2025. október 16., csütörtök

MAGÁNBESZÉLGETÉS - VÖRÖS IMRE (JUSZT LÁSZLÓ MŰSORA 2025 10 16)

TV13
Műsorvezető: JUSZT LÁSZLÓ
2025.10.16.



Vendég: Vörös Imre alkotmányíró, egyetemi tanár, akadémikus. 

RETTENETES TÖRTÉNETEK, AMIKBEN SEMJÉNNEK IS FELELŐSSÉGE VAN | KLUBRÁDIÓ EXKLUZÍV

KLUBRÁDIÓ
Riporter: WILK VALENTIN
2025.10.16.



Milyen szerepe van az egyházaknak a magyar gyermekvédelemben? Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének, miniszterelnök-helyettesnek milyen feladatai és felelőssége van a gyermekvédelmi rendszer alakításában? Az utóbbi hetekben őt ért nyilvános támadások, sejtetések és az erre adott reakciói hogyan értékelhetők? Miként befolyásolják a fiatalok és kiskorúak védelmét a folyamatossá vált közéleti karaktergyilkosságok? Jó-e, ha politikusok és influenszerek nyilvános felhívásokkal fordulnak a pedofil, bántalmazásos esetek áldozataihoz? Perintfalvi Rita teológussal, pártfüggetlen közíróval beszélgettünk, aki évek óta próbálja feltárni, elsősorban az egyházhoz kötődó gyermekbántalmazásos eseteket, miközben nemrég ő maga is áldozatává vált egy karaktergyilkossági kísérletnek. Hogyan hatottak rá a durva támadások, hogyan lehet ezeket a traumatikus élményeket feldolgozni, és tovább menni? Ezekről is szó esett az interjúban.

MÉLYSZEGÉNYSÉG A NYÍRSÉGBEN // AKIKET EFELEJTETTEK (SZERKESZTETT VÁLTOZAT)

KONTROLL
Szerző: KOBLICSKA ŐRS, HORVÁTH RÓBERT
2025.10.16.



Van-e munka a falvakban? Mi lehet a kiút a nyomorból? Látnak-e esélyt a változásra? Mik az álmai egy mélyszegénységben élő gyermeknek? Szabolcs megye, 2025.

A Kontroll bemutatja Koblicska Örs rendező és Horváth Róbert producer filmjét.

Beszélgetésünk arról, miért kellett letörölnünk majd újra feltöltenünk a videót itt nézhetitek meg: • Ezért kellett letörölnünk egy videót... //...

Az alkotók üzenete: Filmünk kórképet mutat a társadalom egy olyan elfelejtett rétegéről, mely mindig a vonal alatt helyezkedett el. Nem mond véleményt, csak állapotot mutat. Nem ítélkezik, és nem foglal állást. Szeretnénk további filmeket készíteni, valamint a családokat segítő tevékenységünket folytatni Szabolcs megyében. Eddig önerőből dolgoztunk, de a folytatáshoz már támogatókra is szükségünk van.

Ha lehetőséged van anyagilag támogatni a munkánkat azt az alábbi bankszámlaszámon megteheted. Nyírségi Gondoskodó Alapítvány Bankszámla info/ Bank account info 68800082-11085960-00000000 / MBH BANK IBAN: HU48688000821108596000000000

Továbbá ruha- és élelmiszeradományokat is szívesen fogadunk a családok részére. Ezesetben az alábbi e-mail címen várjuk a felajánlásokat:

gondosalap@gmail.com

Hálásan köszönünk minden segítséget!

NYÍRBÁTOR - 80 NAP ALATT MAGYARORSZÁG KÖRÜL

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2025.10.16.



Nyírbátor - 80 nap alatt Magyarország körül.

LÁZÁR JÁNOS MÁR EGY ORBÁN UTÁNI IDŐSZAKRA KÉSZÜL?🤔/MEGY A HARC A NYUGDÍJASOKÉRT!🤑

MI EZ AZ ORSZÁG?!
Szerző: miezazorszag
2025.10.16.



00:00
A mai adásban, INTRO 
00:25 ELŐSZÓ 
01:55 LÁZÁR JÁNOS MÁR MEGINT SZEMBE MEGY A FIDESZ NARRATÍVÁJÁVAL! 
08:00 VARGA JUDIT BOTRÁNYAI! 
13:35 LÁZÁR VÉLEMÉNYE VARGA JUDITRÓL! 
19:34 LÁZÁR ÉS A GYERMEKVÉDELEM! 
20:47 MAGYAT PÉTER REAKCIÓJA LÁZÁRRA! 
22:03 JÖN A 14. HAVI NYUGDÍJ? 
22:49 A TISZA AJÁNLATA A NYUGDÍJASOKNAK! 
24:55 REKORDER AZ ORBÁNI AZ INFLÁCIÓ! 
27:07 Köszönet, OUTRO!

LIGETI: BALFÉKSÉG ÉS BÍRVÁGY JÁTSZHATOTT KÖZRE A KECSKEMÉTI EGYETEM VISSZAKÉRHETETLEN KÖLCSÖNÉBEN

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ/LŐRINCZ CSABA
2025.10.15.


Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a kecskeméti egyetemet fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány úgy adott kölcsön 127,5 milliárd forintot a PADME Alapítvány tulajdonában lévő Optimának, hogy a befektetés a szerződés szerint likvid volt, vagyis a pénzt bármikor vissza lehetett volna kérni. Ligeti Miklós szerint eleve nem lett volna szabad ezt a pénzt kölcsönadni, hiszen azt fejlesztésre, nem ingatlanbefektetésre kellett volna felhasználni.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, Matolcsy György volt jegybankelnök két embere kikerült a kecskeméti egyetemi alapítvány vezetéséből. A távozó kuratóriumi tagok közül Csizmadia Norbert és Bánkuty Tamás 2010 után még az akkori Nemzetgazdasági Minisztériumban voltak Matolcsy György munkatársai, majd 2013 után az MNB-be követték őt. Az előző években a kecskeméti egyetem alapítványa mellett a jegybanki Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány kurátorai is voltak.

Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint az a kecskeméti egyetemet fenntartó Neumann János Egyetemért Alapítvány úgy adott kölcsön 127,5 milliárd forintot a PADME Alapítvány tulajdonában lévő Optimának, hogy a befektetés a szerződés szerint likvid volt, vagyis a pénzt bármikor vissza lehetett volna kérni. A valóságban azonban az egyetemnél tudták, hogy nem kérhetik vissza a pénzt, és amikor 2024 januárjában megkísérelték, nem is kapták vissza.

„A dolog jogi megítélése szempontjából mondhatnám akár azt is, és nem ferdítenék ezzel, majdhogynem közömbös, büntetőjogi értelmen legfeljebb büntetéskiszabási tényező az, hogy megtérült-e az okozott kár. Tehát ettől még az, hogy ezt a 127,5 milliárdot nem lett volna szabad úgymond kölcsön adni, odaadni, hiszen ez egy meghatározott célra, meghatározott cím mentén adott állami támogatás, egy címzett állami támogatás volt, amiből egyetemet kellett építeni, nem pénzügyi befektetéseket végrehajtani” – mondta a Reggeli gyors szerdai adásában Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

Ligeti szerint a kölcsönből származó pénzt az alapítvány befektetési cégeken keresztül különböző, részben túlértékelt ingatlanokba fektette, például a varsói Globe Trade Center részvényeibe. Ezeket az ügyleteket a Transparency úgy értékeli, mint tudatos, de dilettáns pénzlenyúlási manővereket, ahol egyszerre volt jelen a kapzsiság és a hozzá nem értés. „Ebben a pillanatban az a tudásunk, hogy ez a két tényező együtt, tehát a balfékség és a bírvágy, a lopási vágy, együtt játszhatott közre abban, hogy százmilliárdos nagyságrendű közpénzt bukott a magyar adófizetői közösség, és azt újra fontos hangsúlyozni, hogy ez az egész pénzügyi manőver, ahogy azt a mi második, most már nyomozást is elindító feljelentésünkben idén tavasszal megfogalmaztuk, ez a manőver, ez a pénz lenyúlásának a pillanatában, a büntetői értelemben befejezett bűncselekmény, sikkasztás vagy hűtlen kezelés, ezen lehet vitatkozni, hogy a két vagyon elleni bűncselekmény közül inkább melyik tűnik megállapíthatónak.”

"HARRIS TALÁN NEM AKART LEMENNI KUTYÁBA, TRUMP EGÉSZ ÉLETÉT EBBEN TÖLTÖTTE" | SEBŐK MIKLÓS

KLUBRÁDIÓ/ REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: PARA-KOVÁCS IMRE
2025.10.15.



A Reggeli személy 2025 október 15-i adásában Para-Kovács Imre vendége Sebők Miklós, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa volt.

ÚJABB FELJELENTÉS AZ MNB-ÜGYEKBEN: VOLT VEZETŐKRE VETÜL A GYANÚ ÁRNYÉKA

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2025.10.16.


Feljelentést tett a jegybank a székházfelújítása miatt. A hűtlen kezelés gyanúja ezzel volt jegybanki vezetőkre és munkatársakra vetült. Az MNB-s alapítványok 500 milliárdos károkozásának az ügyét viszont fél éve altatják.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett a Szabadság téri székházának felújítása ügyében – jelentette be rövid közleményben a jegybank sajtóosztálya. A feljelentés alapjául az MNB felügyelőbizottságának felkérése alapján készített szakértői jelentés szolgál, amely a székház felújítását jogi, műszaki, műemléki és építésgazdasági szakértők bevonásával vizsgálta.

A szakértői jelentés emellett azt is rögzíti, hogy a Magyar Nemzeti Bankot vagyoni hátrány érte, amely alapján a jegybank igazgatósága a rendelkezésre álló valamennyi jogi eszközt igénybe veszi a felmerült kár orvoslása érdekében – olvasható a közleményben.

A hűtlen kezelés gyanúja azt feltételezi, hogy az MNB vezetősége a jegybankon belül talált szabálytalanságokat, vagyis a gyanú volt jegybanki vezetők és munkatársak ellen irányul.

Az MNB székházfelújítása, illetve az MNB balatonakarattyai nyaralójának zöldmezős megépítése – amelyet álcázásképpen MNB Oktatási és Konferencia Központnak neveztek (BOKK) – a Matolcsy-féle jegybanki vezetés legnagyobb beruházásai voltak. A korábbi évtizedekben összesen nem költöttek annyit beruházásra, mint 2019–2023 között, amikor is százmilliárdot meghaladó költekezések folytak az azóta súlyosan veszteségessé vált jegybankban. Az MNB székházfelújítás szükségességéről megoszlottak a szakértői vélemények, ugyanakkor a balatonakarattyai üdülőkomplexumra semmi szükség nem volt. Ezt jól jelzi, hogy Varga Mihály vezetésével az idén márciusban felálló új jegybanki vezetés egyik első döntése volt a nyaralóprojekt lezárása és értékesítése.

A jegybank felügyelőbizottságának (fb) idén júliusban készült jelentése melegítette fel a székházügyet: a kivitelezést nettó 55 milliárd forintért az a Raw Development Kft. végezte el, amelynek tulajdonosa Somlai Bálint, aki a volt MNB-elnök, Matolcsy György fiának, Matolcsy Ádámnak baráti–üzleti köréhez tartozott.

A felügyelőbizottság jelentése szerint a felújításra szükség volt, ám a költségét az előzetes becslés még 2019-ben nettó 41,1 milliárd forintra tette. Ennek ellenére a nyertes Raw Development 2020 októberében nettó 55 milliárd forintért kapta meg a beruházást.

„A 2019 szeptemberében elfogadott költségbecslés és a 2020 októberi szerződésben foglalt kivitelezési költség között kirívó, 13,3 milliárdos – 32 százalékos – eltérés mutatható ki, ami megdöbbentő. Különösen kirívó, hogy a drágulás ténye, indoka, magyarázata soha nem merült fel egyetlen ezt követő igazgatósági előterjesztésben vagy háttéranyagban”

– olvasható a jelentésben...

ITT A FIDESZ VÁLASZA A TISZA PÁRT ÍGÉRETEIRE– DE HONNAN LESZ RÁ FEDEZET?

ATV MAGYARORSZÁG START
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2025.10.16.



Az ATV Start vendége Farkas András nyugdíjszakértő.

EZÉRT KELLETT LETÖRÖLNÜNK EGY VIDEÓT... // BESZÉLGETÉS HORVÁTH RÓBERTTEL ÉS KOBLICSKA ÖRSSEL

KONTROLL
Szerző: KONTROLL
2025.10.15.



A Kontroll október elején mutatta be az "Akiket elfelejtettek" című rövid dokumentumfilmet, ami a Nyírségben mélyszegénységgel küzdő romák életéről szól. Miután megjelent a film az alkotói jelezték nekünk, hogy sajnos a filmet el kell távolítanunk a Youtube-ról. Koblicska Örs rendezővel és Horváth Róbert producerrel beszélgettünk rasszizmusról, félelemről és a dokumentumfilmesek felelősségéről. 

A film szerkesztett változata holnaptól újra elérhető lesz a csatornánkon!

 Ha lehetőséged van anyagilag támogatni az alkotók munkáját azt a lenti bankszámlaszámon megteheted. Továbbá ruha- és élelmiszer-adományokat is szívesen fogadnak a családok részére. Ez esetben az alábbi e-mail címen várják a felajánlásokat:

gondosalap@gmail.com

Hálásan köszönünk minden segítséget! Nyírségi Gondoskodó Alapítvány Bankszámla info/ Bank account info 
68800082-11085960-00000000 / MBH BANK IBAN: HU48688000821108596000000000

ÍGY ÉLNEK MA A MAGYAR SZEGREGÁTUMOKBAN - MEGRÁZÓ VALLOMÁSOK

KLIKKTV / TÍZ
Szerző: KlikkTV / BOLGÁR GYÖRGY
2025.10.10.



Duranda, gyöngyösi cigánytelep, szegregátum, szegénység, dokumentumfilm, társadalmi probléma, integráció - ezek egyszerre jelzik a magyar valóság egyik legsúlyosabb és legérzékenyebb kérdését. A KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György beszélget Kerekes Bori újságíróval, aki a Klubrádió számára forgatta megrázó, ugyanakkor reményt adó filmjét a gyöngyösi Duranda telepről.

A dokumentumfilm nem a megszokott, távolságtartó módon közelít: emberi sorsokon, gyerekeken, anyákon és egy elhivatott szociális munkáson keresztül mutatja meg, mit jelent ma Magyarországon a szegénységbe születni. Hogyan lehet úgy beszélgetni valakivel, hogy előítéletből bizalom szülessen? Hogyan tud egy kívülről jött ember – Dávid, a szociális munkás – közösséget, reményt és alternatívát adni, miközben tudja: munkája bármelyik pillanatban összeomolhat?

A film egyszerre szól kilátástalanságról és örömről, gyermeki álmokról és kőkemény valóságról. Megismerjük Tifanit, a kislányt, aki nem drogos jövőt, hanem munkát és egy kis műkörmös szalont álmodik magának. Megismerjük azokat a családokat is, akik próbálnak kitörni, de legtöbbször a környezetük, a drogkereskedelem és a szegénység falába ütköznek.

TOKAJBAN IS MEGJELENT A SZŐLŐVÉSZ – TÉRKÉPEN MUTATJUK A FERTŐZÖTTSÉGET

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2025.10.15.


A Tokaji borvidéken Bodrogkeresztúr térségében, a Mátrában Abasár községben szűrtek ki aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlőtőkéket – írja közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih azt is közölte, hogy a betegség már 17 vármegyében és a 22-ből 20 borvidéken van jelen. Bár hivatalos térkép még nincs, az alábbi vázlaton megjelenítjük a szőlővész eddigi észleléseit. Továbbra is a nyugati határszél megyéiben a legrosszabb a helyzet, és az északi tájegységek érintettségével a baj immár országossá vált. A hírhedt filoxérajárványhoz hasonló pusztulás fenyeget.


Bodrogkeresztúr térségében (Tokaj) lakossági bejelentésre, míg Abasár községben (Mátra) az intenzív felderítés eredményként sikerült kiszűrni a fertőzésgyanús szőlőtőkéket – írta szerda délelőtt a Nébih. A megyei növényvédelmi felügyelők mindkét helyszínen mintát vettek, végül a hivatal laboratóriuma igazolta a zárlati kórokozó jelenlétét.

A tokaji és mátrai fertőzöttség fordulópont: első cikkünk megjelenésekor még azt lehetett gondolni, hogy az aranyszínű sárgaság fitoplazma csak Nyugat- és Közép-Magyarországon, mindenekelőtt pedig Zalában van jelen. Aztán Egerből érkezett bejelentés, október 15-én pedig Tokajból és a Mátrából. A szőlővész immár országos baj...

MAGYAR KÉMÜGY AZ EU-BAN - ORBÁN ÁRNYÉKA RÁVETÜL BRÜSSZELRE

KLIKKTV / EGYENLEG
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.10.16.



Magyar kémhálózat Brüsszelben? – Az EU és Orbán rendszerének legújabb botránya Felrobbantotta a közéletet a hír, miszerint magyar hírszerzők tevékenykedhettek az Európai Unió központjában, Brüsszelben. Az ügyben az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen személyesen beszélt Várhelyi Olivérrel, Magyarország uniós biztosával, aki tagadta, hogy bármiféle szabálytalanság történt volna. De valóban csak félreértésről van szó – vagy egy tudatosan működtetett Fidesz-közeli kémhálózatról, amely Moszkváig is elérhetett?

Ebben a részben Horváth Gábor és Szakonyi Péter elemzik, mi reális ebből a botrányból, és mit jelent, ha egy uniós tagállamot a saját szövetségesei kémkedéssel gyanúsítanak.

👉 Szó lesz arról, hogyan próbálta a magyar hírszerzés beépíteni embereit az uniós intézményekbe, és hogy Várhelyi Olivér nagykövetként mit tudhatott a Brüsszelben dolgozó magyarok tevékenységéről. 
👉 A szakértők kitérnek arra is, hogy a lebukás hogyan történhetett meg, és miért pont most kerültek elő a dokumentumok és a tanúk – politikai véletlen, vagy Ursula von der Leyen tudatos figyelmeztetése Orbán Viktornak? 
👉 Felmerül az is, hogy az információk útja merre vezethetett: Brüsszel–Budapest–Moszkva? És mit jelent ez a mai európai biztonsági helyzetben, amikor az orosz befolyás már nemcsak katonai, hanem diplomáciai szinten is egyre erősebb?

A beszélgetésben szóba kerül K.G. Béla ügye, az orosz kapcsolatok, és az is, hogy az EU tagállamai hogyan reagálnak, ha szövetségeseik egymás ellen kémkednek. Horváth és Szakonyi szerint nem az a kérdés, hogy mindenki kémkedik-e (mert igen), hanem az, hogy Magyarország kinek az érdekében teszi.

A végén pedig azt is megtudhatjuk: vajon Ursula von der Leyen beszélgetése Várhelyivel lezárja az ügyet – vagy ez csak a kezdet?

BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 6261. - PETÍCIÓ

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.10.15.


"Nincs az a helyzet ma Magyarországon, optimális esetben, hogy a sorkatonai kötelezettséget vissza kellene állítani. A fiataloknak szoktam mondani, hogy nem megszüntettük, csak felfüggesztettük, szóval óvatosan! Tehát ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal."

Ruszin-Szendi Romulusz igazat mondott: A honvédelemről szóló 2021. évi CXL. törvényben az szerepel, hogy "tényleges katonai szolgálatra való behívásra kizárólag a hadiállapot kihirdetésének Kormány általi kezdeményezését követően, a kihirdetést követő bevonulási időpontra kerülhet sor". Vagyis a hadkötelezettség ma is létezik, csak a sorkötelezettség szünetel.

A fidelitas most online petíciót indít, mert vagy senki sincs közöttük, aki nem funkcionális analfabéta, vagy ami valószínűbb, és még rosszabb, hogy undorító módon az első félmondatot levágva direkt hazudnak, szerintük ez hangzott el: "A sorkatonai kötelezettséget vissza kellene állítani. A fiataloknak szoktam mondani, hogy nem megszüntettük, csak felfüggesztettük, szóval óvatosan! Tehát ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal."

Jó, mondhatjátok, hazudnak, mi ebben a meglepő. Csak azt nem értem, hogy a célközönségük miatt nem kellett volna végig nézni sok órányi videót, MI-vel öt perc alatt elkészíthették volna, ahogy háborúba hívja a fiatalokat, ők azt is ugyanúgy elhiszik, mi meg mielőtt megszólalnak tudjuk, hogy hazugság.

A MUNDÉR VÉDELME VAGY AZ IGAZSÁG FELTÁRÁSA A CÉL?

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.10.15.


A jelenlegi kényes belpolitikai helyzetben jó lenne, ha a hatóságok a valódi jogállami megközelítést választanák és kiderülne az igazság. Erről beszélt a Hírklikknek a neve elhallgatását kérő jogászprofesszor, amikor a Szőlő utcai botrány egyik nyomozásáról kérdeztük. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) ugyanis keresi azt a civil ruhás rendőrt (vagy álrendőrt), aki 2015-ben és 2020-ban gyermekvédelmi szakembereket félrevezetve, azt állította, hogy titkos nyomozás zajlik a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál ellen. Az NVSZ eddig legalább öt szóba jöhető rendőrt vetett alá poligráfos vizsgálatnak, mivel a tanúk egy gyakori magyar névre emlékeztek, és több egyező nevű rendőr is dolgozott az adott időszakban a BRFK gyermekvédelmi területén. Az eddig vizsgált rendőrök, a bejelentés szerint, mind átmentek a hazugságvizsgálaton
.

Az ügyészség szeptember végén ügyészi hatáskörbe vonta azt a teljes ügyet, amely Szőlő utcai intézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál és annak élettársa ellen indult. A két gyanúsított letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfit ezen kívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével, majd lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsították. Miután eredetileg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával kezdte a vizsgálatot, a KNYF külön nyomozócsoportot alakított az eset kivizsgálására, ezen belül a konkrét „fedett nyomozós” mellékszálban az NVSZ nyomoz.​

„Hangyabolyba nyúlunk ezzel a kérdéssel”, mondta a neve elhallgatását kérő jogászprofesszor, aki a hatósági személyekkel szemben indított nyomozati eljárások jogszerűségét és szabályait hivatalból is jól ismeri. Felidézte, hogy rendőrök ellen is bárki, akár egyszerű rendőr is eljárhatna, de ennek megvannak a szigorú szabályai. Ha egy rendőr személye csak tanúként kerül elő valamilyen büntető ügyben, akkor a saját kollégái is végezhetik a kihallgatását, de ha gyanúsítottként kell kezelni, akkor már a jogszabályok szerint az ügyészségi nyomozóhivatalnak kellene átvennie az ügyet. Kiemelte, hogy a jelenlegi vizsgálatot hivatalosan a Nemzeti Védelmi Szolgálat folytatja, amely a magyar állam belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, s amely a rendészetért felelős belügyminiszter irányítása alatt áll. Ez azt jelenti, hogy a NVSZ szervezetileg – akár a rendőrség – a Belügyminisztériumhoz tartozik, és onnan kapja a szakmai irányítást, az utasításokat. Amennyiben ezt nem tekintik olyan kiemelt bűncselekménynek, amely a szervezett bűnözéshez kapcsolható, akkor akár a rendőrség is nyomozhatna, ami a gyakorlatban elfogadható, addig a fázisig, amíg csak tanúkat hallgatnak ki.​

Az egy másik kérdés szerinte, hogy miért most indult el komolyabban a vizsgálat? A jogász szerint ez botrányos, hogy az ügyben már régóta számos információ állt a hatóságok rendelkezésre, ami azt valószínűsíti, hogy valamilyen rendőrségi belső gát vagy érdek lehetett a háttérben. Feltételezhető, hogy akár egy magasabb rangú vezető akadályozta a vizsgálatot, most viszont – vélhetően a jelentős sajtóvisszhang és közvéleményi nyomás hatására – reflektorfénybe került, ami felgyorsította az eljárást.

A poligráfos vizsgálat jogszerűsége a professzor szerint a nyomozás jelenleg ismert fázisában nem kifogásolható. A hazugságvizsgálatnak ezt az eszközét nemcsak a gyanúsítottakkal, hanem tanúkkal szemben is lehet alkalmazni, ezért eljárás-jogilag sem kifogásolható, abban az esetben, ha a most még csak a tanúként kezelt rendőröket ültették a gép elé. Kiemelte, ez egy szokásos, gyakran alkalmazott eleme a kihallgatásnak, magát a poligráfvizsgálatot jogszerű eszköznek tekinti a szakma, amit nemcsak büntetőügyekben, hanem gyakran kisebb súlyú, például autólopási vagy családi ügyekben is „bevetnek” mind a sértettek, mind a feltételezett elkövetők esetében is.

A Szőlő utcai vizsgálat mellékszálaként kezelt nyomozással kapcsolatban azonban felmerülhetnek jogállami aggályok is. A megkérdezett jogász szerint az egyik fő probléma az volna, ha a rendőrségen belül a teljes eljárásban egymás kollégái vizsgálnak ki egy ügyet, már abban a fázisban is, amikor tanúból gyanúsítottá válna egy rendőr. Egy ilyen vizsgálatban előfordulhat informális, a mundér védelmében, a „bajtársi becsület” szellemében az elkenés, vagy akár az érintettek védelme is. Hivatkozott a Helsinki Bizottság kutatásaira, amelyek szerint rendőrökkel szemben arányaiban lényegesen kevesebb ügy végződik vádemeléssel vagy eljárással, mint civil alanyok esetén. Ha nincs is ilyen szándék a háttérben, akkor is aggályos lehetett a beidézett rendőrök szempontjából, hogy tanúként és nem gyanúsítottként hallgatták ki őket. E mögött akár lehet egy olyan hátsó szándék is, hogy azért kezelik csak tanúként az érintett rendőröket, mert így kevesebb jogi garancia illeti meg őket. Kötelesek igazat mondani, nehezebben tudják megtagadni a vallomást, nem rendelkeznek védővel, miközben megeshet, hogy az eljárás végén gyanúsítottá minősülnek, amikor már minden adat a hatóság rendelkezésére áll. Olyankor hiába próbálja valaki a korábbi vallomását, vagy annak egyes részleteit tagadni, esetleg visszavonni. Ez jogilag kiszolgáltatottabb helyzetet jelent, és ha erre irányulna a vizsgálat, az arra utalhat, hogy netán egy szovjet mintájú eljárással csupán bűnbakot keresnek. Sajnos az ilyesmi még ma is jelen van a hazai joggyakorlatban.​..

A KAPITALIZMUS MEGROPPANT, CSAK MÉG TITKOLJÁK

KLIKKTV / TÍZ
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2025.10.15.



A KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár György vendége Marosán György fizikus, filozófus, közíró, aki nemrég Slavoj Zizek A haladás ellen című könyvéről írt tanulságos recenziót. A beszélgetés apropója: mi történik akkor, ha éppen a baloldal egyik szellemi ikonja fordul szembe azzal az eszmével, amely évszázadok óta a modern társadalmak alapja – a haladás hitével.

Marosán György szerint a progresszió mindig is kettős természetű volt: miközben új lehetőségeket nyit, valamit mindig „agyoncsap” – egy régi rendet, egy emberi értéket, egy közösségi élményt. A mesterséges intelligencia, az internet és a közösségi média terjedése mára olyan magányt szült, amelyet semmilyen technológiai fejlődés nem tud enyhíteni. A filozófus szerint „a haladás ára az emberi kapcsolatok szétesése”.

A beszélgetés során Marosán György rámutat: a baloldal világszerte elbizonytalanodott, miközben a kapitalizmus új formái – az állami erővel megtámogatott gazdagodás és a növekvő egyenlőtlenség – egy új, „lágy fasizmus” felé sodorják a társadalmakat. Mégis, ő optimista baloldaliként hisz abban, hogy a kapitalizmus képes átalakulni – békésen, forradalom nélkül.

A beszélgetés végén szóba kerül a migráció, a közösségi felelősség és az együttműködés új formája. Marosán György szerint a jövő kulcsa nem a harc, hanem az egyezkedés, a „Rubik-kocka-világban” való közös mozgás.

ISKOLAI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS: ÖRÖK ÉLET, INGYEN SÖR?

HÍRKLIKK / INTERJÚ
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.10.16.


Egy pedagógus teljesítményét nem az ingyenmunkához, hanem a valóban mérhető elvárásokhoz kellene kapcsolni. Erről beszélt a Hírklikknek Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, miután megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra. Összesen 24 192 tankerületi iskolában dolgozó pedagógus maradt ki az idén őszi béremelésből, amely az előző tanévben első alkalommal vállalt teljesítmények értékelése után járt volna – tudta meg a Népszava a tankerületi központok működéséért felelős Klebelsberg Központ (KK) adataiból. A pedagógusok többsége csak alacsonyabb mértékű béremelést kapott, annak ellenére is, hogy a KK korábbi tájékoztatása szerint 45 357-en érték el a legmagasabb, vagyis a kiemelkedő teljesítményszintet. A pedagógus-szakszervezetek és civil szakértők rendre figyelmeztetnek arra, hogy az iskolákban továbbra is kevés a tanár, így minden olyan intézkedés, amely nem ösztönző, az inkább büntető vagy kiszolgáltatottságot erősíti, elvándorlási hullámhoz vezethet.


Egyre többen mondják, hogy a jelenlegi teljesítményértékelési rendszer igazságtalan és ezért újabb szög lehet a magyar iskolarendszer koporsójában. Egyetért ezzel?

Nem fogalmaznék ilyen szélsőségesen. Teljesítményértékelés más országokban is van, de az biztos, hogy ennyire szubjektív szempontrendszerről máshol nem hallottam. Hozzáteszem, 2010 előtt is lehetőségük volt az iskolák igazgatóinak, hogy a legjobb tanárok munkáját külön is elismerjék, de „leánykori nevén” ezt minőségi bérpótléknak hívták. Amikor az iskolák még önálló gazdálkodó szervezetek voltak, akkor bizony élt az intézményvezetés ezzel a lehetőséggel, és kaptak is mindenféle jutalmat a kollégák. De akkor ez a pénz nem épült be a bérükbe, csak egy-egy év kiemelkedő munkájának szólt. Most, ha valakinek az adott évben jól jön ki a lépés, mondjuk több diákot is sikeresen fel tud készíteni a tanulmányi versenyre és onnan jó eredménnyel térnek vissza, a megítélt béremelés beépül az illető bérébe.

Onnantól kezdve „örök élet és ingyen sör”?

Így is fogalmazhatnék. Ez az éves munkát minősítő béremelés beépül a fizetésbe, és innentől kezdve, már a következő emeléseknél, amelyek általában százalékosan történnek, mindig jóval magasabb béremelést fog generálni. Amikor a minisztériumi egyeztetéseken szóvá tettük, hogy ez iszonyúan nagy egyenlőtlenségek forrása lesz, süket fülekre találtak az észrevételeink. Arról nem beszélve, hogy micsoda nagy kiszúrás a kollégákkal az, hogy a teljesítményük értékelésének fontos elemét képező három többletvállalást már az év elején be kell jelenteniük, ezzel gyakorlatilag legalizálják azt a többletmunkát, ami nem szerepel a munkaköri leírásukban, és amiért természetesen a többletpénz sem az adott tanévben fizetik ki. Úgy kellett az idén is vállalást tenniük, hogy még nem tudták konkrétan, az előző évi munkájukért kaptak-e, és ha igen, akkor mekkora összeget. Ez is teljesen nonszensz. Mutassanak a versenyszférában olyan munkavállalót, akinek azt mondja a főnöke, hogy figyelj ide, majd, ha ezt meg ezt megcsinálod, de a másik kollégád nem kap tőlem több pontot az én számításaim szerint, akkor jövőre kifizetem neked. Tételezzük fel, hogy minden érintett pedagógus lelkiismeretesen el is végzi a magára kiszabott túlmunkát, azzal a meggyőződéssel, hogy ha tisztességgel eleget tett a vállalásának, akkor majd az intézmény vezetője és a KK a béremeléshez feltételként szabott minimális 80 pontot meg is ítéli majd érte...

PARÁSZKA BORÓKA: VAN VALAMI NYUGTALANÍTÓ KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ NOBEL-DÍJÁBAN

HVG360
Szerző: PARÁSZKA BORÓKA
2025.10.10.


Krasznahorkai a dögök útja mellett.


Van valami nyugtalanító Krasznahorkai László Nobel-díjában. Ahogy Elfride Jelinek, Coetzee, Annie Ernaux, Herta Müller – és természetesen Kertész Imre – Nobel-díjában is. Nemzeti rögeszmék, politikai kényszerek, rendszerszinten támogatott szociopátiák, társadalmi szintig terebélyesedő énhazugságok. Megannyi leleplezés, szembesítés, kor- és társadalomkritikai „ráolvasásra” alkalmas vádszövegek – irodalom. Mondhatni, ez ennek a díjnak a természete, célja is, hogy szembesítsen korszakos téveszmékkel, disszonanciákkal, hamisságokkal. És azokkal szemben egy-egy életművet, írót mutasson fel.

Irodalommal provokál a Nobel-díj.

Mielőtt azonban rátérnénk arra, mi is a nyugtalanító Krasznahorkai Nobel-díjában, és mit kezdjünk saját (bevallott vagy be nem vallott, felismert vagy fel nem ismert) zaklatottságunkkal, teszek egy személyes kitérőt.

Azon a hajnalon, amikor a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat nyilvánosságra hozták, újságírói terepmunkára mentem. A „csontarcú” asszonnyal kellett találkoznom, valahol a közép-európai poklok mélyén, és őt kellett ügyvédhez vinnem, még a szerkesztőségi ülések és a napi hírfolyam felpörgése előtt. A dögök útján mentem érte – olyan szakaszon, ahol egyre-másra elhullott állatok hevernek az árokban. Csapzott szőrű rókák, égnek meredő lábú borzok, rengeteg felpüffedt kutya, aszfaltba passzírozott macskák. Egyre jobb autók járnak erre, egyre több a kivégzett állat. Ez a nő, a csontarcú, az út mögötti tanyákon húzza meg magát. Szociálisan veszélyeztetett – hivatalos besorolása szerint. Persze vannak, itt, a dögök útja mentén, akik azt mondják, rászolgált a sorsára. Sőt vannak, akik szerint megátkozták, vagy saját átkai hulltak rá.

Nem gondolkodtam ezeken, az én feladatom csupán annyi volt ezen a hajnalon, hogy onnan, ahol a busz nem jár, és ahol a túl gyors autók nem állnak meg sem asszonynak, sem törött lábú kutyának, elvigyem az ügyvédhez. Gyors voltam, egyik pillanatban még a dögszagban gázoltam, másik pillanatban már a hírfolyamot görgettem, hamarosan meg is érkezett az értesítés: Krasznahorkaié a Nobel-díj.

Elkezdődött az ilyenkor szokásos koreográfia, ami a szembesülést, a vádló ráolvasást felhőtlen örömmel, büszkeséggel (nemzeti!) köszönti. Az, aki a híreket hivatalból nagy merítéssel fogyasztja, nehezen dolgozza fel a látleletet, ami polgártársairól ilyen helyzetben eléje kerül.

Krasznahorkai Nobel-díjának gratulált, és rögtön saját sikeres kormányzására asszociált a Krasznahorkai regényében maró iróniával kísértő miniszterelnök. Krasznahorkai Nobel-díjának bokázott az a propagandasajtó, amely az elmúlt években nem győzte ott gyalázni őt mint rendszerellenséget, ahol érte. A magyar Nobel-díjnak örvendett sok-sok olyan ember, akiknek fogalma sincs, ki Krasznahorkai László. És persze Krasznahorkai Nobel-díjának örvendtek a vájt fülűek, az olvasói és pályatársai is.

Az, hogy Krasznahorkai egész pályája kényelmetlen, ellentmondásos, zavarba ejtő, fel sem merült. Pedig teljesen atipikus utat futott be: a klasszikus „perifériaszerzőtől” a közép-európai nihil lassú, végtelenül alapos, kínzóan részletes letapogatójától, a Sátántangó szerzőjétől a frivol, groteszk, humorral leleplező, rámutató és fel is szabadító Zsömle odavan írójáig. A „magyar ugartól”, a kelet-európai végektől és végzetektől (Az ellenállás melankóliája, Háború és háború) a Távol-Kelet felé (Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó). 
 Pontosan húsz évvel azelőtt nyitott kulturális dimenziókat, hogy Magyarországon megjelentek az idegenellenes, uszító, „ha hozzánk jössz, nem veheted el a kultúránkat” plakátok. Fordítva szokott ez nálunk lenni: a világostól a sötét, a reményektől a reménytelenség felé szoktak haladni az emberek, alkotók, a röpülj hajómtól a bezárkózás felé...

ORBÁN RENDSZERE ÚGY OMLIK MAJD ÖSSZE, MINT KÁDÁRÉ

KLKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.10.15.



Magyar gazdaság, infláció, rezsicsökkentés, Orbán-kormány, rendszerváltás, egypártrendszer, demokrácia. Ezek a szavak ma mindennapjaink kulcstémái – és most Bod Péter Ákos, volt ipari és kereskedelmi miniszter, közgazdász professzor mondja el, hogyan látja az elmúlt 50 év gazdasági és politikai folyamatait – belülről, őszintén, tanárként és állampolgárként.

A KlikkTV Mélyvíz című műsorában összeér a múlt és a jelen: a Kádár-kor mechanizmusreformjától a rezsicsökkentés illúziójáig, a rendszerváltás reményétől a 2025-ös gazdasági zsákutcáig. Mit tanulhatunk a '70-es évek olajválságából? Miért ismétlődik a történelem a mai kormányzati döntésekben? És miért mondja Bod Péter Ákos, hogy „a magyar gazdaság elérte a falat”?

A beszélgetés során szó esik az állampárt visszatéréséről, a fékek és ellensúlyok leépüléséről, az állam túlköltekezéséről, valamint arról is, hogy milyen gazdaságpolitikai fordulat kellene ahhoz, hogy Magyarország újra valódi felemelkedésbe kezdjen.

ORBÁN SZUVERENITÁSHARCA: NYÍLT TÉMA LETT MAGYARORSZÁG SEMMIBE VÉTELE

HEI VÁLASZ PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2025.10.16.



Trump-féle izraeli–palesztin fegyverszünet, a cseh választás eredményei, folytatódó francia káosz, illetve a koppenhágai Európa-csúcson látott magyar miniszterelnöki produkció: ezekről szól a HetiVálasz októberi külpolitikai kibeszélője. A mikrofonoknál Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.


Részletek az adásból:

Mit üzent Donald Trump az Izrael–Hamász tűzszüneti megállapodás egyiptomi aláírásán?

Magyari Péter: „Bemutatta a csapatát. Úgy viselkedett, hogy »ezek mind az én embereim«. Mindegyiket megdicsérte kicsit, és volt, akivel élcelődött. Egy iskolai tábor utolsó estéjéhez hasonlítottam a helyzetet, amikor a tábortűz mellett a kísérő tanár elmondja, hogy »Lacika nagyon aranyosan segített a mosogatásban, de azért nem kellene ijesztgetni a lányokat az erdőben«. Így ment végig olyanokon, mint a német kancellár, az olasz miniszterelnök, vagy éppen a pakisztáni miniszterelnök – és mindenki jó arcot vágott ehhez. Ez a felvonulás hidegháborús logika mentén is értelmezhető. Szeptember 3-án Pekingben a kínai elnök minden korábbinál hatalmasabb katonai parádét rendezett, elképesztő fegyverarzenált mutatott be. Ott volt mellette az orosz elnök, az észak-koreai diktátor, számos vezető a világ különböző pontjairól. Ezzel szemben Trump most megmutatta, hogy »tessék, itt az én csapatom!«.”

Ablonczy Bálint: „Trump azt tudta demonstrálni, hogy »igenis én tudok problémamegoldó lenni, és eközben pedig tudok erőt demonstrálni«. Ezért lesz érdekes, mi is fog történni az elkövetkezőkben a terepen. Nagyon jó, hogy vannak ilyen pontszerű, látványos, PR-ban eladható termékek, de hogy ezek aztán valódi megoldások lesznek-e, az nagyon-nagyon érdekes kérdés. Mert amit most láttunk, az egyértelműen a régi vágású diplomáciának a vége. Kik tárgyalták le a fegyverszünetet amerikai részről? Az elnök veje, Jared Kushner, és az ingatlanos cimborája, Steve Witkoff, aki egyébként Oroszországba is szokott járni tárgyalni. Tehát a Külügyminisztérium sehol nem volt. (…) Trump természetesen most ünnepli magát (…), de hogy hosszú távon mi lesz ennek a hagyományos diplomáciától teljesen eltérő, nyílt erőre alapuló egyeztetési stílusnak a valódi eredménye, azt még meglátjuk.”

Mi szűrhető le a cseh kormánykoalíciós tárgyalásokból?


Ablonczy Bálint: „Nagyon szépen látszik Andrej Babiš alapvető pragmatizmusa. Van annyira rutinos, hogy semmilyen módon ne kockáztassa az európai uniós támogatásokat, hiszen például az ő cégei nagyon komoly pénzeket kapnak Európából, tehát ő soha nem fog bemenni abba az erdőbe – amelybe állítólag szabadságharcosoknak kötelező bemenni –, amelynek a végén a brüsszeli szabadságharc és pénzelvonás van. (…) Első nyilatkozataiban ő maga is hangsúlyozta a nyugati meg a nemzetközi sajtó előtt, hogy elkötelezett az Európai Unió iránt. S mégha Csehországban van is egy nagyon erős EU-szkepticizmus, a politikai elit meghatározó része pedig használja ezeket az eszközöket – választási célok szempontjából mindig ott van a szerszámosládában –, de amikor komoly dolgokról van szó, meg kormányzásról van szó, akkor ezeket már rögtön az elején lecsavarják. A koalíciós tárgyalások jelenlegi helyzete alapján a Szabadság és Közvetlen Demokrácia kapja a védelmi minisztériumot, az Autósok pedig a külügyminisztériumot. Ez egyfelől megemeli őket, másfelől viszont rájuk irányítja a reflektorfényt: már nem lehet úgy kampányolni meg úgy beszélni, ahogy annak idején még szabad vegyértékként a Facebookon meg népgyűléseken szónokoltak az Európai Unió ellen. Ezeknek a típusú kisebb pártoknak általában az a halála, ha kormányra kerülnek.”

Miért volt fontos magyar szempontból az amúgy formális koppenhágai Európai Politikai Közösség-csúcs?

