2018. október 12., péntek

HA ORBÁN HAJLANDÓ VÁLTOZTATNI A POLITIKÁJÁN, AKKOR NEM ZÁRJÁK KI A FIDESZT A NÉPPÁRTBÓL - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.10.12.


- A német baloldalon, illetve a francia jobboldalon egyaránt úgy ítélik meg, hogy nagy bajba kerül Európa, ha nem tudják megállítani az Orbán- és Salvini-féle populizmus nyomulását 

- Janus-arcú a magyar politika az antiszemitizmussal szemben: hivatalosan nulla tolerancia van érvényben, ám Orbán Horthyt dicsőíti, Lezsák Sándor pedig a tömeggyilkos Héjjas Ivánt

- Súlyos viszály támadhat még a magyar-ukrán konfliktusból, miközben Amerikának, a Natonak és az EU-nak egyre inkább elege van a magyar kormány kötözködéséből

Nemzetközi sajtószemle, 2018. október 12.

Politico

Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint nagyrészt Orbán Viktortól függ, tag maradhat-e a Fidesz az EPP-ben. Weber, aki indul kíván a Bizottság elnöki tisztéért, megjegyezte, hogy az Európai Parlament által egy hónapja kezdeményezett jogállami eljárás után most Magyarországnak kell lépnie, irányt kell váltania. A politikus változatlanul egyetért Brüsszellel abban, hogy a 7-es paragrafus alapján elő kell készíteni a szankciókat. Ebből kifolyólag – mondta - a magyar vezetésnek meg kell értenie, hogy mozdulnia kell. Mellesleg szerinte a 7-es paragrafus lehívása a párbeszéd kezdetét jelenti. Arra a kérdésre, hogy miért tart fenn szoros kapcsolatokat olyan vezetőkkel és pártokkal, akiket és amelyeket korrupcióval, illetve a jogállam megszegésével vádolnak, Weber megismételte, hogy hídépítőnek tekinti magát és nem kíván különbséget tenni jó és rossz európaiak között.

Szólt arról is, hogy szerinte a Bizottság elszakadt az emberektől, ezért ha megválasztják, akkor szeretné helyreállítani a korábbi kapcsolatot, ez talán még fontosabb, mint a migráció, vagy az euróválság megoldása. Kitért arra, hogy senkinek sem kell félnie attól, ha személyében netán egy német kerül az EU végrehajtó testületének élére. Ezt azzal magyarázta, hogy ő bajor, így közelebb van Milánóhoz, mint Berlinhez.

Wall Street Journal

A vezércikk úgy látja, hogy a vasárnapi bajorországi választás olyan, mint a vezérürü kolompja: mutatja, merre tart a világ és ez cseppet sem biztató a hagyományos pártok számára. Merthogy az előrejelzések mindössze 35 %-ot jósolnak a CSU-nak, ami 13 %-kal kevesebb az öt évvel ezelőtti eredménynél. A szociáldemokraták még rosszabbul állnak: akár 10 %-ra is visszaeshetnek, ami 50 %-kal marad el a korábbi támogatottságtól. Viszont a szélsőséges AfD – 14 %-kal – akár háromszor annyi voksot is kaphat, mint 2013-ban, és jók az esélyeik a zöldeknek is – 15-18 %-kal.

Az erőpróba nem a gazdaságról szól, a tartomány igen módos, jól megy sora. A közelgő eredményt nem lehet teljes egészében visszacsapásnak tekinteni Merkel nyitott-kapuk migránspolitikája miatt sem, bár az biztos, hogy a csalódott emberek egy része mégiscsak emiatt áll be az AfD mögé. Másoknak viszont az a cirkusz nem tetszik, amit Seehofer belügyminiszter, a keresztény szociálisok vezére rendezett a nyáron, szigorúbb bevándorlási szabályokat követelve Merkeltől. A jelek szerint a bajorok változást akarnak, csak jelen pillanatban erősen eltérnek egymástól ezek a törekvések. Ezért a CSU hétfőn hasonló helyzetben találja magát, mint a nagy európai pártok: benyújtották neki a számlát, megtizedelődik, de még őrzi hatalmát. Ezért neki is megoldást kell találnia, hogy levezesse a populista indulatokat, vagy ha nem, hát elsöprik a szélsőségesek.

Die Welt

A német államfő kijelentette, hogy Európában összefogással kell visszaszorítani a nemzeti külön utakat, illetve a populizmust. Kétnapos athéni látogatása során Steinmeier kifejtette, hogy együttes választ kell adni egyes országok önzésére és megosztási kísérleteire, a kirekesztésre. Mint mondta, meg kell győzni az embereket, hogy a kormányok egymagukban nem tudják legyűrni az olyan súlyos gondokat, mint a migráció, a klímaváltozás és a gazdasági válság. Ahhoz közös erőfeszítésekre van szükség. Főként, amikor bizonyos körök túlságosan is egyszerű válaszokkal rukkolnak ki nehéz ügyekben, és azzal csábítanak, hogy minden állam csakis a saját helyzetével törődjön. Ciprasz görög kormányfő arról beszélt, hogy a szélsőjobb felemelkedése az egész Európa-házat fenyegeti.

A vendég koszorút helyezett el az Athén közelében lévő egykori koncentrációs táborban és bocsánatot kért a német megszállás idején elkövetett bűnökért. Úgy fogalmazott, hogy nem szabad elfelejteni Németország erkölcsi és politikai felelősségét. Ismeretes ugyanakkor, hogy Görögország több százmilliárdos jóvátételt követel Berlintől.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.