2019. július 19., péntek

HA AZ EMBERT MAJDNEM MEGÖLIK, MITŐL FÉLJEN? – AZ UTOLSÓ INTERJÚNK HELLER ÁGNESSEL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: DOROGI KATALIN
2019.07.19.


A világhírű magyar filozófus 2019. július 19-én hunyt el. Alig két hónapja, hogy leült egy beszélgetésre a 168 Órával, most e szöveg újraközlésével is fejet hajtunk az emléke előtt.

Május 12-én töltötte be 90. évét Heller Ágnes, de már előtte elindult és utána is folytatódott a – ahogy ő mondta – „születésnap-cunami, az éjjel-nappal születésnap”, a felköszöntések és ünneplések hosszú sora. Ennek egyik állomásaként új kötet jelent meg a tavaszi könyvfesztiválra. Georg Hauptfeld 2018 augusztusában készített a filozófussal hosszú, német nyelvű önéletrajzi interjút, amely novemberben jelent meg a Frankfurti Könyvvásárra. Ennek magyar fordítását adta most ki A véletlen értéke – Heller Ágnes életéről és koráról címmel a Noran kiadó.

A könyv címére utalva: az is a véletlennek köszönhető, hogy filozófus lett, a véletlen vitte el Lukács György előadásaira, előtte egészen más pályára készült.

– Nem annyira a könyvei, hanem az előadásai jegyeztek el. Az, hogy a gondolkodásra helyezte a hangsúlyt. Szerette, ha ellentmondtam neki, jól lehetett vele beszélgetni elméleti, filozófiai kérdésekről. Fizikát hallgattam, amikor a véletlen odasodort az előadásaira. Eredetileg csillagász akartam lenni, ehhez a fizika kitűnő bevezetés lehetett volna. Amit megtanultam, amikor filozófus lettem: másképpen kell gondolkodni, mint addig.

Tíz évvel ezelőtt, a nyolcvanadik születésnapján épp ugyanígy ültünk, ugyanígy a 168 Órába készült az interjú. Akkor azzal fejeztük be: amikor átvette a Széchenyi-díjat a Parlamentben, összefutott a szintén a kitüntetettek között lévő Berczik Sárával, akinek a mozdulatművészeti iskolájába járt 15 éves koráig, és aki a gratuláció után még hozzátette: „De kár érted, olyan tehetséges voltál.” A táncra gondolt. Jó látni, hogy ebbe a kötetbe bekerült illusztrációként egy fotó is önről a Berczik Sári Néni Mozdulatművészeti Iskolából. Életrajzából tudni, hogy szegények voltak. De ezek szerint egy szegény értelmiségi családban is járatták a gyerekeket táncra és zeneórákra.

– Öt-hat éves lehettem, amikor anyukám elvitt Berczik Sárához, aki akkor még nem volt néni, mi Sárikának hívtuk. Talán az elején kellett valamit fizetni, ám később ingyen járhattam a Teréz körúti iskolába, mert Sárika nagyon tehetségesnek tartott. Nagyon jól táncoltam, de aztán 15 éves koromban abbahagytam, mert túl sok órát kellett tölteni gyakorlással. A hegedülést is befejeztem ugyanekkor, azt viszont rosszul csináltam. Többször felléptünk Sárika csoportjával, ilyenkor anyukám leánykori nevén, Ligeti Ágiként szerepeltem a színlapon, Hellerként nem lehetett színpadra lépni, akár sváb volt az illető, akár zsidó. De csak a színlapon, egyébként sosem változtattam nevet, pedig próbáltak rábeszélni. Ha apámnak jó volt, nekem is jó. Amikor férjhez mentem, hivatalosan Hermann Istvánné lettem, mert akkor nem volt szokás megtartani a lánynevet, de mindig Heller Ágnesnek írtam magamat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése