2018. július 27., péntek

FT: NEM KELL BEREZELNI, A BANNON-FÉLE MOZGALMAT LE LEHET NYOMNI AZ EURÓPAI VÁLASZTÁSON - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.07.27.


- Ceterum censeo: Az Európai Néppártnak meg kell szabadulnia a Fidesztől

- A WizzAir befűthet a Ryanair-nek

- Fény és árnyék - Szepesi felemás élete

FT

A vezércikk azt hangsúlyozza, hogy Steve Bannon ugyan összeesküvést sző a régi Európa ellen, ám a jövő évi EP-választások esélyt kínálnak a szélsőjobb megbuktatására. Az új amerikai szélsőjobb keresztapja a szokásos eszközöket bevetve támogatja az öreg földrészen a radikális pártokat. Azok egy része már magától is erős, mint a Liga, vagy Le Pen tömörülése. Ráadásul az uniós törvényhozás természete, valamint a választás sérülékennyé teszi a strasbourgi testületet a Bannon-féle lázadással szemben. Idetartozik, hogy a hagyományos középpártok nagyobb egységet akarnak, ám sok választó szinte egyáltalán nem képes különbséget tenni köztük. Főleg a pénzügyi és migránsválság óta. Ilyen körülmények között könnyebb dolguk van a gátlástalan szélsőségeseknek és a ravaszdi politikai vállalkozóknak. De nem minden szól Bannon és szintén rombolásra törekvő partnerei mellett. A sötétség erőinek, azaz a Bannon által alapított Mozgalom törekvéseit úgy lehet a legjobban meghiúsítani, ha nagy vereséget mérnek rá.

Politico

A német törvényhozás egyik zöld képviselőnője úgy látja, hogy nem csak Varsóra, hanem Budapestre is nagy nyomás nehezedik, miután az Európai Bíróság kimondta, hogy a jogállamhoz mindenkinek joga van, azaz a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk a lengyel kiadatási kérelmek teljesítése előtt, hogy a gyanúsított tisztességes tárgyalásra számíthat-e a lengyel igazságszolgáltatás részéről. Franziska Brantner kifejtette, hogy itt nem csupán jogi, hanem politikai kérdésről is szó van, és érinti Magyarországot is, ahol szintén nagy veszélyben vannak az európai értékek. Épp ezért sürgette az Európai Néppárt elnökét, hogy végre vonja meg a vörös vonalat és zárja ki a Fideszt. Az újság hozzáteszi, hogy a luxemburgi EU-tesület ítélete valószínűleg kedvezőtlenebb következményekkel jár a PiS-re nézve, mint a partnerek minden eddig bírálata. Ha ugyanis az ír Legfelsőbb Bíróság úgy dönt, hogy elutasítja Varsó kérését, akkor gyakorlatilag azt állapítja meg, hogy a lengyel bíróság működésében immár rendszerszintű zavarok mutatkoznak.
Deutschlandfunk

Az uniónak a jogállamiság ügyében idáig elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal kellett keményen csörtéznie, ám Brüsszel most a román igazságszolgáltatás miatt is nyugtalan, bár ott hatalom messze nem csinálhatja azt, amit csak akar. Ferber, a CSU EP-képviselője döbbenetesnek nevezte, hogy két hete menesztették Bukarestben a korrupció ellenes ügyészség vezetőjét, miután a kormányzó szociáldemokraták már jó ideje hadjáratot folytatnak a jogállam ellen. A cél az, hogy a párt vezére, Dragnea, akit vesztegetés miatt eltiltottak állami tisztségek betöltésétől, ismét legálisan is kezébe vehesse az irányítást.

Az összeállítás megjegyzi, hogy az EU kezében az érvényben lévő megfigyelési mechanizmus ellenére sincs igazán hatékony fegyver az események megfordításához. Szankciókat ugyanis nem tud elrendelni. Ily módon marad a szerződésszegési eljárás, de az igen hosszadalmas. Szó lehet még a jogállami eljárásról, viszont azt bármelyik tag vétója megakadályozhatja. Ennélfogva módosítani kell az alapszerződéseket, hogy a Bizottság érdemben szembe tudjon szállni a jogsértő tagállamokkal.

Economist

Az utasok további turbulenciákra, azaz késésekre és járattörlésekre számíthatnak Európa legnagyobb és legpontosabb fapados légitársaságánál, mert a Ryanair-t szorongatják a riválisok. A cég tavaly ősszel, hogy fenntartsa a nyaktörő terjeszkedést, pilótákat toborzott, a többi közt 20 %-os béremelés révén. Továbbá elismerte a szakszervezeteket. A légi személyzet pedig most él a sztrájk jogával, amire a vállalatvezetés keményen visszavágott. De közben a háttérben ott van, hogy a Ryanair-t várhatóan igencsak keményen fogja sújtani a Brexit. Azon kívül a kelet-európai vetélytársak, mint WizzAir olcsóbb munkaerővel dolgoztatnak és nem kizárt, hogy alávágnak, ha legfőbb konkurencia emeli a béreket. A Ryanair nem szeretne csődbe menni, azaz kemény idők jönnek a háza táján, amit az utasok is megéreznek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.