2022. március 4., péntek

FUTNI A NINCSBŐL A SEMMIBE

VISZONT.HU
Szerző: KERÉNYI KATA
2022.03.01.


A háború elől menekülők nagy része nő és gyerek. Közülük sokan biztos anyagi háttér és kapcsolatok nélkül érkeznek a teljes ismeretlenbe. Szamoskéren a helyiek ilyen családokon próbálnak segíteni.


Szamoskérre érkezve könnyű megtalálni a közösségi házat, ahol békeidőben a környék lakói gyűlnek össze rendezvényekre, most viszont átmeneti szállásként üzemel néhány menedéket kereső számára. A nagy kétszárnyú kapu nyitva, a hatalmas, szépen gondozott udvaron egy-két autó parkol. Ahogy beállok melléjük a kocsimmal, egy középkorú férfi lép oda, és felajánlja, hogy segít kipakolni, amit hoztam. Megmutatja, hova vigyük a holmikat: egy kis faház áll az udvar egyik sarkában, benne már gondosan szétválogatva tartós élelmiszer, édesség, játékok, gyógyszerek, ruhák, pelenka és egyéb babaholmik. Miután mindent a helyére tettünk, egy hölgy felírja a nevemet, és hogy honnan jöttem –azért, hogy később név szerint mondhassanak köszönetet mindenkinek, aki most bármilyen támogatást nyújt a településen dolgozó önkénteseknek. Közben az is kiderül, hogy a kedves úr, aki segített pakolni, most pedig éppen telefonon igazít útba valakit, nem más, mint a polgármester. Mióta megérkeztek a menekültek, azaz már második napja, folyamatosan itt van, és szervez, pakol, beszélget, kérdésekre válaszol, síró gyereket-felnőttet vigasztal, az egyik legaktívabb önkéntes a csapatban. A környéken nem ez az egyetlen befogadó falu: a szomszédos Szamosszegen is sokakat elszállásoltak, és a néhány kilométerre levő Mándok iskolájának tornatermében is vannak családok. A beérkező adományokat Szamoskér és Szamosszeg folyamatosan megosztja egymással, attól függően, hol mire van épp szükség. Ez már önmagában nem kis szervezőmunka, nem is beszélve a többi teendőről. Mégis mindenki mosolyog, közvetlen, kedves, egy hangos szó vagy türelmetlen mozdulat nincsen a helyiek részéről. Csak részvét és segítő szándék.

A közösségi ház egy hosszú épület, klasszikus tornácos parasztház. Néhányan – két nő és két nagyobb gyerek – a bejárat előtt guggolnak egy földre tett, kihangosított telefon körül, amiből egy hadaró férfihang hallatszik. Nem szólnak semmit, csak néznek maguk elé, és hallgatják, amit a vonal másik végén lévő mond...

A NYUGAT HIBÁJA? MONDATRÓL MONDATRA ELEMEZZÜK PUTYIN HÁBORÚINDÍTÓ BESZÉDÉT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2022.03.04.



Vlagyimir Putyin február 24-én, csütörtök hajnalban közzétett bejelentésével vette kezdetét az ukrajnai háború. Az orosz elnök félórás szónoklata összegzi Moszkva minden történelmi és jelenbeli sérelmét, egyúttal abszolút fenyegetésként és a „hazugság birodalmaként” azonosítja a NATO-t és az Egyesült Államokat. A Válasz Online szakértők segítségével elemezte végig Putyin mondatait. Tanulság: az USA valóban babrál a világrenddel, a Nyugat nem vétlen egy sor közelmúltbeli konfliktusban, de Moszkva konkrét hazugságokra hivatkozva indította el az ukrajnai hadműveleteket.


A február 24-i háborúindító beszéd óriási karriert futott be a magyar nyilvánosságban: a Számok – a baloldali álhírek ellenszere nevű, erősen propagandagyanús Facebook-oldalon közel 4000 interakciót és 3000 megosztást ért el a magyar fordítás, de olvasói figyelmébe ajánlotta Bayer Zsolt is a Bádog című blogján, azzal a kommentárral, hogy „hosszú, de megéri” elolvasni.

Az elemzéshez a követhetőség érdekében leválasztottuk a szövegről a puszta a retorikai szóvirágokat, és a ténymegállapításokra koncentráltunk. Tematikusan csoportosítottuk az orosz elnök legfontosabb állításait. A Ria orosz állami hírügynökségen (is) közölt szöveg magyar fordítását vettük alapul. A beszéd az alábbi Youtube-ablakban végignézhető, angol felirattal is...

A cikk megírásához szakértői véleményt kértünk egy Brüsszelben dolgozó, beosztásából fakadóan név nélkül nyilatkozó magyar NATO-illetékestől, Feledy Botond külpolitikai szakértőtől (igazgatóhelyettes, Európai Jezsuita Szociális Központ), Szalai Máté Közel-Kelet-kutatótól (Külügyi és Külgazdasági Intézet) és Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő történésztől. Felhasználtuk továbbá Rácz András Oroszország-szakértő korábban lapunknak és podcastunknak adott nyilatkozatait. A cikket írta: Borbás Barna, Vörös Szabolcs...

„MÁR LEMONDTUNK ARRÓL, HOGY SAJÁT HÁZIORVOSUNK LEGYEN”

HELYKÖZI JÁRAT / ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2022.03.04.


A háziorvosi praxisok tíz százaléka ma betöltetlen Magyarországon, a nyugdíjba vonuló orvosok helyett nincs utánpótlás. Hat járásában (Barcsi, Cigándi, Devecseri, Putnoki, Szikszói, Vásárosnaményi Járások) már minden második lakosnak nincs saját háziorvosa, tizenegy faluban pedig csak minden harmadik lakosra jut egy háziorvos. Somogyi és baranyai riportunkban megpróbáltunk választ találni arra, miért üres egyre több rendelő.


Felújított zöld családi ház, előtte fekete macska. Balszerencse – mondjuk, és valóban az. Az épület ajtaja zárva, akárcsak a többi rendelőé, amit egy borongós januári napon felkerestünk. A szigetvári és barcsi járás – bár egymás mellett fekszik, két különböző megyéhez tartozik. A problémák azonban láthatóan nem állnak meg a megyehatárnál. Mindkét járásban számos háziorvosi praxis betöltetlen, akad, amelyik már hosszú évek óta. Helyettesítéssel oldják meg az ellátást...

HATVANEZER BÉKÉSI FA ÉS A GYULAI POLIP | AGITPOP

PARTIZÁN / ÉLŐBEN BÉKÉSCSABÁRÓL
Szerző: Partizán
2022.03.04.



A Partizán élő reggeli műsorában a friss hírek és az Ukrajnában zajló háború kapcsán készült legfrissebb riportunkat követően, arról kérdezzük a Budapest Bike Maffia önkéntes szervezetet, tapasztalataik szerint, hogyan lehet igazán segíteni az Ukrajnából érkező menekülteken. Beszélgetünk Békés megye klímaharcáról helyi civil aktivistákkal, majd a Szakszervezeti Szövetség területi képviselőjét kérdezzük: milyen dolgozni Békés megyében? Vendégünk lesz egy híres békéscsabai fotós család két tagja, és odacsapunk a helyi korrupciónak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel. A műsor vendégei: - Havasi Zoltán, alapító, Budapest Bike Maffia - Ulbert Zoltán, elnök, Hatvanezer Fa Egyesület - Dr. Duray Balázs, elnök, Zöld14 Egyesület - Galbács Mihály, önkormányzati képviselő, Gyula - Leszkó Andrea, Magyar Szakszervezeti Szövetség - Martin Gábor, fotóművész - Martin Wanda fotográfus - Hadházy Ákos, országgyűlési képviselő

PUTYIN HÁBORÚJA ROSSZUL JÖTT A FIDESZNEK, DE ORBÁN FEL TUDJA HASZNÁLNI

TELEX MAGYARÁZÓ
Szerző: TELEXPONTHU
2022.03.03.



