2017. augusztus 5., szombat

BOCSÁSS MEG, GINSBERG

ÉLET ÉS IRODALOM / VERS
- SZABADPOLC
Szerző: Markó Béla
2017.08.05.


Igen, én is láttam nemzedékem legjobbjait
feltartott fejjel beleszimatolni a levegőbe,
ahogy a kelet-európai kisvárosok izzadságszaga,
az évszázadok óta poshadó szennyvíz
orrfacsaró büdössége mögött
megéreztük a távoli szélfúvást,
a soha el nem jövő forradalom puskaporszagát,
azt a sűrű, szédítő, összetéveszthetetlen illatot,
amelytől mindannyian megrészegültünk.

Majd amikor elmúlt ez a kábulat,
láttam én is nemzedékem legjobbjait
lerészegedni mindenféle pótléktól,
bortól, verstől, szerelemtől, dicsőségtől,
mert olyan volt itt is a vers, mint a világon bárhol,
olyan volt a másnaposság, olyan volt a kétely,
ugyanúgy takarta el tőlünk
a mindenséget egyetlen női ágyék,
de ha a szemünket behunytuk,
nyitva maradt a fülünk mégis,
és ha a szerelem íze elárasztott minket,
tovább tapogattuk ujjainkkal a külvilágot.

Láttam a barátomat aznap, hogy
kijött a börtönből, és becsengetett hozzám,
kölcsönkért egy táskarádiót,
aztán egyedül halt meg
egy fűtetlen vonatfülkében,
és láttam a többieket is,
akik halálra itták magukat,
és láttam azokat is, akik besúgók lettek,
láttam nemzedékemet, tudom, kik voltak,
és tudom, hogy mivé váltak.

Igen, láttam én is nemzedékem legjobbjait
elgyávulni egy örökkévalónak hitt egyenruhától,
láttam, amint egyre ritkásabb fürtjeiket
átfésülik egyik oldalról a másikra,
és láttam, hogy hányan belehaltak
egy hangyaboly-világ szörnyű magányába.

Igen, nemzedékem legjobbjai voltak azok is,
akik végül életben maradtak,
de elfelejtették, hogy mire vártak,
nem szaggatják fáról a cseresznyét,
nem cseresznyéznek egy fáról a madarakkal,
jól érzik magukat a bolyhos házikabátban,
és ha azt a szót hallják, hogy szabadság,
legelőször a nyári vakációra gondolnak,
hosszan nézegetik a bedekkereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése