2023. június 8., csütörtök

CSŐDVESZÉLY NEM FENYEGET, DE A HELYZET EGYÁLTALÁN NEM RÓZSÁS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.06.08.


Az állam magas kamatkiadása ugyan nyilván nem jó, de azért nem tragikus mindaddig, amíg az infláció viszonylag magas, ami lemorzsolja azt. Így reagált Felcsuti Péter közgazdász arra a hírre, hogy kiderült, jövőre a GDP 4.,1 százalékára fog rúgni az állam kamatkiadása úgy, hogy a 2022-es 1900 milliárd forint csaknem a duplájára, 3500 milliárdra ugorhat meg. A Magyar Bankszövetség korábbi elnöke szerint csődről nem lehet beszélni, de rossz a helyzet, és komoly intézkedések híján, nem is nagyon van esély a kilábalásra. Ugyanakkor az is tény, hogy a devizaadóság súlya viszonylag csekély, az állam pedig mindig ki tud bocsátani forintpapírt.


Óriási a baj a gazdaságban, látható, hogy megszorításokat – mégpedig komolyabbakat – hajt végre a kormány, bár nem nevezi annak. Újabb és újabb adókat vetnek ki, elkaszálnak még számukra is presztízsértékű beruházásokat is (például a Fudan Egyetem kampuszáét), az aprópénz is számít (lásd a nyugdíjkorrekció halogatása), szemet kiszúróan küzd a lakosság forintjaiért (például a 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval sújtja a megtakarításokat). Egyre több hitelfelvételre kényszerül a kormány, mert nem jönnek az uniós pénzek. Olyannyira, hogy az állam kamatterhei lassan, de biztosan emelkednek. A Portfolio írta meg, hogy a kormány becslései szerint a tavalyi 2,8 százalékról az idén a GDP 3,8 százalékára ugranak a kamatkiadások a költségvetésben, majd ez 2024-ben tovább emelkedik 4,1 százalékra. Nominálisan ez azt jelenti, hogy a 2022-ben még 1900 milliárd forintot közelítő összeg az idén jó esetben 1000 milliárd forinttal ugrik meg, majd jövőre további 500 milliárdos emelkedés után 3500 milliárd közelében tetőzhet.

Mit jelent ez az ország fenntarthatósága szempontjából? Nem fenyeget-e a csőd? Felcsuti Péter közgazdászt kérdeztük.

„Csődveszély nem fenyeget, de a helyzet egyáltalán nem rózsás” – nyugtatta a kedélyeket a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke. A gazdaság helyzete valóban rossz, s ennek két kulcskérdése van. Az első – ami kétségtelenül a legfontosabb –, hogy mikor lehet hozzáférni az uniós pénzekhez, a második pedig, hogy a kormány milyen lépéseket tud vagy akar tenni a hiány csökkentése érdekében, miután anélkül nem nagyon lehet mérsékelni az inflációt – fejtegette, megjegyezve, hogy az expanzív költségvetés sem segíti az infláció letörését. „A kettő közül az egyik sem néz ki különösebben jól, de azért csődről nem beszélnék, ugyanakkor azt merem állítani, hogy rossz a helyzet, és komoly intézkedések híján, nem is nagyon van esély a kilábalásra ebből” – szögezte le ismét...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.