FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2025.10.11.
A kormányzati leállásra hivatkozva jelentős, az amerikai szövetségi kormányt érintő leépítéseket jelentett be tegnap a Fehér Ház. Ez nem volt váratlan, a mostani különszámban a helyzet játékelméleti elemzését próbálom meg felvázolni.
Október 1-jén éjfélkor leállt az amerikai szövetségi kormányzat. A modern történelemben több mint húsz alkalommal állt le a kormányzat (harmadszor Trump elnöksége alatt), de csak néhány volt ilyen súlyos. Ez a leállás más, mint a korábbiak. Nem egyszerű politikai húzás, nem is ideiglenes patthelyzet, hanem egy többszereplős, többszintű stratégiai játszma, ahol a tét már rég nem a költségvetés, hanem a hatalom, a rendszer átépítése, illetve a túlélés. A játékelmélet talán legkeményebb típusához tartozik, nem kooperatív, aszimmetrikus kifizetésű, ahol minden lépést nemcsak a másik fél, hanem a saját választók, a piacok és a történelem is értékel.
A szereplők:
Trump és a republikánus vezetés célja a kormányzat radikális átépítése, a bürokrácia leépítése, a kiadások mérséklése, és annak bizonyítása, hogy nem engednek a konszenzuskényszernek. Belső motivációjuk, hogy ne tűnjenek gyengének Trump bázisa előtt, és ne teremtsenek precedenst arra, hogy a demokraták ellenzékből is zsarolhatják őket.
A demokraták célja az Affordable Care Act egészségügyi támogatásainak megmentése, ami 24 millió amerikait érint, és megakadályozni, hogy Trump alkotmányellenes módszerekkel átírja a kormányzás szabályait. Belső motivációjuk, hogy ne ismételjék meg a 2010-es évek hibáit, amikor az Obamacare elleni támadások választási vereségekhez vezettek.
A szélsőjobboldali Freedom Caucus célja a maximális költségvetési megszorítások kikényszerítése, még leállás árán is, hiszen az ő narratívájukban a washingtoni mocsár megreformálása konfliktus vállalásával jár. Belső motivációjuk Trump lojalitásának fenntartása, ha Trump puhulna, ők is támadnák.
A mérsékelt republikánusok célja a kormány gyors újranyitása, mert választóik (különösen a billegő körzetekben) nem tolerálják a működésképtelenséget. De a pártfegyelem és a retorziótól való félelem miatt nyíltan nem léphetnek.
És még ott van a rendszer saját logikája, például a filibuster szabálya, ami 60 szenátusi szavazatot követel (bár republikánus többség van a kongresszusban és a szenátusban is, a költségvetés elfogadásához 7 demokrata szenátor szavazata is kell), a Hastert-szabály (a házelnök nem hozhat a plénum elé olyan javaslatot, amit saját frakciójának többsége ellenez), és a Motion to Vacate fenyegetése (a testület egy tagja indítványt nyújthat be a házelnök leváltására, ami miatt Johnson a szélsőjobb túsza).
Ez nem egyszerű költségvetési vita. Ez egy többszörös principal-ügynök probléma (egy érdekkonfliktus, amikor az egyik fél, az ügynök, a megbízója, a principal érdekében vagy annak nevében cselekszik, de a két fél érdekei nem esnek egybe), a képviselők saját pártjuk szélsőségeseinek túszai, a pártvezetők az elnök akaratának foglyai, és Trump maga is a saját bázisának narratívájába van zárva.
Játékelméleti elemzés:
A játékelmélet szerint akkor működik a kooperáció, ha van közös tudás, a másik fél viselkedése előrejelezhető, és a játék ismétlődik, nem zárul le azonnali kifizetéssel. Itt egyik sem teljesül. A felek alapvetően más játékban gondolkodnak.
A republikánusok számára a leállás nem bug, hanem feature. Júniusban egyoldalúan, demokrata támogatás nélkül elfogadtak egy 9,4 milliárd dolláros visszavonási csomagot, törölve már megszavazott kiadásokat. Július 4-én Trump aláírta a "One Big Beautiful Bill"-t, amely 10 év alatt 840 milliárd dollárral csökkenti a Medicaid kiadásait és 15 millió embert foszt meg egészségügyi ellátástól. Ez nem költségvetési fegyelem, ez a kormányzat szándékos lebontása.