Putyin offenzívája megdobta a Fidesz népszerűségét, a párt kommunikációs gépezete gyorsan megalkotta a háborúpárti ellenzékről szóló narratívát, Orbán pedig nyugalmat sugároz. De az elmúlt 12 év látványos oroszbarát politikája visszaüthet a kormányfőre. Ez a Telex Magyarázó.

AZ OROSZOK HAJNALBAN TŰZ ALÁ VETTÉK EURÓPA LEGNAGYOBB ATOMERŐMŰVÉT, MAJD REGGELRE ELFOGLALTÁK

24.HU
Szerző: PAPP ATTILA
2022.03.04.


- Hajnalban kigyulladt a Zaporizzsjai atomerőmű – erősítette meg a helyi polgármester. Az orosz haderő tüzet nyitott Európa legnagyobb atomerőművére, szerencsére az üzemnek csak a kiképző épülete kapott lángra.

- Az épület legalább négy órán át égett, miután az orosz csapatok megakadályozták, hogy a mentőcsapatok az épülethez érjenek.

- Az ukrán mentőszolgálat megerősítette, hogy a tüzet helyi idő szerint reggel 6 óra 20 perckor eloltották. Az erőműtől délkeletre fekvő Enerhodar városának polgármestere szerint az erőműben folyó harcok is megszűntek.

- Reggelre az orosz csapatok ellenőrzésük alá vonták a megtámadott atomerőművet – közölték az ukrán hatóságok.

- „Oroszországon kívül egyetlen ország sem lőtt még atomerőművekre. Ez az első alkalom az emberiség történelmében” – kommentálta az eseményeket Zelenszkij ukrán elnök.

- Az ENSZ atomenergia-felügyeleti szerve felszólította az oroszokat, hogy ne vegyenek célba atomerőműveket, és „súlyos veszélyre” figyelmeztetettek abban az esetben, ha a reaktorokat találat éri.

- Oroszországban felszámolták a szabad nyilvánosság utolsó szigeteit: akár 15 évet is kaphat, aki nem a kormányzati narratíva szerint számol be az eseményekről, megszűnik az utolsó szabad televízió, blokkolják a BBC, a Deutsche Welle, a Meduza, de még a Facebook elérhetőségét is.

- Tegnap ismét egy asztalhoz ültek az orosz és ukrán delegáció tagjai, de egyedül a humanitárius folyosók létrehozásában sikerült megegyezniük.

- Az EU döntött arról, hogy azonnali menedéket kapnak a háború elől menekülők.

- Mától ingyen utazhatnak a BKK járatain az ukrán menekültek.

- Ezek voltak az orosz-ukrán háború tegnapi eseményei
.

ELJÖTT A VÁLTOZÁS IDEJE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.03.04.


"Az 58 éves Orbán, a mesteri politikai kaméleon számára, aki pályája során már többször képes volt újra feltalálni önmagát, most nehézséget okozhat, hogy kiszabaduljon az Oroszországhoz fűződő kötelékek fogságából." Kárpáti János lapszemléje.

Orbán ugyan kedvét lelheti abban, ha az emberek azt hiszik, hogy a viszony Magyarország és az EU között vált feszültté, de az valójában magával a miniszterelnökkel éleződött ki. Mindahányszor elítéljük a magyar kormányt, egyben kifejezésre juttatjuk rendíthetetlen szolidaritásunkat a magyar polgárokkal - írja Iratxe García Pérez, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője az EUObserver című brüsszeli hírportálon közölt véleménycikkében. A spanyol politikusnő szerint a Vlagyimir Putyinnal való szoros szövetségre törekvő magyar miniszterelnök az Ukrajna elleni inváziót megelőző hetekben elidegenítette magától a többi európai vezetőt. Most tovább kellene folytatnia a Putyintól való elhatárolódást. Orbán nem mutatta fel azt a valódi vezetői képességet, amit a magyarok megérdemelnének.

Az ország lakosságának néhány hét múlva lehetősége nyílik arra, hogy progresszív alternatívát válasszon. A Fidesz ellen egyesült haladó ellenzéki platform lehetővé teszi, hogy zárják le azt a megosztó, veszélyes politikát, amely az elmúlt évtizedben gyökeret vert Magyarországon. Az emberek olyan kormányt választhatnak, amely hisz a társadalmi igazságosságban és az esélyegyenlőségben, és biztosítja azt, hogy senkiről ne feledkezzenek meg. Olyan vezetőt választhatnak, aki tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat, aki nem flörtöl a nemzetközi porond autokratáival és erőszakos fellépésű szereplőivel - olvasható a cikkben.

Iratxe García Pérez értékelése szerint az elmúlt tíz évben a magyar kormányzati hatóságok megszegték azokat a szabályokat és figyelmen kívül hagyták azokat az értékeket, amelyek meghatározzák az Európai Uniót. Addig erodálták a jogállamot, hogy ma Magyarországot már nem lehet demokráciának tekinteni - a parlamentet gyengíti a szupertöbbség, az igazságszolgáltatás fölött politikai ellenőrzés érvényesül, a szabad médiát lebontották, a kisebbségekkel szemben diszkriminációt alkalmaznak, a haverok napról napra tovább gazdagodnak.

A szocialista politikus emlékeztet arra: az Európai Parlament évek óta küzd annak az eszköznek a megteremtéséért, amely garantálhatja, hogy nem fogják eltékozolni az európai adófizetők pénzét. Sikerült elérni, hogy tavaly olyan mechanizmus lépett életbe, amely a jogállamiság tiszteletben tartásától teszi függővé a kormányok hozzájutását az uniós támogatásokhoz. "Garantálni fogjuk, hogy ennek az eszköznek az alkalmazásakor a támogatási források a nem kormányzati szervezetek vagy társadalmi szervezetek révén el fognak jutni oda, ahol azokra szükség van” - teszi hozzá.

A frakcióvezető arra is kitér, hogy Orbán Viktor megmutatta az igazi arcát, amikor arra szólított fel, hogy nyessék vissza az Európai Parlament jogköreit. A magyar kormányfő fél attól, hogy elszámoltatható legyen - állapítja meg, és örömtelinek nevezi, hogy Orbán kezdeményezése után néhány hónappal egy magyarországi közvélemény-kutatás kimutatta, az emberek többsége azt szeretné, ha az Európai Parlament fontosabb szerepet látna el.

Az alapértékek ma súlyos veszélyben vannak Magyarországon, de az embereknek van lehetőségük a változtatásra, aminek eljött az ideje - zárja cikkét Iratxe García Pérez.

Az ukrajnai válság fenekestül felforgatja a magyar választási kampányt, és Orbán az Oroszországhoz fűződő kapcsolatai miatt felforrósodott légkörben találja magát - írja az Independent című brit lap, amelynek Budapestre küldött tudósítója emlékeztet arra: 32 évvel ezelőtt egy szókimondó fiatal magyar aktivista egy egyszerű jelszóval, "Ruszkik, haza”, hírnevet szerzett magának, és elindult egy példátlan politikai karrier útján. Orbán Viktor miniszterelnök politikai opponensei most ellene fordították ezt a jelszót, amikor Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt demonstráltak, az orosz állami alapítású Nemzetközi Beruházási Bank épülete előtt.

A cikk szerint egy hónappal a választást megelőzően a rendszerint harmadlagos kérdésnek számító uniós, illetve NATO-tagság ügye került a kampány előterébe, amelyet addig az egekbe szökő infláció, a rezsiköltség, illetve a bajban levő egészségügyi ellátó rendszer problémaköre uralt. A háború mindent beárnyékol - idézi a tudósító Márki-Zay Pétert, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Megszólaltatja Virág Andreát, a Republikon stratégiai igazgatóját is, aki szerint eddig az ellenzéknek nem volt egyetlen kiemelkedő kampánytémája, most azonban itt van az ukrajnai háború.

Az Independent szerint a jelek azt mutatják, véget ért Orbánnak az az éveken át űzött hazárdjátéka, hogy hatalmát a Kreml pénzével és befolyásával erősítse. Az elmúlt 12 éve azzal telt, hogy azt mondta a magyaroknak, Oroszország, amely katonai erővel tiporta el az 1956-os demokratikus felkelést, immár Magyarország barátja. Most szemmel láthatóan feszeng. Az 58 éves Orbán, a mesteri politikai kaméleon számára, aki pályája során már többször képes volt újra feltalálni önmagát, most nehézséget okozhat, hogy kiszabaduljon az Oroszországhoz fűződő kötelékek fogságából.

A brit lap tudósítója kiemeli, hogy Márki-Zay szerint Magyarországnak a Nyugathoz kell tartoznia, és hogy egy áruló elfogadhatatlan az ország miniszterelnökeként.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ.

ORBÁN VIKTOR, TE SENKI

AZONNALI
Szerző: ARADI PÉTER
2022.03.01.


A miniszterelnök úr szerette azt hinni, hogy ő a kelet-európai kavics a nyugati cipőben, sőt néha talán szebbeket is hízelgett magának. Most viszont, amikor a valódi hősök születnek, azt mutatja be, hogyan lehet a jelentéktelennél is jelentéktelenebb senkivé válni. Hány és hány életnek kellett közben tönkremennie, hogy Orbán elérkezhessen a nagy pillanathoz, hogy aztán csúnyán felsüljön.

Most komolyan, hogy lehet valaki akkora madár, hogy öt nappal a háború kitörése előtt is mindenféle homályos átrendeződésekről beszél, aztán nem veszi észre, amikor valóban helyzet van.

Mert hiszen – remélem, mindenki emlékszik még – Orbán Viktor február 19-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó eseményén azt mondta, hogy bár most nincs ideje, hogy kifejtse, de azért megemlíti, hogy 2030 környékén olyan átrendeződések jönnek, hogy Amerika és az Európai Unió is meg fogja érezni. Orbán Viktor arról fantáziált, hogy ezek az átrendeződések minden nemzetet hatalmas stressz alá fognak helyezni, de szerinte mi a gyarapodásra fogjuk felhasználni.

Aztán mi van? Eltelik öt nap, kirobban az utóbbi évtizedek egyik legdurvábbnak ígérkező háborúja, Orbán meg eltűnik. Azért nem hibáztathatjuk Orbánt, mert

Putyin hülyét csinált belőle,

és úgy jött haza három héttel a háború kitörése előtt, hogy minden hazai csicskáját megbízta, hogy békemisszióként emlegessék az útját. Nem, ezért nem. Putyin mindenkit megvezetett: Orbánt is, a német kancellárt, a francia elnököt, a spekulációk szerint Hszi Csin-ping kínai elnököt, sőt még a sajátjait is. Ha gyorsan átfutunk néhány dolgon, vérmérsékletünktől függően dühönghetünk, vagy fetrengve röhöghetünk Magyarország miniszterelnökén...

A MEDVE ÉS A RÓKA

YOUTUBE
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2022.03.04.



Orbán Putyin kottájából játszik, csak halkabban. De ugyanazt a nótát fújja. Ahogy a pincsi a póráz végén a gazdi után megy, úgy Orbán is Putyint követi. Putyin Orbán példaképe. Putyin végleg bedarálta a független médiát, aztán Orbán is. Putyin megbélyegezte és kriminalizálta a civil szervezeteket, aztán Orbán is megpróbálta. Putyin kémkedéssel vádolta és betiltotta a Soros szervezeteket, ahogy Orbán is elüldözte a CEU-t és betiltott egyházakat. Putyin homofób törvényt hozott, Orbán is. Putyin a saját oligarcháit törvényhozással erősítette meg, Orbán is. Putyin minden állami vállalatot átjátszott a családjának és barátainak, ahogy Orbán is minden fontos állami vagyont lányának, vejének, és ostoba gázszerelőjének kezére játszott. Putyin orosz viszonylatban is irreális méretű dácsát építtetett magának, ahogy magyar viszonylatban Orbán is irreális birtokot húzott fel magának Hatvanpusztán. Putyin hazug propagandát terjeszt, hogy elfedje a valóságot, és Orbán is ugyanezt teszi. Az egyetlen különbség köztük, hogy Putyin nem terjeszt magyar propagandát. Viszont Orbán és talpnyalói még most is az orosz hazugságokat szajkózzák, amikor már háborús bűnöket követ el Putyin. A Nerpédia-t itt találod:



ÁRON ALUL ADOTT LAKÁSSAL FIZETTEK A FIDESZBEN A SZOLGÁLATOKÉRT

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2022.03.04.


Az egyik kerületben végzett szolgálatokat a másik kerületben mélyen áron alul bérbe adott vagy értékesített önkormányzati ingatlanokkal hálálta meg a kormánypárt.


Így vehette meg harmadáron VII. kerületi 42 négyzetméteres Dob utcai bérleményét Danada-Rimán Edina, akit jogi diploma nélkül tett meg a VIII. kerület jegyzőjének Kocsis Máté még polgármesterként. (Ma Sára Botond kormányhivatali vezető kabinetfőnöke.) Kovács Barbara a VII. kerületi önkormányzatnál kezdte, majd a szomszédvárban lett a két józsefvárosi gazdasági cég ügyvezetője, de végül a belvárosban vehetett 86 négyzetméteres ingatlant 12 millióért. (Legutóbb a kézilabda Európa-bajnokságot szervező cég vezetőjeként tűnt fel.) A Rogán Antalt reptető cég tulajdonosa a várban bérelhetett jutányosan ingatlant, míg kabinetfőnöke, Nagy Ádám a Mérleg utcában jutott hozzá mélyen áron alul egy 131 négyzetméteres lakáshoz, amelynek megvásárlását 27 milliós kölcsönnel is segítette a kerület. A jegybank elnök, Matolcsy György fiának üzlettársa a Király utcában vásárolhatott, de jutott a belvárosi lakásokból Habony Árpádnak, Szatmáry Kristófnak, Rogán ügyvédjének és sok más szolgálattevőnek.

A másik kedvelt célterület a budai vár volt, ahol az előző polgármester Nagy Gábor Tamás családján kívül Palkovics László minisztertől, különféle fideszes médiaembereken át jutott önkormányzati lakás mindenféle úton-módon kormánypárti kegyelteknek. Schadl György vesztegetéssel gyanúsított végrehajtó kamarai elnök által megvett iroda (egyike főváros által vitatottan értékesített kilenc belvárosi ingatlanból álló csomagnak) csupán egy alig látható eleme annak a kiterjedt szívességi-korrupciós hálózatnak, a belvárosi Fidesz-monopolynak – jelentette ki Pikó András józsefvárosi polgármester az V. és a VII. kerület előző, illetve a belvárosi esetében jelenlegi vezetése által lebonyolított kétes ingatlanügyleteket vizsgáló bizottság csütörtöki ülésén..
.

ÉLŐBEN KÖVETHETŐK A FIDESZES LUXUSJACHTOK ÉS REPÜLŐK – ELINDULT A NERTRAVEL TWITTEREN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: NERtravel
2022.03.04.


Haladunk a korral és igyekszünk felvenni a ritmust a változó médiafogyasztási szokásokkal, ezért az orosz oligarchák járgányait figyelő oldalak mintájára elindítottuk tematikus Twitter-fiókunkat, ami a Fidesz-közeli elit luxusjárműveit követi figyelemmel és automatikusan mutatja a mozgásukat. Érdekel, hol van éppen az Artemy, a Lady MRD, a Seagull MRD vagy épp az OE-LEM? Kattints.


