Szerző: ÉS
2020.02.14.
Parti Nagy Lajos: Nagyszótár-cédulák
I N T E R J Ú
Beszélgetés Maarja Kangro észt íróval
K R I T I K A
Colson Whitehead: A Nickel-fiúk. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 270 oldal, 3990 Ft
A Nickel-fiúknak kétségtelenül súlypontja ez az iskolaregényekre, a Törless iskolaéveire és az Iskola a határonra emlékeztető, vaskos és kegyetlen réteg, amelynek külső körvonalai – a fentiekben épp eleget bizonygattam – meglehetősen referenciálisak. Ugyanígy súlypontja a regénynek közvetlen korszaka is, a hatvanas évek első harmada, amelyben játszódik, hiszen egybeesik az amerikai Dél afro-amerikai lakosságának emancipációs küzdelmeivel. De szépírói életre ez az anyag a fentieken túlmutató irodalmi eszközeivel kel, például azzal, hogy a közvetlen műfaj szabályainak megfelelően belefoglalja főhősének vagy hőseinek a jellegzetes fejlődésregényét, sorban bemutatja azokat a mozzanatokat, ahogy ezek a gyerekek megpróbálják kiismerni és lehetőségeik szerint legyőzni az őket sújtó irracionális szabályokat, felülkerekedni rajtuk és túlélni a megpróbáltatásokat. A hallatlanul ökonomikus elbeszélésmóddal (melyben egyensúlyban vannak a hátra- és előreutaló narratív megoldások) a nem egészen háromszáz oldalas szövegben ott rejtőzik egy hatvan évet átfogó, mintaszerű amerikai nagyregény, centrumában egy hangsúlyos és modern elbeszélői trükkel, amelynek felfedezését ezen a helyen inkább az olvasóra hagyom...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Domány András: Ex libris
Peterecz Zoltán: Jeremiah Smith és a magyar népszövetségi kölcsön, 1924–1926
„Ruszin voltam, vagyok, leszek”
„Kijevi csirke” – (Geo)politika a mai Ukrajnában
Harsányi László: A fényből a sötétbe – Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület évtizedei 1909–1950
Török András: Alapkutatás, szép, érthető csomagolásban
Bolla Zoltán: Újlipótváros építészete 1861–1945 (700 épület, 100 lépcsőház, 1200 fotó). Aritron Kft., 2019, 312 oldal, 8990 Ft
A szerző az előszóban megadja új könyve pontos műfaját: „építészeti középtopográfia, ami azt jelenti, hogy nem minden egyes épület jellemzése tartalmaz alaprajzi, felépítési és anyaghasználati részletezést és nem tartalmazza az épület keletkezésének történetét, az építtetők és lakók családtörténetét sem. Fő tárgya egy katalógus kialakítású inventárium (jelentése itt: értékleltár)” Ez azt jelenti, hogy utcáról utcára haladva, minden egyes házról tartalmaz adatokat és homlokzatfotókat, helyenként a lépcsőházról is mutat képet, elvétve archív képeket is, például a Palatinus házak, vagy az egykori Parkettagyár (Pozsonyi út 65-71.) esetében...
Laczó Ferenc: Igazságérzet, önheroizálás nélkül
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás. Egy túlélő naplója a haláltáborból. A holland eredetiből fordította Alföldy Mari. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020, 270 oldal, 3999 Ft
A polgári családból származó, nem vallásgyakorló, jazz-együttesben is klarinétozó orvos eredetileg önként jelentkezik a westerborki tranzit táborba, ahonnan 1943 őszén feleségével együtt (a számukra ekkor még teljességgel ismeretlen) „keletre” deportálják. Részben a vakszerencsének köszönhetően Auschwitzban viszonylag szerencsés helyre, az I-es tábor kórházi blokkjába kerül – melynek a könyv lapjain bemutatott sajátos viszonyaiból, amint azt a szerző maga is hangsúlyozza, távolról sem lehet az egész táborkomplexumra következtetni (60.). Még kivételesebbnek számít, hogy de Wind, bár szűk korlátok közt, de sokáig az övével épp szomszédos blokkban raboskodó, meddőséget okozó emberkísérleteknek kitett feleségével is tudta tartani a kapcsolatot...
