SAJTÓMUNKÁSOK XLVIII.

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.02.02.

Fekete felleg közelít, a horizonton megint kormányzati önkényeskedés körvonalai rajzolódnak ki. Most éppen a sajtókamara gondolata. A hétvégén megjelent Népszava szerint ősszel, de 2019 tavaszáig föltétlen fölállítanak egy érdekvédelminek mondott szervezetet: az idevágó javaslat értelmében fölvetődött, hogy csak az a kiadó nevezhetné magát a jövőben országos médiumnak, amelynek a kamarába intézményként belépő kiadó mellett újságírói tagjai is belépnek. Nem meglepő ez olyan országban, ahol az illiberális alapú jogfosztás jegyében első lépésben önkényesen elvesznek mindent trafiktól a gyógyszertárakon keresztül a földekig bezárólag, majd a második lépésben helyzetbe hozzák az összes barátot és közeli éhenkórászt. A sajtókamara ráadásul azzal a haszonnal is járna, hogy nem pusztán valamiféle vagyonátrendezés történne, hanem a nyilvánosság még mindig meglévő, a kormányzat szemét szúró részét hoznák a mostaninál nehezebb, a javaslat némely pontját tekintve vállalhatatlan helyzetbe. Az érdekvédelem abból állna, hogy, amint azt a kialakított alapkoncepció tervezete jelzi, olyan előnyöket adnának a tagoknak, amelyek miatt „mindenki szeretne taggá válni”, továbbá csakis megfelelő képesítéssel vagy tapasztalattal rendelkező újságírókat lehetne alkalmazni, mégpedig munkaszerződéssel és állandó bérszinttel. Ez nyilvánvaló igazságtalanság olyan médiastruktúrában, ahol a kormány meg a vezető pártok erőszakosan intézkednek a hirdetési piac jelentős részét kitevő állami hirdetések kiközvetítéséről, ami egyben azt is meghatározza, hol lesz megfelelő bérszint. Ezt a bérszintet aztán kiválóan lehet alkalmazni a már ma is nehéz helyzetben lévő, függetlenségüket még őrző kiadókkal szemben.

A tervezetben fölsorolt feltételek az Élet és Irodalomnál mind adottak, de se a kiadó, se a munkatársak nem óhajtanak taggá válni. Például azért nem, mert az értelmiségi létforma, de különösen az újságírás alapja nem a mindenféle homályos anyagi előnyökkel járó ilyen-olyan tagi státusz, éppen ellenkezőleg: olyan létforma ez, ahol nem a tagi viszony meg az ebből származó előnyök a fontosak, hanem – bizonyosan újat mondok ezzel a tervezet kidolgozóinak – ilyenek nincsenek is. Amikor arra gondolok, hogy olyan szervezetbe kellene lépni, amelyiknek Szöllősi György az egyik eszmei megalapozója, úgy érzem, mintha letartóztatnának...

ITT OLVASHATÓ