Mostantól nem kell spéci hajózási oldalakon egyesével megnézni a luxujachtok tartózkodási helyét, vagy a repülőgépfigyelő szájton keresni az Orbán Viktor által is használt magánrepülő legutóbbi útját, ugyanis a technika már elvégzi ezt helyettünk. Elég a NERravel nevű fiókot követni Twitteren, és mindent tudni fogunk...

FERIBÁTYÁM VILÁG

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.03.04.


„Magyarország segít mindennel, szállás és ellátás van, munka pedig lesz.” – ezt mondta a mi kedves vezetőnk (szül: Orbán Viktor, 1963. május 31., an: Sípos Erzsébet) aktuális helikopterezése után tegnap a határon a menekülő emberek kapcsán, mert velük azért (gyermekeikkel ellentétben) nem találkozott. Napi rutin lett a háború kitörése óta a határra helikopterezés, és onnan szélfútta (rotorkergette) hajjal bejelentkezni a talpasoknak azt üzenve, hogy Viktorvezér megvédi őket, hacsak Márki-Zay és tettestársai nem sodorják háborúba az országot – mert már itt tart a propaganda –, és ezért kell a talpasoknak (vö: helló röfi és Feri bátyám) Orbánra és tettestársaira szavazni, ha szólít a haza. Itt tartunk.

Meg ott is, hogy Orbán lecsupaszodott, és a malacköszöntő látogatása mint első stáció, valamint a kocsmai asztalnál eleresztett bölcsesség: novemberben jön nyolcvanezer Feri bátyám, mint második állomás a keresztúton, hogy már mindenki Feri bátyám a nyüves világon, az összes menekülő ember, akiket Orbán kebelébe fogad, és a boldogság mezejére visz. Idézzük még egyszer nem csak az üzenete, hanem a zamata miatt is a menekülőkhöz intézett szózatot, hogy: „Magyarország segít mindennel, szállás és ellátás van, munka pedig lesz.” És plánesőt: „Mindenkinek próbáljuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy saját egzisztenciát tudjon kialakítani, ha már úgy hozta az élet, hogy itt fog velünk élni, és itt kell berendezkednie Magyarországon.”

Mindez pedig nem a jóságos, befogadó atyuska szimbolikája miatt zavarja az ember kusza lelkét, hanem, mert kitetszik belőle, hogy Orbánnak nincs készsége a tragédiához. Világképe és az ebből fakadó bölcsességei – dakota közmondásokkal elegyest – az idiotizmust súrolóan egyszerű, ha munka van minden van, sőt, ellátás és szállás is, miközben a menekültnek netán ég a háza odahaza, férje, fia a fronton, a halál elől egy idegen világba keveredett mégis, és nem az jár a fejében, hogyan „rendezkedjen be itt velünk”, hanem, hogy mi van otthon, és végül, hogy mikor mehet majd haza, ha lesz még otthon, ahová hazatérhet. Folyik a vér, és ehhez képest „szállás van, ellátás van, munka pedig lesz”.

Egészen faék egyszerűségű és dermesztően érzéketlen Orbán világképe. Amikor ilyeneket mond, felötlik bennünk az a kép, amikor Semjénnel a kétségebe esett tüntetők csokiját zabálták a parlamentben, eszünkbe jut a sürgő-forgó árvízi hajós, és a hófútta autópályán száguldozó ember azzal az előzménnyel, hogy “Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!” Itt a háború, és voltaképp ennyire futja, üljön át egy másik országba. Rendezkedjen be. Mindez, hogy ne értsük egészen félre egymást, szándékaiban eleve nem gonosz, mint oly sok más intézkedés és kijelentés, hanem azt mutatja, a hatalomnak nincsen érzéke az egyénhez, persze miért is lenne...

AZ OROSZ CSAPATOK ELFOGLALHATTÁK A ZAPORIZZSJAI ATOMERŐVŰVET, AMIT AZ ÉJJEL TÜZÉRSÉGGEL IS TÁMADTAK

444.HU
Szerző: 444.hu
2022.03.04.


- Péntek reggel leálltak a harcok a zaporizzsjai erőműnél

- Nem mértek megnövekedett sugárzást az atomerőmű környékén

- Háborús bűncselekményre talált bizonyítékot Harkivban az Amnesty International.

- Putyin és Macron telefonon tárgyaltak, ez alapján Macron úgy véli, a legrosszabb még hátra van.

- Már egymillió menekült hagyta el Ukrajnát, de további milliókra számítanak

- A Sberbank bedőlése sok magyar betétest is érint, Szijjártó Brüsszelt hibáztatja, nem az orosz támadást.

- Sikerült megállapodni helyi tűzszünetekről, hogy könnyebb legyen a civilek kimenekítése.

- Az ukrán vezérkar szerint a fehérorosz hadsereg parancsot kapott a támadásra...

KISZIVÁRGOTT IRATOK MUTATJÁK, HOGYAN DIKTÁLNAK ORBÁNÉK A NEMZETI HÍRÜGYNÖKSÉGNEK

DIREKT36 / TELEX
Szerző: WIRTH ZSUZSANNA
2022.03.04.


Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke 2019 novemberében emailt küldött a közmédiához tartozó állami hírügynökséget, a Magyar Távirati Irodát (MTI) igazgató Németh Zsoltnak. „Szia, ebből tudnátok írni egy hírt, forrásként rám hivatkozva? Köszi!” – írta Havasi. Arról kellett kiadni egy hírt, hogy Orbán Viktornak levélben köszönetet mondott egy európai zsidó ernyőszervezetet vezető rabbi.

Később Havasi azt is elküldte, hogy mi legyen a pontos cím és bevezető. Az MTI szerkesztősége engedelmeskedett, és szó szerint követte az utasítást.

Az erről szóló email egyike annak a Direkt36 birtokába került gyűjteménynek, amely az MTI belső levelezésének darabjait és más dokumentumokat tartalmaz. Ezek a dokumentumok megmutatják, hogyan vették át a politikai szempontok a független hírszerkesztés helyét a közpénzből működő szervezetnél, és – ahogy Havasi levele is mutatja – mennyire magától értetődő, hogy a kormány kommunikációs emberei beleszólnak a tartalomba.

A kormányzati kommunikáció érdekei több módon is érvényesülnek:

- az Orbán Viktor programjairól szóló tudósításokat aprólékosan, előre megtervezik, meghatározzák, mit fognak kérdezni tőle és mire kell helyezni a hangsúlyt

- az MTI tudósítóit a minisztériumi sajtósok sokszor telefonon utasítják, hogyan írjanak meg egy anyagot

- nemcsak a kormányszervek közleményeit kell gyakorlatilag szó szerint kiadni, hanem Mészáros Lőrinc tőzsdei érdekeltségének, az Opus Globalnak a közleményeit is

- az MTI sajtónyilvános eseményeket tartalmazó gyűjtéséből a fideszes politikusok programjainak nagy részét szándékosan kihagyják, így a nem baráti sajtó nem is tud ezekről tudósítani...


NEM JÖNNEK A LENGYELEK A BÉKEMENETRE – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2022.03.04.


A bérelt vonatot felajánlják a lengyel vasúttársaságnak, hogy segítsék a gyermekes anyák kimentését a háború sújtotta Ukrajnából

A döntés miatt a CÖF levelet írt a lengyeleknek, melyben azt kérték, „jöjjetek busszal, gépkocsival…”.

Orbán Brüsszelre panaszkodik

Szerinte Brüsszeltől hiába várunk segítséget.

Félmilliárd eurós humanitárius célú támogatást nyújt az EU Ukrajnának és azoknak az európai államoknak, amelyeket a legjobban sújtanak a háború következményei

Az EU tagállamok belügyminisztereinek ülésén egyhangú döntés született arról, hogy az ukrajnai háború elől menekülők átmeneti védelmet kapnak a közösség országaiban. Sem Magyarország, sem a többi visegrádi ország nem emelt kifogást a jogszabály elfogadása ellen, jóllehet Gulyás Gergely kancellária miniszter délelőtt ezzel ellentétes bejelentést tett Budapesten.

