2019. január 16., szerda

ARCCAL ÉS ARC NÉLKÜL

HUPPA
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2019.01.16.


Vannak pillanatok, képek, történések, amik maradandóan megmaradnak az ember agyában, emlékezetében. Kitörölhetetlenül bevésődnek.

Most nem a gyermek emlékezetére gondolok, nem a családi fotók és emlékek garmadára. Sokkal inkább olyan eseményekre, amelyek megtörténtek velünk és vagy nagyon jó, hogy megestek, mert jó visszagondolni rájuk, vagy inkább bárcsak sosem történtek volna meg. Utóbbiakra azért rögződnek bennünk, hogy tudjuk, ilyenre semmi szükségünk nincs a jövőben.

A nemszeretem emlékek közé tartozik a közelmúlt magyar történelmének két eseménye is. Az egyik a 2006-os tévészékház ostroma, a másik pedig a múlt év végén az MTVA épületében történtek. Különös összefüggés ezek között, és ezt mindjárt szeretném is előre bocsátani, hogy a Rendőrség mindkét esetben bénán és tehetetlenül állt. Mindkét esetben hagyta a törvénytelenségeket „megtörténni”. Megvan nekem erről a saját, külön bejáratú véleményem. Már csak azért is, mert alaposan és belülről ismerem a Rendőrség működési mechanizmusát. Tudom, hogy a rendőr nem önjáró, hanem utasítások alapján tevékenykedik. Tudom, hogy a rendőri vezetők kompetensek, a középszintű és alparancsnokok pedig felkészültek és képesek felelős, önálló döntéseket hozni, hiszen „békeidőben” mást sem tesznek, mint folyamatosan gyakorolják, hogy mi a teendő, ha bevetésre kerül a sor.

Országos ügyekben az országos parancsnokok adják ki az utasításokat. Vagy nem adják ki. A tüntetések embere ezt nem tudja, ez őt nem is érdekli. Ő csak a kisrendőr arcát látja maga előtt, aki a pajzs mögül, a sisak álarcán keresztül elszántan vagy kevésbé elszántan rátekint. Azt a saját cselekedetében bizonytalan, eltorzult arcot, amelyet a szerencsétlen áldozat a szemébe zúduló könnygázzal kapcsol majd össze később, amikor már eszmélni tud a fájdalomtól. Nem a provokátorokat sajnálom én, akik néha maguk is kapnak egy nagyot a hátukra. Őket én nem sajnálom. A békés tüntetőket sajnálom, akik jogos követeléseiket más módon már nem látják érvényesíthetőnek, csak úgy hogy kimennek az utcára.

Egyébként a rendőrt is sajnálom. Ő ugyanis jobb és szebb időkben arra esküdött, hogy védeni fogja az állampolgárok testi és személyi biztonságát, javait és békességét. Amikor azt az esküt letette büszke volt magára, és büszke volt rá az egész családja, a barátai, rokonai, ismerősei. Ők ugyanis a mi rendőreink. Viszont a politika túszai. Az arctalan politikai érdek őket küldi maga helyett az arcát is vállaló tömeg ellen. Ha a politika úgy ítéli meg, hogy a rendbontás veszélyesen eszkalálódik, a rendőrség megütközik. Ha viszont a politikai érdek úgy kívánja, a rendőrség nem mozdul.

2006-ban ennek súlyos következményei voltak, sok rendőr szenvedett komoly sérüléseket a parancsnokok bűnös hallgatása, a parancsok kiadásának elmaradása miatt. A 2018. decemberi képviselő-verés során pedig azért maradt tétlen a rendőrség, mert vagy nem kapott utasítást a beavatkozásra a törvény oldalán (!), vagy éppenhogy azt az utasítást kapta, hogy nem tehet semmit, maradjon a háttérben. Mindkét esetben bűnös mulasztás történt, amely mögött előbb a puccsista Fideszt, utóbb viszont a kormányzó Fideszt látjuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése