2018. november 9., péntek

SCHIFFER: TRÓJAI FALÓ AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBAN

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: SCHIFFER ANDRÁS
2018.11.09.


A közigazgatási bíróságok létrehozásával a harmadik hatalmi ág veszélyeztetettsége jelen pillanatban súlyosabb, mint az elmúlt évek vészharang-kongatásainál bármikor.

Nem kellett volna, hogy így legyen. Az 1949 előtti közigazgatási bíráskodás helyreállítása nyugodtan lehetne a jogállam ünnepe és a témában három évtizede ügyködő Trócsányi miniszter életművének megkoronázása. A végrehajtó hatalom egyedi döntései feletti bírói kontroll jelenlegi formáját a kényszer, pontosabban a 32/1990. (XII.22.) AB határozat szülte. Jó érvek szólnak amellett, hogy például adó-, verseny-, médiahatósági, vagy éppen közbeszerzési ügyekben a rendes bírósági struktúrától elválasztott, a speciális szaktudást biztosító közigazgatási bírói kar lássa el a hatósági szervezetrendszer ellenőrzését.

Amikor az igazságügyi kormányzat – kétharmados többség híján – 2016 nyarán először látott neki a közigazgatási bíráskodás újjáélesztésének, a megszólaló szirénhangok a Fidesz trójai falovát látták bele a koncepcióba. Azt jövendölték, hogy az új közigazgatási bíróságokhoz terelnek majd minél több, politikailag érzékeny ügyet, az új bíróságokat feltöltik a közigazgatásból érkező janicsárokkal, a közigazgatási bíróságok irányítását pedig politikai kinevezettekre bízzák. Összességében: „bizalmi kezekbe” kerülhetnek nem csak választási, vagy közbeszerzési ügyek, de személyzeti kérdések, monopóliumellenes jogviták, s persze az adatkérések. Az akkori tervekből végül nem lett semmi.

A friss törvénytervezet a Kúria helyébe a Közigazgatási Felsőbíróságot, az Országos Bírói Tanácséba az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsot, míg a Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivatal szerepébe egyenesen az igazságügyi minisztert ülteti. Félreértések elkerülése végett: önmagában a miniszter igazgatási funkciója sem teljesen ördögtől való, hiszen a jogállam első nyolc évében az egész bírói szervezetrendszer kapcsán ez így működött. Nincs azonban semmiféle elvi indoka annak, hogy pont a végrehajtó hatalom bírói kontrollja kapcsán – a kormányzati hatalomtól mégiscsak elválasztott OBH helyett – maga a végrehajtó hatalom tartsa kézben a bíróságok igazgatási irányítását. Trócsányi ráadásul megkapná Handó Tünde sokat bírált hatásköreit: szabadon nyilváníthat eredménytelennek pályázatokat, a bírói önkormányzati szervtől függetlenül térhet el a pályázati rangsortól.

Képzeljük csak el, amikor Trócsányi miniszter bírói álláshelyre pályázó személyeket hallgat meg! Az új rendszer első bírósági vezetőit ráadásul gyakorlatilag szabadon válogathatja ki a miniszter, akinek kevéssé lenne kötött a keze a bírósági hivatalvezetők kinevezésénél. Ez a törvényjavaslat a legveszélyesebb beavatkozás lehet a független bíráskodásba 2010 óta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.