2019. november 26., kedd

A BIZALMATLANSÁG MÉTELYE

G7.HU
Szerző: URBÁN LÁSZLÓ
2019.11.26.


Magyarországot értékválasztásaink és preferenciáink a világ értéktérképén sok tekintetben a nyugati keresztény kultúrkör szélén, egy zárt, magába forduló társadalomként helyezik el. Társadalmunk értékszerkezetét alacsony szintű bizalom (egymás iránt és a közintézmények iránt is) jellemzi, felemás attitűdjeink vannak a normakövetést és normaszegéseket illetően



– állapította meg a TÁRKI kutatóintézet összefoglaló tanulmánya 2013-ban.

Ez a helyzet hosszú idő alatt formálódott ilyenné, és csak viszonylag lassan lehet rajta módosítani. Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint az alacsony bizalmi szintű társadalmak a gazdasági fejlettség szintje és a kormányzás minősége – például a jogállamiság ereje és a korrupció alacsony szintje – terén is gyengén teljesítenek. Ebből a helyzetből kiindulva a magyar társadalom tejesítőképességét javítani igyekvő politikai elit számára

elsőrendű célnak kell lennie, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse a társadalmi bizalom építését.

Ugyanakkor minden politikai elit első számú célja saját hatalmi pozícióinak biztosítása. Demokratikus választási rendszerekben rendkívül hatékony módja a szükséges mértékű választói támogatás megszerzésének manapság a választók széles köreiben az „idegenekkel” szembeni bizalmatlanság felkorbácsolása akár a rettegés szintjéig, még stabil nyugat-európai demokráciákban is.

Íme egy politikus alapvető dilemmája a mai Magyarországon: a választópolgárok számára alig látható aprómunkával szorgosan építgetni a bizalomerősítést szolgáló intézményi környezetet, vagy a társadalom többségére jellemző bizalmatlanságot kihasználva, azt felerősítve – ezáltal persze a történelmileg kialakult alacsony bizalmi szintet még tovább rombolva – megszerezni a választási győzelmet és a hatalmat. A bizalom sokkal kifizetődőbb egy modern, versenyképességre törekvő gazdaság és egy harmonikus együttélésre törekvő társadalom számára. Viszont egyes politikusok könnyebben szerzik és tartják meg a hatalmat a bizalmatlanság és a félelem légkörében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.