2022. március 4., péntek

FUTNI A NINCSBŐL A SEMMIBE

VISZONT.HU
Szerző: KERÉNYI KATA
2022.03.01.


A háború elől menekülők nagy része nő és gyerek. Közülük sokan biztos anyagi háttér és kapcsolatok nélkül érkeznek a teljes ismeretlenbe. Szamoskéren a helyiek ilyen családokon próbálnak segíteni.


Szamoskérre érkezve könnyű megtalálni a közösségi házat, ahol békeidőben a környék lakói gyűlnek össze rendezvényekre, most viszont átmeneti szállásként üzemel néhány menedéket kereső számára. A nagy kétszárnyú kapu nyitva, a hatalmas, szépen gondozott udvaron egy-két autó parkol. Ahogy beállok melléjük a kocsimmal, egy középkorú férfi lép oda, és felajánlja, hogy segít kipakolni, amit hoztam. Megmutatja, hova vigyük a holmikat: egy kis faház áll az udvar egyik sarkában, benne már gondosan szétválogatva tartós élelmiszer, édesség, játékok, gyógyszerek, ruhák, pelenka és egyéb babaholmik. Miután mindent a helyére tettünk, egy hölgy felírja a nevemet, és hogy honnan jöttem –azért, hogy később név szerint mondhassanak köszönetet mindenkinek, aki most bármilyen támogatást nyújt a településen dolgozó önkénteseknek. Közben az is kiderül, hogy a kedves úr, aki segített pakolni, most pedig éppen telefonon igazít útba valakit, nem más, mint a polgármester. Mióta megérkeztek a menekültek, azaz már második napja, folyamatosan itt van, és szervez, pakol, beszélget, kérdésekre válaszol, síró gyereket-felnőttet vigasztal, az egyik legaktívabb önkéntes a csapatban. A környéken nem ez az egyetlen befogadó falu: a szomszédos Szamosszegen is sokakat elszállásoltak, és a néhány kilométerre levő Mándok iskolájának tornatermében is vannak családok. A beérkező adományokat Szamoskér és Szamosszeg folyamatosan megosztja egymással, attól függően, hol mire van épp szükség. Ez már önmagában nem kis szervezőmunka, nem is beszélve a többi teendőről. Mégis mindenki mosolyog, közvetlen, kedves, egy hangos szó vagy türelmetlen mozdulat nincsen a helyiek részéről. Csak részvét és segítő szándék.

A közösségi ház egy hosszú épület, klasszikus tornácos parasztház. Néhányan – két nő és két nagyobb gyerek – a bejárat előtt guggolnak egy földre tett, kihangosított telefon körül, amiből egy hadaró férfihang hallatszik. Nem szólnak semmit, csak néznek maguk elé, és hallgatják, amit a vonal másik végén lévő mond...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.