Kétmilliárd eurós magyar hitelkeretet hagyott jóvá Brüsszel

Ez kedvezményes hitelt jelent, amelyet ebben az évben lehet igényelni.

Az éjszaka, amikor az orosz hadsereg bombázni kezdte Európa legnagyobb atomerőművét

Sugárzásnak az amerikai energetikai minisztérium mérései szerint nincs jele, minden szakértő bízik abban, hogy a reaktorok köré épített konténment – lényegében egy vastag betonteknő, ami ellenáll a gőzrobbanásnak, megakadályozva a radioaktív szennyeződés szétszóródását – kitart. Ha elfoglalják, lényegében ellenőrzésük alá vonják az ország áramellátását.

Putyin szerint terv szerint halad az „ukrajnai különleges katonai művelet”

A brit kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezi – jelentette be a Downing Street péntek hajnalban.

Csak a békés civilek evakuációjáról sikerült megegyezni az orosz–ukrán tárgyalás második körében

Az ukránok azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a szemben álló felek tűzszünetet kötnek a civilek evakuációjának idejére.

Összeomlást hoz a háború az orosz gazdaságnak

Egy csütörtökön publikált elemzés szerint most az orosz gazdaságot sokkal súlyosabb csapás éri, mint 2020-ban, amikor a járvány miatt csökkent a GDP.

Kovács Zoltán: Az önök narratívája, hogy megpróbálják oroszbarátsággal vádolni a magyar kormányt

Megkérdeztük (444.hu) azt is, hogy összességében nem érzik-e azt, hogy az elmúlt években a magyar kormány lényegesen kritikusabb hangot ütött meg az Európai Unióval, mint Oroszországgal szemben, és hogy a fejlemények tükrében ez talán túlzás volt?

Gulyás szerint nem.

Ezt nem láttuk jönni (minden hülye tudja…)

A fideszes EP-képviselők is megszavazták, hogy csökkenteni kell az orosz gáz- és olajimportot. Úgy tűnik, Szijjártó Péternek nem szóltak.

Hatalmasat ugrott az útlevéligénylések száma

A háború kitörése után, a hét elején négyszer többen kérték itthon úti okmányuk megújítását mint az előző hónapokban.

Svájcba menekülnek az orosz oligarchák magánrepülői a háború és a szankciók elől

Egy Twitter-fiók automatikusan posztolja, merre repkednek a szupergazdagok, így élőben lehet követni, melyikük hol húzza meg magát a háború és a szankciók elkerülésének érdekében.

Elfogadták a javaslatot, létrejön az EU-s vizsgálóbizottság a Pegasus-ügyben

A Renew Europe frakció sikerrel szólította fel a képviselőket, hogy támogassák a vizsgálóbizottság felállítását, Orbán Viktor európai parlamenti meghallgatását és felelősségre vonását.

„Eltartani való cigány nélkülük is van elég!”

A Mi Hazánk fővárosi elnöke a Nyugatiban járt…

Rákay Philip ismét dörgölődzik

“Soha nem volt még ennyire jó kezekben a magyar külpolitika, mint nála.”

2022. március 3., csütörtök

HA PUTYIN GYŐZ, SOKAN VISSZA SEM MENNÉNEK – RIPORT KÁRPÁTALJÁRÓL

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2022.03.03.


Kárpátalja a hét elejére hatalmas átutazó övezetté változott. Az ország minden részéről érkeznek ide ukránok, vendégmunkások, nigériai és indiai diákok és munkások, akikhez a határzónában ukrajnai magyarok csatlakoznak. Némelyikük útját néhány percen, néhány órán keresztül követve az ukrán társadalom sokszínűségével is közvetlenül szembesülhettem, ahogy az is kiderült, az emberek nem csak a háborút, de egy Putyin szája íze szerint rendezett békét is elviselhetetlennek tartanának. Útzáró riport Kárpátaljáról.


Hétfő reggel a megszokottnak megfelelően nem volt fűtés a Kárpátalja Szállóban, és épp melegvíz sem, a villany viszont stabilan működött, továbbá némi extra fizetség fejében klasszikus szállodai reggelit is felszolgáltak (omlett párizsival és sajttal, vegyes saláta, kávé). Azt nem tudni, hogy az infrastrukturális hiányosságoknak éppen a szálló elöregedett rendszerei, vagy az egész országot sújtó tüzelőanyaghiány volt az oka, mindenesetre békeidőben valószínűtlen, hogy ilyen körülmények között üzemeltetnék az épületet, aminek ordítóan szüksége lenne legalább némi karbantartásra. Mindazonáltal ha a város többi távfűtött lakásában is hasonló volt a helyzet, az továbbra sem fest rózsás képet az ungvári mindennapokról.

Tekintve hogy úgy határoztunk a reggeli szerkesztőségi megbeszélésen, hogy a Mérce üzemszerű működése érdekében ideje visszatérnem, a napi agendám a határhelyzet felmérése, és a menekülők útvonalának személyes kipróbálása volt (más lehetőségem egyébként sem lett volna a hazajutásra).

Hasonló tervekkel készültek az indiai egyetemi hallgatók is, akikkel a hotel halljában találkoztam. Kilencen jöttek Zaporozsjéből, Ukrajna dél-keleti részéből. A Dnyeper folyó partján elterülő város fontos egyetemi és ipari központ, emellett itt található a direkt e célra épített Enerhodar település mellett Európa legnagyobb atomerőműve, egy nagy hőerőmű, valamint a dnyeperi vízerőmű – vagyis a városnak az ország energiaellátása szempontjából is fontos szerepe van.

Nem utolsó sorban pedig addigra néhány tucat kilométerre közelítette meg az orosz hadsereg. Beszélgetőpartnereim ennek hatására döntöttek a távozás mellett, először vonattal Lvovba, majd Ungvárra mentek, ami 24 órába telt nekik. Terveik szerint onnan mennek tovább Csapra, ahonnan szintén vonattal terveztek tovább menni Magyarországra. Ez, mint később meggyőződtem róla, sikerült is nekik. Ungvár számos vonat végállomása, ezek a vonatok pedig megállnak Csapon is – számos, az ukrán vasúthálózatot kevésbé ismerő külföldi viszont valószínűleg nincs ezzel tisztában. Mindazonáltal azt is megtudtam, hogy hétfőre szerveztek egy evakuációs vonatot is, ami a dnyeper-menti városból egyenesen Ungvárra vitte az embereket...

UKRAJNA TÖNKRETÉTELE JOBBAN FOG FÁJNI A MAGYAR GAZDASÁGNAK, MINT AZ OROSZORSZÁG ELLENI SZANKCIÓK HADA

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2022.03.03.


Az Ukrajna orosz lerohanása miatt bevezetett szankciók kapcsán minden vállalkozásnak komoly fejtörést okoz, hogy egyáltalán tud-e majd a jövőben kereskedni orosz partnereivel. A szankciók széles köre számos terméket érint, de például nehéz egyelőre eldönteni, mi számít majd magas hozzáadott értékű, high-tech terméknek, illetve a félvezetők exporttilalma milyen összetettségű termékekre vonatkozik. Ez utóbbi különösen az autóipari és elektronikai kivitelt akadályozhatja meg.

Ha nem is kerülnek egy cég termékei tiltólistára, ma még nem látni, hogyan tudnak a nemzetközi pénzügyi rendszer jelentős részéből kizárt orosz vállalatok egyáltalán fizetni. Így az egyre szaporodó bejelentések, hogy elhagyják a cégek az orosz piacot, sokszor üzletileg is ésszerűek, nem csak a morális kiállás miatt születhetnek ilyen döntések. Mert ha még a fizetést valahogy meg is oldják, kérdés, hogy a rubel óriási mértékű leértékelődése miatt egyáltalán képesek-e lesznek fizetni, vagy éppen milyen ellenszankciók várhatók majd Oroszországtól?

Mindezek hatására leginkább az várható, hogy a fejlett világból Oroszországba irányuló export a töredékére fog zuhanni, és Fehéroroszországgal szemben is komoly szankciók sora várható.

A külkereskedelmi adatokat elemezve látható, hogy Magyarországnak és kormányának nem is az orosz kivitel kiesése miatt kellene aggódnia, sokkal nagyobb érvágást okoz a magyar gazdaságnak az ukrán gazdaság orosz tönkretétele...


FELMÉRHETETLEN SZENVEDÉS JÖHET – VENDÉGÜNK RÁCZ ANDRÁS ÉS RESPERGER ISTVÁN EZREDES [HETIVÁLASZ 113]

VÁLASZ ONLINE
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2022.03.03.


Egy hete tart Oroszország háborúja Ukrajna ellen. Mit történt múlt csütörtök óta, mennyit haladtak előre az oroszok, és van-e reménye Ukrajnának a feltartóztatásukra? Hogyan épül(t) fel az orosz támadás, és elkerülhetetlen volt-e a háború? Baj-e, hogy nem engedjük át az EU-s fegyverszállítmányokat? HetiVálasz podcastunkban az egy hét alatt felvetődött dilemmákat Rácz András Oroszország-szakértő, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet munkatársa, illetve Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének igazgatója válaszolja meg. A kérdező Vörös Szabolcs.


Részletek a műsorból:

Mennyire volt váratlan az orosz támadás felépítése?

Resperger István: „A műveleti sorrend nem lepett meg minket, hiszen tudtuk, hogy mennyiségi, minőségi és döntő fölényben vannak szinte mindenben az orosz erők. Ilyenkor mindig az ellenség vezetési pontjainak, radarállomásainak, reptereinek megsemmisítése az első, annak érdekében, hogy a légi uralmat biztosítsák. Ukrán légi győzelmek azért fordulhatnak elő, mert a futópályák kijavíthatók, ám a radarállomások nem pótolhatók. Az oroszok az első napokban nem tömegével lőtték ki a rakétákat, hanem precíziós csapásokat hajtottak végre. Ezt követően a szárazföldi erők léptek be, majd következtek a páncélos felderítők, harckocsik, mögöttük pedig a gyalogsági harcjárművek és a gépesített tüzérség.”

Rácz András: „Engem meglepett, hogy Kijevnek is nekimennek. 3,5 milliós, óriási területű város. Ehhez képest a legfontosabb csapásirány a főváros ellen irányult. Ma már tudjuk: azzal a tervvel, hogy 3-4 napos villámháborúval kiiktatják egész Ukrajnát, ideértve az ukrán felsővezetést is. Ez lehetett az első célja a Kijev melletti Hosztomel repterén végrehajtott, egészen vakmerő légideszant műveletnek. Ilyesmit akkor van értelme végrehajtani, hogy ha a szárazföldi erők hamar be tudnak érkezni – felmentik a légideszantot –, Hosztomeltől viszont a legközelebbi belarusz határátkelőhely 128 kilométer közúton. Az oroszok tényleg úgy gondolták, hogy ezt villámháborúval meg lehet oldani, nem nagyon lesz ellenállás, ami van, azt gyorsan leküzdik, onnantól pedig sétagalopp. A legvégső indikátor erre – klasszikus orosz slendriánság –, hogy a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség véletlenül élesített egy cikket, ami már az orosz győzelmet volt hivatott felmagasztalni.”

A Kremlben most juthattak el oda, hogy „Kijevet bármi áron”?

Rácz András: „Azt hiszem igen. A katonai mögötti politikai logika leírható úgy, hogy »lehet-e eléggé megnövelni a polgári lakosság szenvedéseit ahhoz, hogy az ukrán vezetés inkább feladja; felelős politikusként hány civil lakost vagyok hajlandó feláldozni azért, hogy a pozíciómat és Ukrajna szuverenitását megőrizzem?« (…) Egyelőre annyira magas Zelenszkij elnök támogatottsága – 94 százalék, soha ukrán elnöknek nem volt ilyen népszerűsége –, hogy nem látszik, hogy ez belátható időn belül elfogyna. Nem tudjuk, pontosan mit fog Oroszország rázúdítani a lakosságra – benne van, hogy felmérhetetlen szenvedés jön az ukránság számára.”...

ÚJRA TÁRGYAL UKRAJNA ÉS OROSZORSZÁG, MÁR EGYMILLIÓ EMBER ELMENEKÜLT AZ INVÁZIÓ ÓTA - PERCRŐL PERCRE

NÉPSZAVA
Szerző: O.A.
2022.03.03.


A háború nyolcadik napja. Ismét tárgyal egy orosz és egy ukrán küldöttség, miközben a megszálló orosz erők nyíltan polgári célpontokat támadnak. A hágai Nemzetközi Bűntetőbíróság ügyésze megkapta a jóváhagyást, azonnal nyomozást indíthat Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei miatt...

ELKEZDŐDÖTT AZ UKRAJNA ELLENI INVÁZIÓ MÁSODIK HETE

444.HU
Szerző: 444.hu
2022.03.03.


- Herszon az első nagyobb város, amit bevettek az oroszok.

- Már egymillió menekült hagyta el Ukrajnát, de további milliókra számítanak.

- Négy óriási robbanás rázta meg Kijevet csütörtökre virradóra. Találtat ért egy fontos távfűtés-vezetéket.

- Harkivot éri a legsúlyosabb orosz támadás, de Mariupol is folyamatosan tűz alatt van.

- Az oroszok 498 áldozatot ismertek el, az ukránok szerint legalább 7000 orosz halt meg.

- A Sberbank bedőlése sok magyar betétest is érint, Szijjártó Brüsszelt hibáztatja, nem az orosz támadást...

TOTÁLIS ELLENÁLLÁSRA SZÓLÍT FEL AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK VEZÉRKARA, CSÜTÖRTÖKÖN ÚJABB BÉKETÁRGYALÁS JÖHET

TELEX
Szerző: TELEX
2022.03.03.


Cikkünk folyamatosan frissül!

Minden fontos információ a háborúról egy helyen.
Percről percre közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók.Tovább


- Csütörtökön tartják az ukrán-orosz béketárgyalások második szakaszát.

- Szerda este hatalmas robbanás rázta meg Kijev belvárosát.

- Csütörtök hajnalban legalább négy további nagy robbanás volt Kijevben.

- Orosz kézre kerülhetett a dél-ukrajnai, 300 ezres Herszon városa.

- Totális ellenállásra szólítja fel a civileket az ukrán fegyveres erők vezérkara

- Harminckét főt menekített ki Kijevből a külügy, köztük a magyar nagykövetség több munkatársát

- Zelenszkij elnök szerda éjjel új videóüzenetben biztatta további ellenállásra az ukránokat.

- Háborús bűncselekmények miatt vizsgálat indul Oroszország ellen, miután 39 ország, köztük Magyarország kérte a harci cselekmények kivizsgálását...


ORBÁN: “A LENGYELEK A NYUGATI VILÁG HATÁRÁT FÖL AKARJÁK TOLNI AZ OROSZ VILÁG HATÁRÁIG” – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2022.03.03.


Orbán a Mandinernek magyarázta el, mit akarnak az oroszok

Szerinte kalandorpolitika helyett felelős politizálásra, biztonságra és stabilitásra van szükség. Itt kell röhögni/sírni?

Orbán egységes hülyéi

“Már tényleg minden kocsma mélyén Georg Spöttle és Nógrádi György nevetséges és felületes meglátásai visszhangoztak, és ez mutatja meg a legjobban, hogy mennyire igazat mondott most Orbán Viktor: tényleg nem kell okosnak lenni a háborúban.”

