Szerző: ÉS
2019.11.08.
Károlyi Csaba: – Ez a 77. kvartett. A 12. sorozat első beszélgetése. Deczki Sarolta Szép Ernő Lila ákác című regényére adna 10 pontot, Szolláth Dávid Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényére, Visy Beatrix Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényére, én pedig most Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című prózaversére. Deczki Sarolta adott már korábbi évadokban 10 pontot Nádas Párhuzamos történetekjére és Tar Sándor A mi utcánk című novellafüzérére, Visy Beatrix pedig Bodor Sinistra körzetére és Nádas Családregényére, én meg már az Iskolára, a Sorstalanságra, Déryre és Kosztolányira, Mészöly, Nádas, Mándy, Esterházy műveire. Kérem a közönséget, aki akar, adjon egy pontszámot a Hajó a ködbenre, a végén megmondom a közönségpontok átlagát. (Az ÉS-ben megjelent kritika róla: Radnóti Sándor: Az alku, ÉS, 2019. 25., június 21.) Hamarosan elárulom, mi hány pontot adtunk Závada regényére, ez kritikai beszélgetés, tehát nem bemutatjuk a művet, hanem megbíráljuk. Előtte azonban szokás szerint, hisz ebben a felállásban ez az első alkalom, kérem, mindenki beszéljen kicsit a választott 10 pontos műről!
Deczki Sarolta: – Szép Ernőt méltatlanul elfeledték sokáig, csupán az utóbbi évtizedekben kezdtek érdemben foglalkozni vele. A Lila ákác címet, gondolom, mindenki ismeri, filmek készültek a műből, színdarabok is. Nagyon szabálytalan regényről van szó, széttartó szerkezetű, több különböző nyelvi réteget megszólaltató szöveg. Nincs benne túl sok dráma, tragédia, nincsen kifutása, egy életérzés fogalmazódik meg, az első világháború előtti Budapest mindennapjairól, éjszakai életéről. Hogyan élte meg akkoriban egy nem túl gazdag, feltörekvő zsidó fiatalember a saját zsidóságát. Mindez impresszionista hangulatokban, nagyon jó városleírásokban, a korabeli Budapest összes társadalmi rétegét fölsorakoztatva jelenik meg.
Szolláth Dávid: – Olyan 10 pontos művet kerestem, amely érzésem szerint föladja a leckét a mai magyar prózának, azoknak a műveknek is, amelyeket itt most tárgyalni fogunk. A Párhuzamos történetek szerintem mérhetően tágította a magyar irodalmi nyelv határait, a mondhatóság határait, egészen új, eredeti reflexiót hozott abban a gondolkodásban, hogy mi az, hogy regény. Csupa superlativust tudnék róla mondani, de már elmondták ezeket sokszor. Történetesen Závada regényének is föladja a leckét. A közép-európai, magyar–német múlt többszólamú feldolgozása zajlik mindkét regényben. Rendszeresen újraolvasom Nádas művét, és nagyon nagyra tartom.
Visy Beatrix: – Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényét választottam ebben az évadban. Lenyűgözött benne az az összetettség, ami ezt a művet jellemzi. Egy férfi a lerészegedés folyamatát írja meg, de közben mégis kettős történet ez, két idősíkot mozgat, ebbe dolgozza bele a súlyos alkoholbetegség rettenetét. Azért fontos ez a mű, mert újabb és újabb összefüggések, rétegek bukkannak föl benne. Olyan, mint egy kincsesbánya, a végtelenségig lehetne értelmezni. Az is nagyon megragadó benne, hogy a lerészegedésnek a folyamatát hogyan bontja szét a narráció, hogyan jelenik meg a próza felületén az alkohol tudatmódosító szerepe. Az elbeszélésbe rémképek, víziók, félelmek épülnek bele, amelyek mindenféle vizuális elemet próbálnak megformálni, leírni. Miközben szórakoztató, humorral teli, mégis a rettegés és a biztos haláltudat az, ami irányítja a beszédet. Ahogyan az esztétikai minőségek keverednek, egészen különleges hatást keltenek. Ez a kisregény némileg elfeledett műve a magyar irodalomnak, holott ott toporog a magyar prózafordulatnak a határán, elején, és abszolút illeszkedik Esterházy, Nádas, Lengyel Péter és a többiek ’70-es évek végi műveihez.
K. Cs.: – Az én merész választásom Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című, 1922-ben írt prózaverse. Mint költő, Kassákot tartom mesteremnek, Esterházyval szólva, és talán tudják, nem vagyok költő. Az a radikális avantgárd hang, nyelv, amely ebben a műben megjelenik, megtermékenyíthette volna az elmúlt száz év magyar prózáját is, persze a költészetét is jobban. Ez nem nagyon történt meg. Bár Déry Tibor vagy Esterházy művészetében van nyoma, meg Nádas Szirénénekében, az Emlékiratok könyve Egy antik faliképre című fejezetének végén, sőt máshol is. Mellesleg, ahol legkevésbé látom nyomát, az éppen Kassák prózája. Nagyon izgalmas volna, ha ez a radikális költői nyelv erősebben jelen lenne a magyar szépprózában. A magyar próza kicsit földközeli, bár az a helyzet, hogy abban meg elég jó, Móricztól Závadáig. Például Darvasi, Kosztolányi kicsit légiesebb.
De térjünk rá Závada Pál új regényére! A mostani pontjaink nagyon érdekesen alakultak:
Deczki Sarolta: 7 pont,
Szolláth Dávid: 7 pont,
Visy Beatrix: 7 pont,
Károlyi Csaba: 7 pont.
Összesen 28 pont, az átlagot könnyű kiszámolni: 7. Szerintem azért valószínűleg nem ugyanannyit ér egyikünknek és másikunknak a 7 pontja, de majd kiderül.
Kérem a pontok indoklását!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.