A demokraták számára ez egzisztenciális harc. Szeptember 29-én, alig 48 órával a határidő előtt Trump találkozott Jeffries-szel és Schumerrel, de elutasította az ACA-támogatások megmentését, miközben másnap több mint 20 millió amerikai kapott volna értesítést a következő évi drasztikusan emelkedő biztosítási díjairól.
Tegnap Russ Vought, a költségvetési hivatal vezetője bejelentette, hogy megkezdődtek az elbocsátások. A Pénzügyminisztériumtól 1446 fő, az Egészségügyben 1200 fő, az Oktatási Minisztériumban 466 fő kerül lapátra. Ez példátlan, hagyományosan a leállítás alatt a dolgozókat fizetés nélküli szabadságra küldik, és a végén mindenki megkapja az elmaradt bérét. Trump elbocsátásai azt üzeni a demokratáknak, hogy készek tartósan leépíteni a kormányzatot.
Ez a fogolydilemma (1. rész) egy torz változata. Nemcsak hogy senki nem mer engedni, de az egyik fél (republikánusok) számára a nem kooperáció valójában kívánatos állapot. A leállás költségeit Trump azzal csökkenti, hogy közben leépíti a kormányzatot, így tovább bírja, mint a demokraták várnák.
A jelenlegi állapot konfrontációs egyensúly, de nem stabil. A szenátusban szeptember 19-én mindkét finanszírozási javaslat elbukott, a republikánusét a demokraták filibusterezték, a demokrata ACA-barát változatot a republikánusok blokkolták. Október 6-án újra próbálkoztak, hatodik kísérletre is eredménytelenül.
Ez klasszikus gyáva nyúl (angolul chicken) játék (4. rész), két autós rohan egymás felé, és az lesz a gyáva, aki előbb rántja félre a kormányt. De az ütközés már megtörtént október 1-jén. Most egy kivárási verseny következik, ahol minden nappal nőnek a költségek, de egyik fél sem mer elsőként engedni.
A költségek brutálisak. Minden nap 400 millió dollár a ki nem fizetett bér, 1,6 millió dolgozó érintett. Minden héten 7-15 milliárd dollár a GDP-visszaesés (az USA heti GDP-je 600 milliárd dollár).
A láthatatlan költségek ennél is jóval nagyobbak. A WIC program (amely anyákat és gyerekeket lát el élelmiszerrel) egyes államokban már a második héten kifogyhat a tartalékokból. A Nemzeti Parkok bezárva. A CDC járványügyi monitoring akadozik. A NASA 98%-ban zárva van. A pénzpiacok idegesek. Az amerikai államkötvény-hozamok emelkedtek, a Scope Ratings nyíltan kijelentette, hogy a politikai polarizáció elmélyülése miatt tartják negatív kilátáson az USA adósbesorolását. A Moody's október 9-én vonta meg az utolsó AAA minősítést. Trump elnöksége alatt Amerika elvesztette tökéletes hitelminősítését.
A Reuters/Ipsos felmérés szerint az amerikaiak 67%-a a republikánusokat, 63%-a a demokratákat és 63%-a Trump elnököt is jelentős felelősséggel ruházza fel. Mindenki hibás, de senki sem bukik, ez a tökéletes recept a végtelen patthelyzetre.
A információs hadviselés:
A Fehér Ház honlapján elindítottak egy Shutdown Clock aloldalt, "A demokraták leállították a kormányt" főcímmel, amelyen naponta közölnek "tényellenőrzéseket" és támadó üzeneteket. A kormányzat azt állítja, hogy az amerikaiak 65%-a szerint a demokratáknak el kellene fogadniuk a republikánusok feltételeit.
A demokraták "Trump leállításáról" beszélnek. Schumer világossá tette: addig nem adnak zöld utat semmilyen törvénynek, amíg a republikánusok nem járulnak hozzá az ACA-támogatások meghosszabbításához.
De mindez csak blöff, a felek nincsenek tisztában azzal, meddig tart ki a másik fél. Trump vulgáris mémeket osztott meg demokrata vezetőkről a tárgyalás kellős közepén, ami rontja a hangulatot, de azt hivatott mutatni, hogy ő nem fél a tárgyalás kudarcától.
A demokraták azzal, hogy egyetlen szenátor (Fetterman) kivételével senki sem állt át a republikánusokhoz, azt jelzik, teljesen egységesek. De ez egyben csapda is, a közönségköltség elmélete szerint ha valaki nagyon hangos jelzést ad (soha nem adom be a derekam), és utána mégis beadja, akkor a közönség bünteti.
Mindkét oldal belevitte magát egy hitelességi csapdába, amelyből nincs arcmentő kiút.
Hogyan mozdulhat el mégis az egyensúly?
A játékelmélet szerint négy lehetőség van:
Az időfaktor megtöri az egyensúlyt. A 2018-as, 35 napos leállást végül Trump feladása zárta le, miután a légiforgalmi irányítók hiánya káoszt okozott a reptereken. Az első fizetéseknek október 24-én kellene megérkezniük. Ha a katonák sem kapnak fizetést, a politikai nyomás elviselhetetlenné válhat.
Megváltozik a kifizetési mátrix. Ha egy újabb leminősítés, vagy a tőzsde jelentős esése következik be, lehet, hogy a kormányzat visszavonulót fúj. De Trump számára a leállás politikailag is hasznos, ezalatt megteheti, amit régóta akar, a szövetségi bürokrácia leépítését.
Új játékos lép be. Thune már jelezte, hogy hajlandó részenként szavazásra bocsátani az éves költségvetési törvényeket, különös tekintettel a honvédelemre, hogy legalább a hadsereg finanszírozása helyreálljon. Ez fordulatot hozhat, ha a legfájóbb területek megoldódnak, a nyomás csökken, és a leállás hónapokig húzódhat a többi területen.
Valamelyik fél feladja a reputációs játszmát. De ezt senki sem akarja elsőként megtenni.
Mindkét párt reputációs tőkét akar kovácsolni, ha most valamelyik oldal enged, az precedenst teremt a másiknak, hogy legközelebb is kicsikarjon hasonlót. Az ismétlődő játék árnyéka tehát felnagyítja a tétet. Nem a jelenlegi költségvetésről van szó, hanem a következő tíz év alkudozási pozíciójáról.
A legvalószínűbb folytatások rövid távon:
Gyors kompromisszum (50% esély): Valamelyik fél belátja, hogy a leállás fenntarthatatlan, és egy-két héten belül átmeneti megállapodás születik. Ehhez piac-sokk vagy közvélemény-fordulat kell.
Hosszabb leállás (20% esély): A patthelyzet tovább tart, akár egy hónapig. Ez súlyos társadalmi-költségvetési hatásokkal járna, 43 ezer plusz munkanélküli, 30 milliárd dollár el nem költött fogyasztás, recessziós félelmek.
Részleges újranyitás (20% esély): A Kongresszus külön-külön elfogad pár fontos minisztériumi költségvetést (honvédelem, biztonság), a többi terület továbbra is zárva marad. Ez mérsékelné a költségeket, de a maradék területek akár hónapokra zárva maradhatnak.
Hosszú távon két stabil állapot képzelhető el:
Koalíciós egyensúly: valamelyik belső csoport fellázad. A Képviselőház mérsékelt republikánusai összefognak a demokratákkal, és petícióval vagy a házelnök megbuktatásával kikényszerítenek egy megoldást. Ez extrém eset, a republikánus pártban polgárháborúval érne fel, de nem kizárható.
Konfrontációs egyensúly marad: a felek beletörődnek abba, hogy a kormányzat időről időre leáll, és ez az új normálitás. Az amerikaiak megszokják, hogy kormányuk nem működik teljesen, de valahogy mégis.
Kérdés, hogy ki meddig bírja. Mert itt nem stratégiai játékról van szó, hanem valós emberek életéről. Anyákról, akiknek nem jut élelmiszer a gyerekeknek, szövetségi alkalmazottakról, akik nem tudják kifizetni a lakbért, veteránokról, akiknek az ellátása akadozik. A játékelmélet nem ad választ arra, meddig tart ki egy társadalom, amikor mindenki tudja, mi lenne a jó megoldás, de senki sem meri megtenni az első lépést. Amikor a rendszer szabályai erősebbek, mint a közérdek, a politikai túlélés fontosabb, mint a kormányzás. Ez már nem stratégiai játszma. Ez a rendszer lassú önfelszámolása, valós időben.
