsállotta, hogy 54,2 dollárt kínált egy részvényért; ezt a szintet a papír még akkor is éppen csak megközelítette, amikor a piac a hír hatására szabályosan felrobbant, és rövid idő alatt 20 százalékkal, 40 dollár körüli szintről 50 dollárra emelkedett. Az ezt követő bizonytalanság miatt aztán némileg le is morzsolódott az árfolyam, majd a pénteki bejelentés után igazi zuhanórepülésbe kezdett.

Musk elbizonytalanodását, noha a Twitter igazgatósága már elfogadta az üzletet, azzal indokolja, hogy kétségessé vált a cég becslése a szolgáltatással kapcsolatos spamek és hamis fiókok számáról, és ezt meg kell vizsgálni. A társaság hosszú ideje 5 százalékra teszi az olyan fiókok számát, amelyek mögött nem valódi felhasználók, hanem robotok állnak, bár 2022 első negyedévi jelentése egy figyelmeztetést is tartalmaz, amely szerint „előfordulhat, hogy a hamis vagy spam fiókokra vonatkozó becslésünk nem tükrözi pontosan az ilyen fiókok tényleges számát, és a hamis vagy spam fiókok tényleges száma magasabb lehet, mint becsültük”.

Nem tisztázza a képet, hogy a Bloomberg értesülései szerint a vállalat éppen egy nappal Musk közlése előtt jelentős költségcsökkentő intézkedéseket jelentett be, többek között visszafogják az utazási, tanácsadási és marketingköltségeket. Emellett egy belső feljegyzés szerint nem vesz fel új alkalmazottakat, visszavonhatja a nyitott ajánlatokat az üzleti szempontból kritikus szerepkörök kivételével. A cégtől pedig – nem saját kezdeményezésükből - távozik két kulcsfontosságú alkalmazott, Bruce Falck, a bevételekért és Kayvon Beykpour a fogyasztói termékekért felelős vezetője. Kérdés, hogy a változtatásokat Musk ajánlata vagy éppen annak elbizonytalanodása váltotta ki...