Meghosszabbítja a kormány a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet

Az Ukrajnából a háború elől menekülőket a kormány nem tekinti migránsoknak.

193 ENSZ-tagállamból csak öten nem szavazták meg az Oroszországot elítélő határozatot

Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Eritrea és Szíria.

Az európai hadiipar az ukrán háború nagy nyertese

Az Európai Unió 450 millió euró értékben szállít fegyvereket Ukrajnába, de nagy kérdés, hogy ezek milyen gyorsan érnek oda. A légteret az oroszok ellenőrzik, ezért ez túlságosan veszélyes. Marad a szárazföldi szállítás Lengyelországon keresztül – írja a Deutsche Welle portál.

Az amerikaiak szerint Kína tudta, hogy Oroszország háborúra készül

Egy nyugati hírszerzési jelentés szerint vezető kínai tisztviselők február elején azt kérték orosz partnereiktől, hogy Oroszország ne rohanja le Ukrajnát a pekingi téli olimpia vége előtt.

„Úgy vélem, amit Putyin csinál, az maga az öngyilkosság”

“Az orosz elnök sok évvel ezelőtt lemondhatott volna, méghozzá dicsőségben. Példának okáért a Krím annektálását követően, mert az – még ha furcsa is – népszerűvé tette. A Krím egy romantikus hely, sokan szerették utána. Ő mégis úgy döntött, hogy marad. Hogy miért? Erre Navalnij adta meg a választ. A korrupció miatt. Ha lemond, esetleg mások elkezdik megvizsgálni a vagyonát és annak eredetét, ettől pedig veszélybe kerül. Ezt nem engedhette meg magának. Így ezt a sajátos, öngyilkos helyzetet idézte elő, amibe bele fog bukni. Én hónapokat adok neki.”

Az ukrán felderítés szerint újra Viktor Janukovicsból csinálnának elnököt az oroszok

Az is opció, hogy az információs hadviselésbe vonják be Janukovicsot az oroszok. De arra számítani, hogy a „bevetése” módosíthat a háború menetén, vagy hogy kikezdheti az ukránok harci szellemét – teljes nonszensz.

Áder János óva int a háborús álhírektől

A közmédia tovább tolja az orosz propagandát.

A közmédia székházánál akciózott a Momentum ifjúsági szervezete

Az akció után igazoltatták az aktivistáikat, és ehhez három rendőrjárőr érkezett a helyszínre. „Nevetségesnek” nevezték, hogy a szabad véleménynyilvánításnak számító, lemosható krétafesték miatt három rendőrjáratot kellett mozgósítani.

Manipulált fotók, hamis állítások – hat sajtópert nyert Mártha Imre az Origo és a Metropol ellen

A lapok a bíróságon azzal védekeztek, hogy sajtószabadság van… érdekesen értelmezik a fogalmat.

A Fidesz bátor emberei meghajoltak Orbán akarata előtt

Novákot a parlament fideszes többsége március 10-én választja államfővé, nem utolsó sorban három, köztörvényes bűncselekménnyel vádolt fideszes képviselő közreműködésével. Simonka György, Boldog István és legújabban a Varga Judit helyetteseként ismert Völner Pál ugyan már nem vesz részt a parlament munkájában, és a kampányban is hátrébb vonták őket, de szavazni még tudnak, lévén képviselői mandátumukról nem mondatták le őket.

Közpénzből védik Mészáros Lőrincz üzleti érdekeit

A Tóth M. Gábor ügyvédi iroda a munkájáért óránként 50 ezer forintot számlázhat a „Kisfaludy 2030 Zrt”-nek. Ebből valószínűsíthető, hogy csak Mészáros Lőrinc érdekében, már minimum 1-1,5 millió forint közpénzt elköltött a turisztikai ügynökség leányvállalata.

Nyomokban sincs egység a vajdasági magyar politikában

Felmerül a kérdés, hogyan pozicionálják magukat a vajdasági magyar pártok és szervezetek ezen a politikai palettán. A lehető legtömörebb válasz erre pedig az, hogy hárman háromféleképpen…

ORBÁN MÉGISCSAK AZ EU-T VÁLASZTOTTA, HÁTAT FORDÍTOTT PUTYINNAK, HISZ OPPORTUNISTA - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2022.03.03.


Putyin elveszíti legfontosabb európai uniós szövetségesét, Orbánt, aki ellene fordult. Az orosz sajtó azonban Szijjártó bejelentésére koncentrál, hogy nem nyújt Magyarország semmilyen fegyveres segítséget Ukrajnának, illetve hogy sem a gázimportban, sem Paks2-ben nem történt változás. A Kreml propagandája Ukrajna megosztására egészen az Osztrák-Magyar Monarchiáig nyúl vissza, és azt hirdeti, hogy Ukrajnának bizonyos területeit át kell adni Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának. Nemzetközi lapszemle.

Korábban is szoros volt a kapcsolat a magyar kormányfő és az orosz elnök között, amit a pandémia csak tovább erősített. Orbán volt az első, aki orosz vakcinát vásárolt – emlékeztetett az amerikai CNBC tv csatorna elemzésében. A magyar kormányfő mégis hátat fordított Putyinnak és az Európai Uniót választotta.

Egy hét alatt jelentős színeváltozáson ment keresztül

Névtelenül nyilatkozó uniós források szerint aggodalommal figyelték, hogy a szankciók kivetésére miként reagál Orbán, és örömmel fogadták, hogy Putyin helyett az Uniót választotta, és az uniós egységes álláspontot képviselte. Holott február elején, a moszkvai látogatásán a Kremlben nem győzte hangsúlyozni 13 éves barátságuk rendkívüliségét. A barátság számokban kimutatható jele volt, hogy évről évre növelte hazánk gázimportját Oroszországtól: míg 2010-ben 9 milliárd, 2019-ben viszont már csaknem 18 milliárd köbméter gázt importáltunk.

Most viszont Magyarország befogadja a menekülteket, sőt – amit eddig inkább akadályozott – most Ukrajnát az uniós tagság elnyerésében segíti. Orbán opportunista - írja a cikk. Pedig lehet, hogy ezzel nem fest jól a választói szemében. Azonban nem akarja politikai és vezetői tekintélyét elveszíteni.

Harmadik napja téma az orosz sajtóban Szijjártó Péter bejelentése, miszerint Magyarország se katonákat, se fegyvereket nem küld Ukrajnának – legutóbb a Gazéta napilap hozta le a hírt. Kiemelve azt is, hogy Magyarország nem akar belekeveredni a háborúba. A háború kifejezés viszont a történtek ismertetésében továbbra is speciális hadműveletként szerepel, egy olyan hadműveletként – a háború 7. napján – ami kifejezetten a két szakadár régió, azaz orosz értelmezésben a Donyecki- és a Luhanszki Népköztársaság megvédése érekében történik.

Zelenszkijről megjegyzik, országos mozgósítást rendelt el, illetve hogy Ukrajna-ellenségességét megerősítsék, megjegyezték, Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal.

Az Európai Pravda arra kapta fel a fejét, hogy nem bontja fel hazánk az oroszokkal kötött gázszerződését és a Paks 2 megépítési tervét sem. Annak ellenére, hogy az ellenzék felszólította a szerződés érvénytelenítésére. Szijjártó úgy fogalmazott, a háború árát nem a néppel akarják megfizettetni. Azonban az orosz Sberbank fiókjának bezárása Magyarországnak is egyértelművé teszi a szankciók súlyosságát.

Kirgizisztán ukrajnai követsége bejelentette, hogy menekültek újabb csoportját evakuálják Kijevből autóbuszokkal – írja a helyi Szabad Európa Rádió orosz nyelvű honlapján. Két napja 114 embert menekítettek ki Budapestre, Lengyelországba pedig 90-et.

