Szerző: Karvalyokfoldje2017
2018.01.24.
Előző rész itt.
Az állam javainak kisajátítása után a második és egyben sokkal tartósabb és jobban prognosztizálható pénzforrásunk az adók, illetékek, díjak és a mindenféle járulékok szövevényes tengere. Lehet, hogy azzal nyertünk választást, drasztikusan csökkentjük az adófajták mennyiségét és az adóteher mértékét, valamint söralátét méretűre fazonírozzuk a bevallásokat, az ígéretünket azonban nem feltétlen kell betartanunk. Ha később bárki az orrunk alá dörgöli, nem erről volt szó, szimplán engedjük el a megjegyzést a fülünk mellett vagy hivatkozzunk arra, elődünk sokkal rosszabb helyzetben adta át az államkincstárat, mint ahogy mi gondoltuk. És egyébként is az idők változnak, ez pedig megköveteli az adminisztráció egyre bonyolultabbá tételét, ahogy újabb és újabb adónemek kreálását is.
A legfontosabb alapvetés, hogy mindig az előző kormány a hibás. Hivatkozzunk arra, hogy az eredeti szándékunk az adóterhek lejjebb szorítása volt, de mivel sokkal rosszabb a költségvetés állapota, mint ahogy előzetesen látni lehetett, nincs mit tenni és a választók okolják legyenek szívesek az elődünket, ha már nekünk kell korrigálni az általuk elkövetett hibáikat.
Legyünk kreatívak az adók növelésében. A bolygónk legmagasabb általános forgalmi adókulcsát akarjuk bevezetni? Semmi gond, főleg ha már eleve is magas volt. Az emberek többsége úgysem érti, mi is az az áfa és mikor hogyan kell kiszámolni, az árszínvonalért pedig okoljuk a multinacionális kiskereskedelmi láncokat. Vessünk ki adót minderre, amire csak nem szégyellünk (és miért is lennénk szégyenlősek?), legyen az bérbeadott lakás, más házában töltött éjszaka, külföldről behozott autó vagy kémény az ingatlanon, netalán kutya, ló vagy éppen egyéb állat.
Vannak olyan adónemek, amelyek jól prosperálnak és sok pénzt hoznak, ilyen például a forgalmi adó, a társasági adó, a személyi jövedelemadó, az út- és a fogyasztási adó vagy a pénzforgalmat terhelő tranzakciós illeték és vannak olyanok, amelyekért igazából lehajolni sem érdemes. Az első csoportba tartozó adónemek beszedését tartsuk meg magunkat és a százalékos mértékeket emeljük a lehető legmagasabbra, második kategóriásokat pedig engedjük át az önkormányzatoknak, nekik és élniük kell valamiből. Miért is bíbelődnénk országos szinten olyanokkal, mint ebadó vagy kommunális adó? Sok hasznot nem hoznak, cserébe lekötik az adóhivatal személyi állományát, az adófizetők pedig úgyis hihetetlen elszántsággal és a kiskapuk kihasználásával igyekeznek kibújni az extra kötelezettségek alól.
A nagy adóprés üzemeltetésben időnként olyan adófajtát is kitalálhattunk, amely észvesztően bonyolult, kevés pénz folyik be belőle, cserébe túl sok szakértelmet és munkaórát igényel nemcsak a bevallása, hanem az ellenőrzése is. Ezeket haladéktalanul szüntessük meg vagy vonjuk össze másik kisadókkal úgy, hogy annak mértékét megemeljük vagy személyi-területi hatályát kiterjesztjük. A módosítást elegánsan kommunikáljuk bürokrácia leépítésnek, az mindig jól hangzik.
Ha túlságosan gátlástalanok vagyunk, netalán rossz szakemberre bízzuk a költségvetés finanszírozási forrásainak kitalálását, akkor előfordulhat az is, hogy kapzsiságunk már gátolja a gazdaság működését. Ebben az esetben feltétlen gondoljuk újra az elképzeléseinket meg céljainkat és módosítsuk az irányvonalat. Túl magas a forgalmi adó? Látványos propaganda akció keretében csökkentsük egy-két alapvető élelmiszer (kenyér, sertéshús, stb.) esetében, hagy lássa a nép, csakis a kormány miatt vásárolhat többet ugyanannyi pénzért az üzletekben. Agyonnyomja a vállalkozókat a munkabérekre rakódó járulékok terhe? Engedjünk el egy-két százalékot, de csakis azokban az ágazatokban, amelyek már a csőd szélén állnak.
Tegyük hatékonyabbá az elmúlt kormányok alatt már bejáratott és jól teljesítő bevételi forrásokat is. Elképzelhető, hogy az elődünk már bevezetette az autópályadíjat, mi szélesítsük annak területi hatályát, azaz azt, hogy milyen utak használatáért kell fizetni – egészen addig, amíg el nem érünk a földutakig. A bliccelők büntetéséből is összeszedhetünk jó pár milliárdot, pláne ha kellően zavarossá tesszük a fizetős útszakaszok listáját, logikátlanul állítjuk fel a szakaszhatárokat és a tájékoztató táblák kihelyezésével is dilettánsokat bízunk meg. Alkalmazzunk a külföldiekkel szemben többszörös szorzót, ezért népünk külön hálás lesz, hiszen csak örülni tudnak annak, hogy az idegenek bezzeg többet fizetnek.
A különféle díjak esetén a bevételeket, ha erre módunk van (például a parkolási és autópálya díjat) vezessük át a privát szférába – csak annyi a dolgunk, hogy a teljes rendszer létrehozását, üzemeltetését és a bírságok behajtását is egy magáncégre (vagy cégcsoportra) bízzunk. Olyan magáncégre, amelynek tulajdonosai kiválóan ismerik a játékszabályainkat és kellően hálásak azért, amit kapnak.
Az adók, illetékek és különféle díjak változtatásait padlógázzal nyomjuk át a parlament szavazógépezetén. Ezek a törvénymódosítások nem igényelhetnek egy-két hétnél (vagy legideálisabb esetben egy-két napnál) többet, így képesek vagyunk az adó- és egyéb bevételeinket már rövid idővel a kormányra kerülésünk után megugrasztani.
Előfordulhat, hogy idiótán kigondolt adótípus (például az internetes forgalom megadóztatása gigabájtok alapján) hatalmas társadalmi ellenállásba ütközik –még idejében hátráljunk ki a tervezetből és kenjük az ötletet valamelyik inkompetens minisztériumi aktakukacra. Soha ne várjuk meg, hogy az ilyen típusú intézkedések ellen protestálók száma túlságosan megnőjön és a kis, könnyen lerázható és elfelejthető probléma lavinává váljon. Ezek azok az esetek, amikor szégyen a futás, de hasznos és semmi értelme sincs az erőpolitikának.
Folytatjuk ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.