FACEBOOKSzerző: BIRKÁS GYÖRGY2025.11.03.
Ma kétszáz éve egy fiatal magyar gróf felállt a pozsonyi országgyűlésen, és olyasmit tett, ami akkor elképzelhetetlennek tűnt: felajánlotta vagyonának egyévi jövedelmét (hatvanezer forintot) egy magyar tudós társaság megalapítására. Széchenyi István gesztusa nem csupán nagylelkű adomány volt, hanem lázadás. Lázadás a bécsi udvar kulturális gyarmatosítása ellen, lázadás a tudás elsatnyulása ellen, lázadás az ellen, hogy a magyarok ne tudjanak a saját nyelvükön tudományosan gondolkodni.
1825-ben a magyar nyelv még mindig nem volt hivatalos nyelv, az adminisztráció nyelve a latin, a műveltségé a német volt. Aki tudományos munkát akart végezni, annak Bécsbe vagy Párizsba kellett mennie. Széchenyi és reformkori társai (Kölcsey, Vörösmarty, Wesselényi) pontosan tudták, hogy egy nemzet nem lehet szabad addig, amíg nincs saját tudományos élete, saját nyelvén alkotó értelmiségi rétege.
Az MTA megalapítása tehát politikai aktus volt. A szabadság aktusa. És ezt a hatalmon lévők is pontosan értették, épp ezért húzódott el évekig, mire 1830-ban, majd véglegesen 1845-ben királyi jóváhagyást kapott az intézmény. Minden szó, amit magyarul írtak, minden tudományos fogalom, amit magyarul alkottak, egy darabka függetlenséget jelentett.
A 19. század második felében és a 20. század első felében az MTA valóban betöltötte küldetését. Itt alkották meg a magyar tudományos nyelvet, itt fordították le és írták meg azokat a műveket, amelyek egy modern nemzetté tettek minket. Hunfalvy Pál, Budenz József, a nyelvészek, Eötvös Loránd, a fizikus, Korányi Frigyes, az orvos, olyan nevek, akik nemzetközi szinten is elismertek voltak, és akik a magyar tudományt a világszínvonalra emelték. Kőnig Gyula, Fejér Lipót, Riesz Frigyes, Kürschák József rakták le a "magyar matematikai csoda" alapjait, és tanítványaik (Erdős Pál, Neumann János, Pólya György) a világ élvonalába tartoztak.
Az akadémia palotája 1865-ben épült fel a Duna partján, nem véletlenül szemben a Várral, a hatalommal. Üzenet volt, itt van egy másik hatalom, a tudásé, és ez senki vazallusa nem lehet.
Aztán jött 1949, a kommunista diktatúra. Az MTA-t „átszervezték", ami gyönyörű eufemizmus arra, hogy kiirtották belőle mindazt, ami független gondolkodásra utalt. Az akadémia szovjet mintára lett átalakítva, a kutatóintézetek a pártállam szolgálatába állítva. Már nem a tudás szabadsága volt a cél, hanem a népi demokrácia szolgálata.
De még ebben a rendszerben is megmaradt valami az eredeti szellemből. Az akadémikusok között voltak, akik óvatosan, a lehetőségek határáig, de igyekeztek megőrizni a tudományos integritást. Nem mindig sikerült (sokszor nem sikerült), de a vágy ott volt.
1989-ben úgy tűnt, vége. Vége a pártállami beavatkozásnak, vége a cenzúrának, vége az ideológiai béklyóknak. Az MTA újra szabad lehet. De aztán jött 2010, és a ner. És lassan, módszeresen, egy teljesen új típusú támadás indult meg a tudományos szabadság ellen.
Ez nem a kommunista típusú nyílt erőszak volt. Ravaszabb, alattomosabb. Nem mondták ki, hogy "nem engedjük a független gondolkodást", csak lassan szétszedték az intézményrendszert. Elvették a kutatóintézeteket, elvették a finanszírozást, létrehoztak párhuzamos struktúrákat, amelyek kizárólag a kormányhűség alapján osztották a pénzt.
2019-ben az MTA elveszítette kutatóhálózatát, azt a tizenöt kutatóintézetet, ahol évtizedek óta folyt a munka. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat néven egy új, „független" szervezetbe került, ami természetesen pont annyira független, mint bármi más ebben az országban.
De nem ez a legszomorúbb. Hanem az, hogy eközben óriási összegeket költenek ""tudományos kutatásra"" (itt egy idézőjel nem hiszem, hogy elég), csak éppen olyanra, ami a propaganda részévé válik. Történészek, akik a kormány történelemszemléletét támasztják alá, közgazdászok, akik bizonygatják, hogy minden jól megy, szociológusok, akik azt kutatják, amit szabad. És mindezt úgy csinálják, hogy közben a valódi tudósok éhen halnak, vagy elmenekülnek.
Ma az MTA egy kiüresített intézmény. Van címe, van épülete, vannak akadémikusai, de nincs ereje, nincs pénze, nincs hatalma. Nincs tényleges befolyása a magyar tudományos életre. Miközben a kormányközeli egyetemek és kutatóműhelyek milliárdokat kapnak arra, hogy legitimálják a hatalmat.
És ez nem véletlen. Mert a ner pontosan érti azt, amit Széchenyi is értett kétszáz évvel ezelőtt: aki kontrollálja a tudást, az kontrollálja a jövőt. Egy független tudományos élet veszélyes a tekintélyuralomra. Ezért kellett a CEU-t kiűzni, ezért kellett a kuatóintézeteket elvenni, ezért kell a független kutatókat ellehetetleníteni. Nem azért, mert veszélyesek. Hanem mert szabadok.