Hahner Péter: Három nézőpontból
Ádám Péter: Francia kulturális szótár. Javított, átdolgozott, bővített 2. kiadás. Corvina Kiadó, Budapest, 2019, 366 oldal, 3990 Ft
A lexikonszerkesztő csak csóválja fejét, a történészt viszont megdöbbenti az elírások, betűhibák és téves adatok mennyisége. Dom Pérignon, a híres pezsgő névadója a megadott évszámok szerint 237 évig élt (263.). A Guizot-törvényről a 174. oldalon azt olvashatjuk, hogy 1830-ban fogadták el, a 233.-on pedig azt, hogy 1833-ban. Béarn nem grófság volt, hanem fejedelemség (41.), a barikád pedig nem „a XVII. század derekán bukkan fel” a francia történelemben (39., 154.), hiszen 1588. május 12-ét a „barikádok napja” címen tartják számon. A nagy francia forradalomról szinte csak téves adatokat találhatunk a kötetben. Ádám napra pontosan közli, mikor jelentette ki Mária Antónia királyné, hogy „ha a népnek nincs kenyere, egyen kalácsot” (62.), holott ez egy irodalmi vándormotívum. Rousseau közismert szólásmondásként idézi fel Vallomások című kötetében (1962, Magyar Helikon. 264-265.) – egy évvel az előtt, hogy Mária Antónia megérkezett volna Franciaországba...
Wölfinger Kitti: Tenger zúg a cserepekben
Az ÉS könyve februárban – Balla Zsófia: Az élet két fele. Versek 1965–2019. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 632 oldal, 4990 Ft
A tudatos és előzékeny szerkesztésnek köszönhetően a befogadó, még mielőtt kinyitná a könyvet, megismerheti e költői világ főbb versnyelvi, tematikus jellemzőit: dialogikusság; idő, emlékezet; önmagát és a világot megismerni vágyó, reflexív személyesség; az alkotás/az élet szabadsága; metafizikai igény. Megsejtheti, hogy Balla költészetfelfogásában az írás: kép, a forma: életjel.
Az élet két fele kötet felütése („Amikor hazajöttél, / még helyükön voltak a fények / Nem tehetek róla, hogy megrohamoztak, / de a várásban majd kiégtek.” [Amikor hazajöttél]) és zárlata („Fel a fejjel! Ne féljetek! / Keserűség is szülhet életet. / Ne féljetek! / Csak az igazság teremthet hazát.” [Kiáltvány]) a borítóval előlegezett vitalitást, az élni és az életre hívni lelkesültségét hordozza. Az egyikben a várakozás izgalma, a megérkezésben rejlő lehetőség, a másikban a kimondás/az elindulás esélye és a tapasztalat érlelte bölcs belátás képessége a megtartó erő (a halált legalábbis elodázó). A felfokozott lelkiállapotot mindkét esetben kijelentő mondatok tompítják. A kiinduló- és a végpont egyaránt a haza (s ez jelzi is az életműbeli kitüntetett szerepét), a két élethelyzet közötti időben a lírai én vele együtt alakult. Az első versben az életet nem éli, megtörténik vele, haláláról ugyanakkor maga dönt; az utolsóban határozottabban képviseli magát: az ön- és közérzület immár nem a tárgyakba vetül, hanem az emberi és természeti világba...
Végső Zoltán: A nagy találkozás
(Dés László Free Sounds Quartet: Capricci – TomTom Records, 2019)
A Capricci nem egyszerű anyag, a többszöri meghallgatás során különféle mélységeket fedezhetünk fel. Például a hallgatás körülményei befolyásolják, mit érzünk hangsúlyosabbnak, még a tempót is változni érezzük a bioritmusunknak megfelelően. És éppen ez a körülírhatatlanság, a megfoghatatlanság az improvicázió lényege: túllépni formákon és kötöttségeken, mégis megtartva a zenészek karakterét...
Sinkó István: Übü újratöltve
(Kováts Albert kiállítása a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben március 28‑ig látható.)
Az Übü-képek most valahogy szigorúbb, talán kevésbé ironikus hangulatot árasztanak. A kiállítás plakátján szereplő Übü a koporsóban már nem is tekinthető másnak, mint drámai végkifejletnek, az enyészet apoteózisának. A portrék – és kevéske tájvariáció – leginkább szigorúságukban és kegyetlenségükben idézik a keserves fintort, mely az egykor volt fiatal francia szerző harsány gúnyiratához kapcsolható...
György Péter: Depresszió idején
(Az Eufória? – Rendszerváltás-történetek Magyarországról című kiállítás a Capa Központban február 23-ig látható.)
Megannyi fiatal ember házibulikon, Radnóti Sándor, Horváth Judit, Tamás Gáspár Miklós tánc közben, s ott van a történelmi időben látható nyomot nem hagyó, nagyszerű matematikus és igaz ember, Révész Gábor, amint lehunyt szemmel táncol a festő, filmművész Kiss Mariannal, aki akkoriban már Berlinben élt. Mintha egy Proust-oldal keveredne össze egy történelmi regény tablójával. Az én gyermekkori barátom, Révész, 1997 óta halott. 2020-ban egy elsüllyedt szubkultúra reprezentatív alakja, helye van a kiállításon, ugyanúgy, mint azoknak, akiket én nem ismertem, vagy nem ismertem most fel...
Stőhr Lóránt: Úton, útfélen
(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF, 2020. január 27–február 2. A díjazott filmek vetítése: BIDF Extra. 2020. február 14–16.)
A személyes közelségen alapuló, részben a főszereplők által forgatott filmek voltak az idei BIDF legerősebb alkotásai. A kamera segítséget nyújt a szereplőknek, hogy elviseljék az elviselhetetlent, túléljék a megpróbáltatásokat és a nyilvánosság erejével védjék magukat. A dokumentumfilm így lehet egyszerre önvédelmi fegyver és terápiás eszköz a szereplő-filmkészítő kezében...
Fuchs Lívia: Sem, sem
(Montázs – Barta Dóra – Katonka Zoltán: Anna Karenina, Kecskemét City Balett)
A mozgásszekvenciák megformálásának ez az egyedisége, igényessége és kimunkáltsága, a szólamok rendjének ez a gazdagsága azonban totálisan hiányzik az Anna Kareninából, amit egyfajta semleges, minden egyedi kézjegyet elmosó mai balett-eszperantó ural. A szedett-vedett zenei montázs – teli következetlen megszakításokkal, csendekkel – sem ad biztos tempót a hosszúra nyúló előadásnak, és kérdés, hogy tizenegy táncossal érdemes-e egyáltalán egy nagy elbeszélő balettet színre vinni. Az alkotók ebben a helyzetben dönthettek volna akár a boldogtalanságok sokféleségét feszes és kifejező táncképekbe sűrítő kamaradráma mellett is, amihez ennyi táncos épp elegendő...
Herczog Noémi: Egy szabad nő
(Hajdu Szabolcs – Török-Illyés Orsolya: Obiectiva Theodora, r.: Hajdu Szabolcs. Tilos Rádió)
„Mintha egy csodálatos kristálygömbbe tekintene az ember, a múlt ködhomályától mentes, tűéles képen tűnik elő a 70-es–80-as évek Romániája, ez a színes, izzó erdélyi közösség, mint egy áttetsző csepp, és benne a tenger – az egész akkori társadalom.” Ezek Török-Illyés Orsolya szavai arról, milyen volt olvasni édesanyja, Illyés Kinga megfigyelési dossziéját. De pontosabban nem tudnám megragadni azt sem, milyen hallgatni a hangjátékot, amit Illyés Kinga lánya a „Theodora” dossziéból készített. Kelet-európai tündérmese? A szekus dosszié mint „csodálatos kristálygömb”?
Fáy Miklós: Tisztelet, nem süketség
(A Zeneakadémia kamarazenekarának koncertje – február 9.)
Azt is hallom, hogy nem szeretném őt nagyon sokáig hallgatni, de azt egyelőre kell. Biztosan vannak, akik úgy gondolták, hogy az elmúlt évben előadott, szörnyűséges, bár kéztörlésekben ugyancsak gazdag Goldberg-variációk csak kisiklás volt részéről, ők most megnyugodhatnak. David Fray tényleg ennyit tud, így zongorázik. Úgy, hogy nagy okosan olyan tempóval szalad neki a Bach d-moll zongoraversenynek, amit nem tud tartani, ezért aztán lassul az első tétel alatt, meg a hangok sem szólalnak meg...
Károlyi Csaba: „Kérdezhetek?”
(Világtalálkozó. Kadarkai Endre műsora, Klubrádió, szombat 12:00–13:00)
Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsora október 12. óta megy: „két teljesen eltérő habitusú és értékrendű közismert embert ültet egy asztalhoz” – így a beharangozó. Elképzelem, amint a műsorvezető és Warholik Zoltán szerkesztő ötletel, ki lehetne a két ember legközelebb, és milyen alapon. Vajon jók-e együtt, mi lesz, ha „összeengedjük” őket. Ez a projekt ki van találva, az átlagosnál jóval több „agyalás”, szellemi, lelki és technikai tudás van benne....
Siba Antal: Jót nevettünk
(Szórakoztató műsorok szereplői a televíziókban)
Az mégiscsak szórakoztatóbb, amikor királynő Sandringhambe csúcstalálkozót hív össze, ahol a királyi család legmagasabb rangú tagjai megvitatják Harry és Meghan jövőbeni helyzetét a családon és a monarchián belül. Ez hír, legalább annyira belpolitika, mint amennyire más oldalról meg bulvár. Ezzel nem képes versenyezni a hazai celebvilág, ez természetes, de annál mégiscsak több kéne, hogy ki mit villantott a karibi plázson.
(A Zeneakadémia kamarazenekarának koncertje – február 9.)
Azt is hallom, hogy nem szeretném őt nagyon sokáig hallgatni, de azt egyelőre kell. Biztosan vannak, akik úgy gondolták, hogy az elmúlt évben előadott, szörnyűséges, bár kéztörlésekben ugyancsak gazdag Goldberg-variációk csak kisiklás volt részéről, ők most megnyugodhatnak. David Fray tényleg ennyit tud, így zongorázik. Úgy, hogy nagy okosan olyan tempóval szalad neki a Bach d-moll zongoraversenynek, amit nem tud tartani, ezért aztán lassul az első tétel alatt, meg a hangok sem szólalnak meg...
Károlyi Csaba: „Kérdezhetek?”
(Világtalálkozó. Kadarkai Endre műsora, Klubrádió, szombat 12:00–13:00)
Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsora október 12. óta megy: „két teljesen eltérő habitusú és értékrendű közismert embert ültet egy asztalhoz” – így a beharangozó. Elképzelem, amint a műsorvezető és Warholik Zoltán szerkesztő ötletel, ki lehetne a két ember legközelebb, és milyen alapon. Vajon jók-e együtt, mi lesz, ha „összeengedjük” őket. Ez a projekt ki van találva, az átlagosnál jóval több „agyalás”, szellemi, lelki és technikai tudás van benne....
Siba Antal: Jót nevettünk
(Szórakoztató műsorok szereplői a televíziókban)
Az mégiscsak szórakoztatóbb, amikor királynő Sandringhambe csúcstalálkozót hív össze, ahol a királyi család legmagasabb rangú tagjai megvitatják Harry és Meghan jövőbeni helyzetét a családon és a monarchián belül. Ez hír, legalább annyira belpolitika, mint amennyire más oldalról meg bulvár. Ezzel nem képes versenyezni a hazai celebvilág, ez természetes, de annál mégiscsak több kéne, hogy ki mit villantott a karibi plázson.
I R O D A L O M
Grecsó Krisztián: Csönd és szabadság
Az október volt a legzordabb, nagyjából egy hónap kellett hozzá, hogy fölaprítsák a kopaszok lelkét a rutinos, régi lakók. Az enyémet meg például az Imiét is, aki alig múlt ötéves, és minden vasárnap váltóruha, fehérnemű, tankönyv és kabát nélkül engedték vissza a szülei. Valahonnét Bokroson túlról járt be gyalog, tizenöt–húsz kilométer a homokdűnés tanyavilágban. Péntek volt – a hét legszebb napja azoknak, akiket nem bántottak otthon –, és én nyöszörgésre ébredtem. Tompa, kétségbeesett vinnyogás, mintha zsákba varrt macskák cincogása lett volna. Próbáltam visszaaludni. De a vinnyogással álmodtam. Belőlem jött. Fölkeltem, hideg volt, marta derekam, kimentem, a folyosón két meztelen láb rúgkapált a nagykukából, egy majdnem csupasz gyerek, csak egy kívülről is szarcsíkos kisgatya volt rajta. Kihúztam. Imi csöndesen megköszönte és iramodott is vissza a hálóba, hátha jut még egy kis idő alvásra...
Vári Attila: Emine jóslata
Élete utolsó napján, feszülten a trágár szavakat kiabáló, felbőszült tömeg miatt, éppen a híreket olvasta be, ölében a csendesen doromboló Micurka nevű macskájával, amikor a rádió segédszerkesztője egy lapot csúsztatott Géza elé. Lila felkiáltójellel figyelmeztették, hogy azonnal be kell olvasnia az egészen friss hírt. Nem is futotta át a sorokat, első látásra, azaz prima vista olvasta: Feszült, migránsellenes a hangulat a Hargita megyei Gy. településen, miután elterjedt a hír, hogy migránsokat telepítettek a községbe. A felfokozott hangulat annak köszönhető, hogy két, egyébként katolikus Srí Lanka-i pékmestert alkalmaztak Gy.-ben, akik tudósítónk szerint nem menekültek, hanem vendégmunkások.
Eltűnődött az elképesztő tényen, a fokozódó, alap nélküli gyűlöleten, amit hallgatóságával közölt. Még nem tudta, hogy a saját városában éppen most zajlott le egy lincselés a Casablanca bárnál, annál a főtéri üzletnél, amelynek arab tulajdonosa, a lincselés áldozata, eredetileg csak használt telefonokat árult, amíg meg nem szerezte az italmérési engedélyt is. Letette a fejhallgatót, fölkapta a macskáját és belépett saját felségterületére.
Major Eszter Anna: Fehérben
Meztelenül fekszik mellettem. Én is meztelen vagyok. Megint így maradtunk. Kiszolgáltatottan várjuk, hogy visszatérjenek hozzánk, a fehérségbe, ahol sápadt testünk éppen csak elüt az ágytól, a faltól, a szekrényektől. Várjuk, hogy visszakapjuk emberségünket.
Mindennaposak ezek a reggelek. A korai napfény keménysége még nyomorultabbá teszi a groteszk rutint. Mennyivel egyszerűbb lenne mindez esti félhomályban – talán még ép embereknek is tűnhetnénk, akik egy szerelmi légyott előtt vagy után pihegnek pucéran. Nézem magunkat, rézsút billentve fejemet. Hanyatt fekve fogom be a képet. Őt és magamat...
Mátyás Győző: Angyali történet
A németalföldi stílusban épült fogadó előtt faszéken fekete egyenruhás alak nyújtja maga elé a lábait, csizmáján lecsúszik a délutáni nap fénye, ujjaival szaggatott ritmusban dobol a tányérsapkáján. Feláll, megigazítja a keresztszíját, az arcában semmi megjegyezhető, a lényéből árad a háborúszomj.
Int egyet a sapkájával, az asszonyok vontatottan, libasorban, mint valami rontott Brueghel-képen, elindulnak a szemközti régi épület felé.
Jó, értelmezzük a látványt, de akkor kicsit vissza kell ugranunk az időben, ami még szerepet sem kapott. A kisvárost, amelyik úgy épült, mintha a házakat valaki szétgurította volna a hegyoldalban, már hónapok óta ostromolták a háború fekete egyenruhás vazallusai. Nevezzük is őket a Hódítók Seregének....
Ágoston Tamás: Papír
Ágoston Tamás: Testület
Aczél Géza: (szino)líra
torzószótár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.