2018. október 10., szerda

A MODERN ÉS TOLERÁNS KÖZÖNY - ROMÁNIA NÉPSZAVAZÁS UTÁN

HVG ONLINE
Szerző: RÉVÉSZ SÁNDOR
2018.10.09.


"Románia népe megmutatta, hogy európaibb, mint a vezetői." "A román egy toleráns és modern nemzet, mely az elmúlt két napban elutasította, hogy hátrafelé lépjen." Ezt mondta a melegek jogfosztásának alkotmányba rögzítését célzó népszavazás bukása után Dan Barna, a népszavazás bojkottálására buzdító Mentsük meg Romániát Párt (USR) vezetője.

Ennek a fiatal européer, urbánus, értelmiségi liberális pártnak (Romániai harmadik legnagyobb pártjának – nekünk legyen mondva) a vezetője februárban azt nyilatkozta az euractiv.com-on, hogy ez teljesen fölösleges népszavazás lesz, mert az alkotmány szövegével (miszerint a család házastársak szabad akaratnyilvánításán alapuló házasságon alapul) immáron 26 éve senkinek nem volt baja, a melegházasság kérdése pedig nincs napirenden, nincs is erre irányuló kezdeményezés. Talán 20-30 év múlva a következő generáció szembenéz majd ezzel a kérdéssel, de ez most nem aktuális (egészen pontosan: "not a priority").

Barna úr tehát tudja, mit jelent és mit nem "a román nemzet modernsége és toleranciája". Nem azt jelenti, hogy a következő egy-két évtizedben a romániai szavazók többsége elfogadná a melegházasságot, melyre az uniós tagállamok felében már megteremtették a törvényes lehetőséget. Nem, nem is lenne ajánlatos kezdeményezni, hogy Románia csatlakozzék az uniós tagállamok ezen toleránsabb feléhez.

A népszavazás kezdeményezői pedig éppen csak ezt akarták. Hogy ne lehessen Romániában továbbra sem melegházasság. Erre simán megkaphatták volna a többségi felhatalmazást, ha másképp fognak hozzá a dologhoz. Ha arról kezdeményeznek népszavazást, hogy megteremtsék-e a melegházasság törvényes lehetőségét Romániában. Egy ilyen népszavazás legalább ennyire eredménytelen lett volna, mint a mostani, sőt. Csak akkor a mostani vesztesei lettek volna a győztesek és fordítva. És akkor nem a liberális Dan Barna dicsérhetné a népet, hanem az antiliberális konzervatívok, szocialisták, nacionalisták, nácik és ortodox ultramontánok (már ha lehet ezt a katolikusokra kitalált elnevezést kiterjeszteni az ortodoxokra).

Amire nem lehet megnyerni a többség aktivitását, arra meg lehet nyerni a többség passzivitását. Magyarországon még könnyebben, mint Romániában, ahol a népszavazás bukásához minősített, 70 százalékot meghaladó passzív többség kell. Nálunk 50 százalék is elég.

De itt nemcsak a népszavazásokról van szó, hanem mindenről. A politikai támogatás maximalizálásához nem az kell, hogy ne tegyenek olyasmit, amit a többség nem támogat. Hanem az, hogy tegyenek meg mindent, amit egy aktív kisebbség támogat, és egy még kisebb aktív kisebbség ellenez. A többieket pedig nem befolyásolja. Minden ilyen tettel többet lehet nyerni, mint veszteni. Sok ilyen tettel sokat lehet nyerni. De nemcsak a támogató aktív kisebbség tetszése a nyereség, hanem az ellenerők gyöngülése is. Minden intézmény, minden fórum, minden jog ellen érdemes fellépni, amely közvetlenül kisebb kört érint, viszont egy nagyobb, politikailag aktívabb kisebbségnek tetszik.

Valamennyi keresztény egyház támogatta a homofób népszavazást. Valamennyi sikertelenül, de a kisebbségi egyházak még sikertelenebbül. A magyar többségű megyékben a részvételi arány az országos átlag fele volt. Hargita megyében a felénél kicsit több, Kovászna megyében kicsit kevesebb. A csíkszeredai katolikus esperes szerint, aki nem ment el szavazni, az a magyar nép árulója. Ezek szerint a Székelyföld népének 90%-a áruló. Az esperes a népszavazás első napjának az estéjén szólalt meg, amikor Székelyföld népének alig egy-két százaléka voksolt. Tudta, hogy ha lesz is valamekkora hatása a szavainak, az ottani magyarok túlnyomó többsége minősül majd az ő szavai szerint hazaárulónak. Mégsem tartott ennek a lehazaárulózott hatalmas többségnek a haragjától. Mert tudta, hogy azzal a kisebbséggel, amelyre hathat, nem egy olyan többség áll szemben, amelyben ellenhatás érvényesül. Hanem olyan többség, amely éppúgy nem vesz tudomást arról, hogy őt egyháza nevében lehazaárulózták, mint ahogy arról sem vesz tudomást, hogy egyháza nevében szavazásra buzdították. A Fidesz sajtója az állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kudarca után is durván lehazaárulózta a magyarországi magyarság nagy többségét. Ez akkor sem, nekik sem ártott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.