2019. március 31., vasárnap

FERGE ZSUZSA: CSINÁLJANAK, AMIT AKARNAK, ÉN MÁR MAGYARUL ÁLMODOM

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2019.03.31.


Iskolateremtő szociológus, a szegénység, a kirekesztés elleni harc elkötelezettje, a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának kutatója. A professzort a családi előzmények Makóhoz és Budapesthez kötik. Nagyapja, Kecskeméti Ármin híres rabbi és történész, a makói közösség vezetője és mértékadó hitszónoka volt. Édesapja, Kecskeméti György a Pester Lloyd munkatársa. Mindketten a holokauszt viharában tűntek el. Apja az ismeretlen messzeségben, nagyszülei deportálás közben. Ferge Zsuzsa ritkán beszél a történetről, de elmondja, amit gyerekfejjel felfogott és látott, már ha éppen kérdezik. A német megszállás hetvenötödik évfordulója kapcsán úgy gondoltuk, ideje megtenni. Többek között arról beszélgettünk, van-e észszerű közösségi önbírálat. Van-e hordozója a gyásznak?

Március 19-én múlt hetvenöt éve, hogy a németek megszállták Magyarországot. Az ön életében ez fordulópont. Apja eltűnt, a család gettóba került, fel kellett varrni a sárga csillagot.

– Fordulópont, bár sok emlékem nincs magáról a napról. Tizenhárom és fél éves voltam. Tizenkilencedikétől egyértelmű, hogy ennyire kiszolgáltatott még nem volt a családunk. Hogy ez a továbbiakra nézve mit jelent, nem tudhattuk. Mivel zsidó iskolába jártunk, a szombat volt a szünnap. A megszállás vasárnapra esett. Emlékeim ehhez kötődnek. Egyszer csak bejött valaki, és bejelentette, vége a tanításnak. Bevonultak a németek, jobb, ha mindenki hazamegy. Ennyi történt. Illetve volt még egy epizód. Volt egy kiskutyánk, akit valaki, máig nem tudni, hogy ki, agyonlőtt. Állítólag azért, mert szegényke zsidó kutya volt.

Magyarországot 1920-tól áthatotta valamiféle pontatlanul definiálható, hullámokban újra és újra felcsapó antiszemita miliő. Kezdettől bizonytalannak látszott, hogy a történet hova fut ki. Utólag könnyű az eseményeket egyenes vonalú ívként értelmezni. A túlélők nyilván feltették a kérdést: óvatos voltam-e? Logikus lett volna időben menekülni?

– Nehéz ma már rekonstruálni, miért nem ment el például az apám. Nyelveket beszélt, lett volna helye is. Volt egy ikertestvére, aki a harmincas évek elején kivándorolt; az ő posztját örökölte a lapnál. De a szüleim abban a hitben éltek, hogy Magyarország tulajdonképpen élhető hely...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.