2019. október 19., szombat

SZABAD SZEMMEL: KARÁCSONY GERGELY HADBA VONUL ORBÁN ELLEN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.19.


Financial Times 

Az egyesült ellenzék arcaként Karácsony Gergely hadba vonul Orbán Viktor ellen. Úgy foglalta el hivatalát, hogy a magyarok fele szeretné már látni a Fidesz-korszak végét. A múlt vasárnapi választásokig úgy nézett ki, hogy a kormánypárt jóformán megingathatatlanul tartja kézben a hatalmat. Ám a szavazatok megoszlása megváltoztatta a politikai hangulatot. Maga a főpolgármester úgy nyilatkozott a lapnak, hogy évek óta most volt az első igazi verseny a vetélytársak között, az üzenet pedig az, hogy a fideszesek nem örökké ülnek a trónon. Már azzal átszakad a lélektani gát, hogy ez ki lehet jelenteni. Most már a lakosság egyharmada immár ellenzéki irányítás alatt áll, valamennyien városiak. Karácsony a 2022-es választásokig ki akar tartani a siker receptje, az összefogás mellett. Szerinte minden érintett párt pontosan tudja, hogy nincs más alternatíva. Ám a városvezetőnek nem lesz könnyű dolga, hiszen egyfelől együtt kell működnie a kormánnyal, jóllehet az nem érdekelt a sikerében, másfelől viszont bizonyítania kell, hogy képes szembeszállni azzal – mondja Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója. De hozzáteszi, hogy a hatalomnak nem tanácsos a főváros teljes lakosságát magára haragítania. Mert különben legközelebb még keményebb lehet a visszavágás. A polgármesternek az öt párt eltérő érdekei között kell lavíroznia. Az egyik fő célja az, hogy a CEU-n a lehető legtöbb oktatási program maradjon Budapesten. Ezen kívül várhatóan fellép a rabszolga törvény ellen. Orbán azonban továbbra is erős, és megvan a kétharmada a parlamentben. Bíró-Nagy szerint azonban a Fidesz megkapta az első jelzést, hogy nem legyűrhetetlen, és ezt most már mindenki tudja.

Kelet-Európában végre megfizetik a dolgozókat (bár ezt a Bloomberg mondja, nem a dolgozók), miután a populista kormányok emelik a béreket, éspedig agresszívan, amilyen gyorsan csak tudják. A nagy munkaerőhiány közepette ez azután segít a gazdaságoknak – egyelőre. Vagyis megmarad nemzetközi versenyképességük és a növekedés is gyorsabb, mint Nyugaton. A korábbi liberális vezetés nem kockáztatott volna meg ilyen politikát, ám a jelenlegi siker nem tart örökké, ha nem támasztják alá összetett és célzott intézkedések. E pillanatban azonban az egész olyan, mintha a régió felébredt volna egy lidércnyomás után, amelyben abszolút le kellett nyomni a kereseteket, nehogy elmenjenek a német és francia kézben lévő gyárak. Most viszont mintha próbálnák jóvátenni a félelmet. Úgyhogy most már a fizetések alakulása példátlan módon elvált a versenyképesség szintjétől, a nagyarányú kivándorlás, illetve a külföldi beruházások miatt. Előzőleg az egyenlőtlenségek hosszú időn át csak nőttek ezekben az országokban, ez vezetett a nacionalisták és populisták hatalomra kerüléséhez. Azt ígérték, hogy a külföldi tulajdonosok nagyobb arányú megadóztatásából emelik az életszínvonalat. Ezzel valóban felszámolták a mélyszegénységet (mondja a Bloomberg), a fejlődés motorja a belső fogyasztás lett. A másik eszköz a kezükben, hogy nagyobb minimálbért írnak elő, bár itt azért még mindig van mit tenni a legalacsonyabb keresetűek esetében, a termelékenység szintjéhez viszonyítva. A baj ezzel a módszerrel az, hogy nem oldja meg a szerkezeti gondokat, miközben a fizetések továbbra is jócskán elmaradnak a nyugati nívótól. Számítások szerint a visegrádi államokban egy átlagosan képzett munkás havonta ezer euróval kap kevesebbet, mint német kollégája. E különbség felszámolásához nem elég az osztogatás és a nagyobb minimálbér. A képzést kell a fejlett országok szintjére felvinni, mert különben kifullad a mostani politika és a végén a populista vezetők mérlege sem lesz jobb, mint liberális elődeiké.

A lap a csalódás 15 évének nevezi a Visegrádi Csoport uniós tagságát, mivel Brüsszel elhanyagolta a térséget, ráadásul sérült a négyek „büszkesége” is. Az egy héttel ezelőtti lengyel, illetve magyar választás ismét a régióra irányította a figyelmet, és úgy tűnik, hogy a négy állam többsége jelenleg távolabb van az EU-tól, mint annak idején, a csatlakozási tárgyalások bármely szakaszában. Az biztos, hogy a Nyugat a felvétellel befejezettnek tekintette a keleti demokratizálási folyamatot, és a továbbiakban nem törődött vele. Ám ezt az új tagok úgy vették, hogy a szervezet, de még a nyugati lakosság is közönyös irántuk. Keleten láthatóan a fokozódó kiábrándultsággal fordított arányban csökkent a demokráciába vetett bizalom. Merthogy miért volna szent a liberális jogállam, amikor a Nyugatot ennyire nem érdekli, hogy az megszilárduljon az egykori diktatúrákban? A nagyvonalú anyagi támogatástól függetlenül ezek az országok továbbra is úgy érzik, hogy rosszul bánnak velük. A megsebzettnek érzett „méltóságot” nem lehet tárt karokkal ellensúlyozni. Ezt az unió egy szép napon döbbenten érzékelte, amióta főleg a lengyeleknél és a magyaroknál már nemigen számítanak az olyan értékek, mint a független igazságszolgáltatás, a sajtószabadság, a nacionalizmus-ellenesség, a diszkrimináció elutasítása és a liberális demokrácia, bár a lakosság többsége számára azért fontosak. Lehet azt mondani, hogy az EU azért összpontosít a Nyugatra, mert rossz a lelkiismerete. Nem tudja ugyanis, hogy mitévő legyen a játékszabályok megszegése miatt. Ezért tűri el az uszításokat, az idegenellenességet. Másfél évtized elteltével kiderül, hogy ezek az országok soha nem érkeztek meg igazán az európai házba. Brüsszel kinyitotta ugyan nekik az ajtót, de azután szándékosan átnézett rajtuk, mint olyan rokonokon, akik a terhére vannak. A következmény az, hogy talán az egy Szlovákiát leszámítva, a többiek elfordulnak a Nyugattól és inkább az állítólag nagyszerű múlt foglalkoztatja őket, még a 45 előtti időkből. A Brexit bakugrásait látva cinikusan azt lehet tanácsolni a keleti tagoknak, hogy csak nyugodtan fenyegetőzzenek a kilépéssel. Mert ily módon ugyan nem tér vissza, mondjuk, Nagy-Magyarország, de több figyelmet tudnak kicsikarni maguknak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése