2019. április 24., szerda

WEBER: ORBÁN MÁR NEM KAPHATÓ KOMPROMISSZUMRA, EZÉRT HA EZ ÍGY MARAD, TÁVOZNIA KELL A NÉPPÁRTBÓL - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.04.24.


- A nacionalisták ellenségek, mert szét akarják verni az EU - hangsúlyozta a Bizottság elnöki tisztének néppárti várományosa 

- A populisták ácsingózhatnak vezérszerepre Strasbourgban, csak éppen a közhangulat nem támasztja alá nagyra törő terveiket és éles belső ellentéteik is zavarják a saját köreiket

- A populizmus ott különbözik a fasizmustól, hogy előbbinél a vad retorikához nem társul erőszak, de mindkettőre jellemző, hogy megszállja az emlékezetpolitikát

New York Times AP

Bár a CSU volt elnöke pár napja még demokratának nevezte Orbán Viktort, párttársa, a Néppárt bizottsági elnökjelöltje most azt üzente, hogy nincs helyük az európai konzervatívok soraiban mindazoknak, akik elutasítják az integrált és az eddiginél célratörőbb EU-t. Weber Görögországban beszélt, ahol megindította kampányát. Úgy fogalmazott, hogy a pártcsalád továbbra is kész megválni az olyan tagpártoktól, amelyek nem osztják a mélyebb európai együttműködés gondolatát, a közös eszményeket. Hogy ne legyen kétség afelől, kire is vonatkozik a figyelmeztetés, a hírügynökség emlékeztet arra, hogy az EPP jó egy hónapja felfüggesztette a Fidesz tagságát, mert a párt elveti az unió politikáját, de a magyar képviselők maradhattak a frakcióban.

Weber egyébként arra is kitért, hogy a kereszténydemokraták a közösség igaz alapítói közé tartoztak és harcolni kívánnak azok ellen, akik aláássák a szervezetet. Mert a nacionalisták ellenségek, hiszen meg akarják semmisíteni a Néppárt Európáját. Ugyanakkor elismerte, hogy tapasztalatai alapján az illegális migráció továbbra is nagy mértékben foglalkoztatja az embereket.

FAZ

Manfred Weber hivatalosan is felvetette, hogy szakemberekből álló független bizottságnak kellene ellenőriznie a jogállam betartását az egyes tagállamokban. Athénban tette közzé, milyen programot tart kívánatosnak, ha ő követi Junckert a Bizottság elnöki székében. A politikus, aki a Fidesz miatt nyomás alatt áll a Néppártban, az önálló testület létrehozatalával akarja kivonni a kérdést a napi politikai csatározásokból. Úgy gondolja, hogy az EU ott indítana eljárást, ahol a szakértők jelzik, hogy baj van.

A jelenlegi frakcióvezető tervei közé tartozik, hogy az FBI mintájára alakítanák át az Europolt, mert akkor a nemzeti nyomozó hatóságok hatékonyabban tudnak küzdeni a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen. Gazdasági kérdéseket érintve ugyanakkor Weber állást foglalt a német kormány által szolgalmazott Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése ellen. Jelezte, hogy ő a Néppárt és nem a CDU-CSU jelöltje, ennélfogva úgy látja, hogy a beruházás nem szolgálja az unió érdekeit. Ezért ha megválasztják, minden lehetséges jogi eszközt be akar vetni a projekt meghiúsítására.

Politico

A két nagy pártcsalád bizottsági elnökjelöltje kölcsönösen azzal vádolta a másikat, hogy az demokráciaellenes pártokat tűr meg a saját soraiban, ugyanakkor mind Weber, mind Timmermans azt bizonygatta, hogy a maga részéről elhatárolódott a vitatott szövetségesektől, így a Fidesztől, illetve a román szociáldemokratáktól, méghozzá hatásosabban, mint a másik. Az egyik jogait felfüggesztették a másik esetében – szintén a demokratikus jogok leépítése miatt - befagyasztották a kapcsolatokat. Ettől még azonban mindkét politikus ujjal mutogat a másikra, mondván, hogy az nem tesz meg mindent saját csoportján belül a jogállami gondok orvoslására.

Weber megismételte, hogy a most zajló vizsgálat végén kész kitenni Orbán Viktort az EPP-ből, merthogy a magyar vezető már nem hajlandó semmiféle kompromisszumra. Ezért mennie kell, ha nem enged. Gyorsan hozzátette azonban, hogy hasonló gondok vannak a másutt is, így Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban. Ezért jó volna, ha mások is követnék a konzervatívok példáját a Fidesz kapcsán. Timmermans erre úgy reagált, hogy ők nem vártak több mint öt évet, amikor fel kellett lépniük egyik tagpártjuk ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.