Magyari Péter: „Azért volt nagyon jelentős ez a csúcstalálkozó, mert előtte nagyon komoly szinten – az Európai Bizottság és az Európai Tanácsot vezető Costa elnök szintjén is – megfogalmazódott az a lehetőség, hogy újabb döntésekből hagynák ki Magyarországot. Ráadásul olyan döntésekből, amelyekről eddig mindenki azt gondolta, hogy teljes egyetértés szükséges, tehát Magyarországnak vétójoga van, de valahogy ki lehetne találni azt, hogy Magyarország ne tudjon élni ezzel a vétójogával. Akár olyan áron is, ami jogilag vitatható. Akár olyan áron is, hogyha Magyarország beperli ezt a döntést az EU bírósága előtt, akkor évek múlva még az is kijöhet, hogy az intézmények elvesztik ezt a pert. És ezért ez egy nagyon fontos jelzés. (…) Nem is maga a konkrét kikerülés az érdekes, hanem az, hogy ez bejött a fősodorba. Olyan téma lett, amiről most már nemcsak suttognak diplomaták a folyosókon név nélkül a Politico tudósítóinak, hanem kimondják az intézmények vezetői névvel, címmel, hogy »hát ilyen megoldásokon tényleg gondolkodunk«. Nagyon erős figyelmeztetés, hogy meddig érhet a magyar mozgástér – hogy az a fajta szuverenista küzdelem, ami egyébként arról szólna, hogy a magyar mozgásteret növeljük a külpolitikában, most épp ellenkezőleg hat, mert a többiek át fognak lépni rajtunk.”

25 ÉVES VONATOKNAK KELLENE ÖRÜLNÜNK, DE AKÁR MÁR AZ ELSŐ AKADÁLYON ELBUKHAT A BESZERZÉS

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2025.10.16.


Személyes sikereként kommunikálta Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt. október 10-én megjelentetett közbeszerzési eljárása szerint 93 használt svájci motorvonatot szerezne be az állami vasúttársaság. Önmagában már az is érdekes, hogy ennek ennyire kellene örülni, hiszen a Fidesz-kormányok alatt korábban szereztek be jelentős számban új vasúti szerelvényeket is, elég csak a Stadler Flirt és Kiss motorvonatokra gondolni.

Ráadásul még egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósul a beszerzés, a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést első lépésben a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kellene jóváhagynia. Erre tíz munkanapja van a szervezetnek, amely megkeresésünkre azt válaszolta, hogy folyamatban lévő eljárással kapcsolatban nem tud nyilatkozni.

Nem biztos a jóváhagyás

A hatályos törvények szerint árubeszerzés esetén 20 millió* forint felett hazai, 55 millió forint felett uniós nyílt közbeszerzési eljárást kell kiírni. Ezt megkerülve, egyetlen partnerrel tárgyalva szeretne a MÁV leszerződni, amit csak akkor fogadhat el a hatóság, ha nagyon alaposan, észszerűen, a jogszabályokat betartva érvel a kiíró. A nekünk – név nélkül – nyilatkozó szakemberek szerint ez azonban nem történt meg.

A fő problémák:

1. Nem tudta megindokolni a MÁV, hogy miért pont most van szükség az eljárásra, a normálistól eltérő, gyorsított módon, ha már lassan egy éve ismert a beszerzés lehetősége.

2. Nem sikerült meggyőzően megindokolni, miért jobb alternatíva a használt járművek beszerzése az újakhoz képest.

3. Hiányzik az indokolás, hogy miért nem osztják meg a lényegi adatokat, úgymint a beszerzési ár, az ajánlatot adó partner neve.

4. A használt és új járművek műszaki adottságait nem hasonlítják össze.

5. Nem indokolják, milyen műszaki és gazdasági számítások alapján választották ki a várható élettartamot.

6. Hiányzik a jelenérték-számítás a több évtizedes pénzáramok összehasonlításában.

A közbeszerzés uniós és hazai szabályrendszere elképesztően bonyolult, tapasztalt szakértőknek is sok kihívást tartogat. Hogy egy közelmúltbeli, nagy visszhangot kiváltó esetet említsünk: a Szépművészeti Múzeum 50 millió forintos bírságot kapott, mert közbeszerzés nélkül vásárolt műtárgyakat...

NAGYHALÁSZ - ÉLŐ - 80 NAP ALATT MAGYARORSZÁG KÖRÜL TISZA TV (MAGYAR PÉTER)

TISZA TV
Szerző: TISZA TV
2025.10.15.



A TISZA Párt országjárása.

ÉRTÉKES INGATLANOKAT AJÁNDÉKOZOTT EL MATOLCSY ÁDÁM BARÁTJA, NÉHÁNY NAPPAL AZ MNB-BOTRÁNY KIROBBANÁSA UTÁN

TELEX / DIREKT36
Szerző: DIREKT36/SZŐKE DÁNIAL, PANYI SZABOLCS
2025.10.16.


Mozgalmas időszak volt március második fele Somlai Bálint életében. A korábbi jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám baráti köréhez tartozó milliárdos vállalkozó jelentős döntéseket hozott a saját vagyonával kapcsolatban: néhány nap leforgása alatt több értékes ingatlanát is elajándékozta.

Erre pár nappal azután szánta el magát, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) március 19-én nyilvánosságra hozta a jegybank alapítványánál talált súlyos problémákról, óriási vagyonvesztésről szóló jelentését. Az ÁSZ ebben a dokumentumban Somlaira nézve is érzékeny megállapításokat tett. A jelentés szerint korlátozhatta a piaci versenyt, hogy a jegybanki alapítvány vagyonkezelője, illetve annak leánycégei számos esetben Somlai vállalkozásaival szerződtek, összesen milliárdos nagyságrendben.

Mivel az ÁSZ a jegybanki alapítvány gazdálkodásával kapcsolatban bűncselekmények gyanúját állapította meg, ezért a jelentés publikálásával párhuzamosan feljelentést is tett. A rendőrség ezt követően, március 25-én közölte: hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozásról más információt nem árultak el, így azt sem lehet tudni, hogy az ügynek van-e már gyanúsítottja.

A Direkt36 kutatásai szerint Somlai ezekben a napokban szabadult meg több, kiemelkedő adottságú ingatlanától, mégpedig úgy, hogy azokat az édesapjának és a feleségének ajándékozta. Így került át egy 1881 négyzetméteres telken álló tihanyi ház és a közelében futó magánút Somlai édesapjának nevére. Egy fővárosi, közel 150 négyzetméteres lakás pedig Somlai feleségéé lett.

A Balaton partjától nagyjából 400 méterre található tihanyi ingatlan fontos helyszín volt Somlai életében. A Direkt36 egyik korábbi cikkéből kiderült, hogy az üzletember által használt különleges Ferrari SF90 Stradale sportkocsi is megfordult a környéken. Az ingatlantól néhány perc autóútra található a Plage 18 nevű étterem is, amiben Somlai az esküvőjét tartotta...