2019. december 9., hétfő

MIÉRT AKARJA MAGA ALÁ GYŰRNI A KORMÁNY A SZÍNHÁZAKAT IS?

MÉRCE
Szerző: KOVÁCS BLANKA
2019.12.09.


Néhány napja röppent fel a hír, hogy a kormány megszüntetné a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA), valamint a színházak felett is nagyobb kontrollt kíván gyakorolni egy törvénymódosító csomag révén. Habár most úgy tűnik, több ponton visszakozott a hatalom, a színházi világ így sem könnyebbülhet meg nagyon: tavaly például a kulturális TAO támogatás megszüntetése volt az, ami miatt aggódniuk kellett, miközben a jobboldali „kultúrharcból” is bőven jutott nekik. Zubek Adriennel, a Stúdió K színház egykori ügyvezetőjével és a Független Előadó-művészeti Szövetség társelnökével beszélgettünk arról, miért akarja a kormány ennyire átalakítani a színházak működését.

A kiszivárgott előterjesztéshez képest végül egy „puhított” verziót nyújtott be a Fidesz az országgyűlésnek. Kikerült a miniszteri vétójog a kőszínházak esetében, illetve a független színházak működési pályázatának tilalma is, az NKA-t nem is említik. Mi lehet az oka, hogy ennyire engedtek a szakmai nyomásnak, mind az NKA, mind a színházak esetében?

Nemcsak a szakma állt ki maga mellett, úgy-ahogy, végre, hanem az emberek is, egyszerűen megképezték azt a tömegnyomást, amivel már nem érte meg szembe menni. Mindez nagyon szépen mutatja, hogy bár mindig úgy néz ki, mintha esélytelenek lennénk egy irdatlan hatalmi gépezettel szemben, valójában van értelme az érdekvédelmi harcnak.

Ugyanakkor egyáltalán nem nyugodhatunk meg, amivel azt is mondom, hogy továbbra is szükségünk lesz a támogatásra: a független színházak működési pályázatát ki lehet írni egy semmire se jó keretösszeggel; az NKA-t el lehet suvasztani egy később megalkotandó rendeletben (nagyon sok mindent a majdani részletszabályokra bíz a törvény, miközben felállítja azt a nagytanácsot, amelynek a gumi-megfogalmazás szerint bármi alárendelhető); és az igazgatók kinevezéséhez továbbra is kell a minisztérium, noha itt is fontos eredmény, hogy a vétójoga már nincs a tervezetben. Mindenesetre, végtelen hálásak vagyunk a mellettünk kiállóknak, és továbbra is kérjük a támogató figyelmüket.

Lehet köze ennek ahhoz, hogy még a híresen kormánypárti Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatását sem tudták megnyerni?

Lehet. Tudjuk, hogy jobboldalról is sokan lobbiztak a törvényjavaslat korábbi formája ellen, köztük az MMA, aminek ehhez önérdeke is fűződött...

Az NKA eddig sem volt fenékig tejfel, mert 2016-ban jogokat kapott benne az MMA: a mindenkori elnökének fontosabb esetekben vétójoga van (noha nem tudunk arról, hogy élt volna ezzel), továbbá jelölhettek kuratóriumi tagokat is. Az NKA megszűnésével és a tanácsok létrejöttével sok pozíciót elvesztettek volna, ugyanis az MMA a tervezetben nem szerepelt, tehát úgy tűnt, nem lesz szava. De a hivatalos indoklásukban az is állt, hogy a változtatás olyan mértékben megy szembe azzal a központi gondolattal, amiért az NKA-t létrehozták: hogy egy kormánytól független, de sok állami pénzzel bíró intézmény legyen, ami garantálja a szakmai önigazgatást és a szakmaiságot általában, hogy az már nekik sem fért bele.

Felmerül a kérdés: miért pécézte ki magának a kormány a színházakat?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.