2018. december 30., vasárnap

RÉMÁLMOT CSINÁLT A 2018-AS ÉVBŐL A LAKÁJMÉDIA

INDEX
Szerző: SIXX
2018.12.30.


Amikor a 2018-as évet a médiában történtek szempontjából összegezzük siránkozva, érdemes egy januári eseményt minden elé kiemelni, afféle cold openként használni, mint a James Bond-filmekben az első akciót. Apró különbség, hogy a mi történetünk végén a hős nem bújik ágyba egy dögös barnával, hanem lehajtott fejjel elkullog. Január 5-én egy kormányközeli blogger, a Pesti Srácokon és a Magyar Időkben is publikáló Varga-Bíró Tamás nyílt levélben ismerte el, hogy hazudott, és azzal a lendülettel vissza is vonult a médiától. Ha ezt rendszerszintre emelte volna a NER, akkor ez a cikk igen rövid lenne, és nagyon nem arról szólna, amiről fog, de ez a kávé már lefőtt, hogy egy kedvenc debreceni költőmet, Gitárpistit idézzem...

1. FELÁLL A KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÁSI HIVATAL

Hivatalosan persze nem így hívják a fideszes propagandaközpontot, hanem Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA, angolul CEMPF), de hát a gecimédiát is szokás lakájmédiának vagy kormánysajtónak eufemizálni mostanában. A KESMA egy olyan alapítvány, amiről elég régóta lehetett hallani, és kicsit olyan volt mint a farkas, amivel a hülye pásztorgyerek riogatja a falut, aztán amikor a farkas egyszer csak ott termett a nyáj mellet, és pár, láthatóan beteg példány kivételével egy bazinagy harapással az egész állományt belapátolta, akkor mindenki csak nézett, hogy jé, farkas.

Maga a tranzakció tényleg villámgyors volt, látszott rajta, hogy a fiúk gondosan előkészítették, és mindenkivel megbeszéltek mindent, aki esetleg akadékoskodhatna - mittudomén, a Médiatanács vagy a GVH például, ha a dolgukat végeznék végre egyszer. Az első kör, amibe a szerveknek valóban bele kellett volna szólniuk, az volt, amikor a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. megvásárolta a Magyar Idők és a Karc FM kiadóját, a Magyar Idők Lapkiadó Kft.-t, leányvállalata, a Mediaworks pedig bekebelezte előbb az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló, majd a Kisalföld, a Délmagyarország és a Bors kiadóvállalatát (és ráadásnak a vidék hagyományos hetilapját, a Szabad Földet kiadó céget). Azaz egy kézbe került a teljes vidéki lappiac, és Andy Vajna is felsóhajthatott, hogy a Lapcom eladásával legalább az egyik strómanjelmezét szögre akaszthatja (egy indexnek adott, váratlan interjúban Vajna azt állította, azért adta el a mindössze pár hónapja a birtokában figyelő céget, mert üzletileg remek ajánlatot kapott)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.