A Kreml propagandája Ukrajna megosztására egészen az Osztrák-Magyar Monarchiáig nyúlik vissza, itt a történelmi lecke – írja a Bajor 24 portál. Ugyanis már akkor azt hirdették, hogy Ukrajnának bizonyos területeit át kell adni Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának.

Az ukrán elnöki hivatalból, Andrij Yermak azt írta ki a közösségi hálóra, hogy az oroszok rakétatámadást intéztek azon terület ellen, ahol többek között a Babij Jar-i emlékmű is található. 1941-ben a német megszálló hatalom gyilkolt le 33771 zsidót ugyanitt. A Komszomolszkaja Pravda főszerkesztőhelyettesem Andrei Baranov pedig ezeket a történéseket úgy értelmezi, szintén történelmi aspektusban: el tudják képzelni, hogy Nyugat-Ukrajna ismét átkerül a szomszédos európai országokhoz?

Egy kis nacionalizmusért nem kell menni a szomszédba. Könnyen változhatnak a határok. propagandisták szerint ez elég indokot adhatna arra, hogy Lengyelország ezekre a sérelmekre hivatkozva bekebelezze az említett, kisebbségek által lakott területeket. Az újság még hipotetikus térképet is közöl – a teljes dezinformáció jegyében. Fantáziájuk arra is kiterjed, hogy Zelenszkij ukrán elnök Londonba menekül, ahol bábkormányt állít fel, eközben az oroszbarát Viktor Janukovics visszatér Kijevbe. A bajor portál megjegyzi, ha azt hiszik a Kreml propagandistái, hogy különféle nemzetiségieket ki tudnak így egymás ellen játszani, akkor nagyon tévednek. Ez ugyanis minden eddiginél jobban összekovácsolja az ukrán nemzetet.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

MINDMEGFAGYUNK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.03.03.


Mint azt Szijjártó külügyes szíves közléséből tudjuk, az ellenzék megint nemzetére tör, midőn – szerinte – azt követeli, hogy állítsák le az Oroszország felől érkező gázszállítást. Szijjártó külügyes azt nem közölte, melyik ellenzéki – nemzetére törő – politikus mondott volna ilyet, ezzel szemben Márki-Zay Péter, az ellenzék vezére (akit Gyurcsány mozgat) megjegyezte, nem gondolná, és nem is mondta soha, hogy el kellene zárni a gázcsapokat. Sőt, ilyet szerte Európában nem akar senki – kivéve a lengyeleket, de erről később –, így az a következtetésünk krónikásként, hogy Szijjártó külügyes már megint hazudik.

De mindez nem elég, ráadásul még és mindemellett apokalipszist delirál, hogy aszondja „ha nem jön földgáz Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, nem fog működni az ipar, és nem lesznek munkahelyek”. Mindmegfagyunk tehát, elvész a munkánk és még éhen is döglünk. A bajokat – ha lehet ezek után – még tetézi is a látnok (próféta?), hogy szintén aszondja: „ha nem épül atomerőmű Magyarországon, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentés eredményeit, akkor brutális energia-áremelkedés következik”. A krónikás ezen a ponton nem kötözködésiből, pláne halkan és hozzávetőleg megjegyzi, ez már rég bekövetkezett.

És az is, hogy ezeket a lukakat a költségvetés adófizetői pénzből súlyos százmilliárdokból tömködi be, Szijjártó sivalkodása tehát nettó hazugság és hangulatkeltés. Abba az irányba tagozódik, amelyben Kocsis Máté pár napja arra jutott buzgalmában, hogy a vészterhes időben egyedül Orbán alkalmas a kormányzásra, mert ő – mint emlékezhetünk – tapasztalt, higgadt és megfontolt. Ezzel szemben a szijjártói kiegészítés szerint az ellenzék még fagyhalálba is taszítaná a mimagyarokat, elvenné a munkájukat, tisztára mint a migráncsok, már csak az hiányzik, hogy a gyurcsányok megerőszakolják lányainkat és asszonyainkat.

De nem vegytiszta választási buzgalom az, aminek tanúi vagyunk, hanem egy dráma zajlik a szemeink előtt. Ez pedig arról szól, hogy meg kellene tagadni tizenkét év kormányzását és ideáit, amit például Szijjártó külügyminiszter orosz plecsnije is igazol és mutat. És amit – szintén az ő előadása szerint – azért nem ad vissza, mert Gyurcsány is fogadta Putyint. Ettől a Fidesz annak idején okádott, majd pediglen belegyalogolt a saját hányásába, és még meg is hempergőzött benne (lásd kitüntetés). A történet és a dráma, ami a szemünk előtt zajlik, annyi csupán, hogy le kellene szakadni az orosz csöcsről, de, mint kitetszik, ez elég nehezen megy...

MIKLÓS GYÖRGY: A KELLETÉNÉL SOK EZERREL KEVESEBB GYEREK KAPJA MEG AZ ISKOLAKEZDÉSI HALASZTÁST

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.03.03.


Az idén 21 353 kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében. Ebből 20,6 ezer ügyet már el is bíráltak, és 98 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének. Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője úgy véli, ez az egész rendszer úgy rossz, ahogy van. A Szülői Hang egyébként felmérést is készített arról, hogyan vergődnek hatéves kisgyerekek szüleikkel együtt a diszkrimináció hálójában.


„Ahhoz képest kevés a halasztást kérő, hogy a régi rendszerben 30-35 ezer körül volt a plusz egy évig az óvodában maradó gyerekek száma. Lehet, ha valaki meghallja magát a számot, hogy 21 353, akkor azt soknak tartja, de valójában így is sok ezerrel kevesebb gyerek kapja meg a halasztást, mint korábban” – válaszolta Miklós György kérdésünkre, hogy sok, vagy kevés az iskolahalasztást kérő. Elmondta, a tavalyinál azért valamivel jobb az eredmény, a hivatalos adatok szerint akkor csak mintegy 16 ezren voltak a kérvényezők.

Úgy gondolja, abban, hogy növekedett a halasztást kérők száma, a Szülői Hang Közösség is benne volt. Igyekeztek ugyanis mindent megtenni annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson az információ arról, hogyan kell kérvényezni a halasztást, kinek érdemes kérnie. Hozzátette, „2019 óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel, próbáljuk bevonni a szülőket. Nem véletlenül az ezzel foglalkozó „kötelező beiskolázás szülői csoportunknak” már 19 ezer tagja van. Azt gondolom, hogy gyakorlatilag ingyen elvégezzük a kormány tájékoztatási feladatait. Persze, azt nem tudjuk elérni, amit egy normális kormányzati kommunikáció elérhetne. Szinte mindenki megkapja a halasztást, ha kéri – bár azért vannak elutasítások is –, de az látszik, hogy az elfogadási arány nagyon magas. Ez egyrészt csak azt mutatja, hogy mennyire értelmetlen ez az egész procedúra, a szülők és az óvodapedagógusok az iskolaérettség kérdését maguk jól el tudják dönteni. Másrészt az is látszik, hogy aki kimarad ebből a halasztásból, az azért marad ki, mert eleve nem is pályázott. Az idén a tavalyinál ötezerrel többen kérvényezték a halasztást, és az az ötezer is megkapta a halasztást. Még a szakszolgálatoknál is azt mondták, jogos az igényük. Tehát a szülők alapvetően jogos kérelemmel fordulnak a hivatalhoz, és nem arról van szó, hogy értelmetlenül tartanák a gyereküket az óvodában, amire a szigorító rendelet meghozatala előtt hivatkoztak. Ha még jobb lenne a tájékoztatás, még többekhez eljutnának az információk, akkor még többen kérvényezhetnék a halasztást, és az is jogos lenne. Vagyis egyáltalán nem megnyugtató, hogy sokan megkapták, mert egészen biztos, hogy továbbra is sok ezren egyszerűen csak lemaradnak. Tehát ez az egész úgy rossz, ahogy van” – jegyezte meg Miklós György...