2017. február 27., hétfő

EGY POLITIKAI KALANDOR ERDÉLYBŐL

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Kollár Erzsébet
2017.02.27.


...Valószínűleg senkinek sem okozott meglepetést Magyarországon, hogy a „csapatjátékos” Schmitt Pál államelnök távozása után 2012. június 12-én a késő esti órákban lemondott a másik Fidesz-kreatúra, Szőcs Géza, az Orbán-kormány kulturális ügyekért felelős államtitkára. (Lemondásának okait csak sejteni lehet, mert június 12-én – bejelentése előtt – általános meglepetést okozva, interjút adott a Klubrádiónak, a Fidesz-kormányzat legfőbb ellenzékeként nyilvántartott orgánumnak.)

Az 1953. augusztus 21-én, Marosvásárhelyen (Tirgu Mures) született Szőcs Géza a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen szerzett diplomát 1978-ban, magyar-orosz szakon. 1974 és 1981 között az Echinox című – magyar, román, német háromnyelvű – diákújságot szerkesztette, ezzel közel egyidejűleg az Igazság elnevezésű napilap munkatársaként is jelentek meg írásai, versei.

Nicolae Ceausescu Romániájában 1979-ben kapott nyugati útlevelet és egy esztendőn át Herder-ösztöndíjasként Bécsben folytathatta tanulmányait. 1981-1982-ben Tóth Károly Antallal és a később szintén Magyarországra települt Ara-Kovács Attilával együtt szerkesztették az Ellenpontok című szamizdat újságot – ennek következtében a román államvédelmi hatóság, a Securitate, többször is őrízetbe vette rövid időre, de néhány óra, egy-két nap elteltével szabadlábra helyezték.

Környezetében ettől az időszaktól kezdve kételyeket ébresztett tevékenysége, melyet így utólag vizsgálva sem lehet ellenzékinek nevezni. (Ti. a magyarországinál lényegesen keményebb diktatúra bárkinek nem adott útlevelet…) – A későbbi kutatások derítették ki, hogy Cs. Gyimesi Éváról Szőcs Géza apja, Szőcs István adott át jelentéseket éveken át a román állambiztonsági szerveknek.

1985-1986 között – a Securitate által leginkább megfigyelt Cs. Gyimesi Éva közelében – az Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet kutatójaként dolgozott. 1986-ban ismét kiengedték Svájcba, majd Nyugat-Németországba. 1987-ben Münchenben a Bajor Szabadállam hatóságaihoz német származására hivatkozva honosítási kérelmet nyújtott be, melyről értesülve, az ottani magyar emigráció heves tiltakozást folytatott, dr. Makra Zoltán, a nemzeti emigráció egyik ismert személyisége – a Nemzetőr szerkesztője – olyan tartalmú iratokat nyújtott át a bajorországi illetékes hivataloknak, melynek következtében a honosítási kérelmét elutasították, sőt, 1989-ben kiutasították Nyugat-Németországból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.