2020. december 12., szombat

A VEZETŐKET LE LEHET VÁLTANI, A TÁRSADALMAT NEM – INTERJÚ BEREND T. IVÁN KÖZGAZDÁSSZAL

NÉPSZAVA
Szerző: R. HAHN VERONIKA
2020.12.12.


A kilencvenedik születésnapját ünneplő Berend T. Iván úgy véli, hogy a hazai és a lengyel populizmus nem egyszeri történelmi kisiklás, de a magunkkal cipelt múlt nem végzetszerű. A gazdaságtörténész szerint az Európai Unió a közös tehervállalással új magaslatra jutott.

Azt kérte, a kérdések ne a múltról, hanem a jelenről és a jövőről szóljanak. 90 évesen is az előretekintés vezérli? 

Talán még inkább. A „ne nézz hátra!" ősi tilalmáról most megjelent budapesti esszékötetemben (Élj érdekes időkben!) is írtam erről, említve Lót feleségének bibliai, illetve Orfeusz és Euridike klasszikus görög történetét. Mindig előre kell nézni és most igazán a jövő érdekel, hiszen, ami a legfontosabb, az Európai Unió, sorsfordulóhoz érkezett. A hatalmas segély terv, amelyet saját árnyékukon átlépve közös európai áldozatvállalással hoztak tető alá az Unió vezetői, a jogállamiság követelményét tagadó lengyel-magyar vétó nyomán veszélybe került. Ezt a többi 25 ország nem fogadta el. A megoldáson fordulhat az EU jövője. A másik világjelentőségű esemény Trump választási veresége, amit aljas machinációkkal semmissé akar tenni. A Biden-kormányzat új nyitásával Amerika, de sok szempontból a világ sorsa fordulhat jobbra. 

December 29-től olvasható lesz The Economics and Politics of European Integration: Populism, Nationalism and the History of the EU című könyve. Utóbbi, az európai integráció 288 oldalas története aligha érkezhetne drámaibb pillanatban, napokkal a Brexit előtt. Az utóbbi időszak sok más tekintetben is próbára tette az Unió egységét, többek között Orbán Viktor ismételt lázadozásával. Meggyőződése szerint az EU a legjobb dolog a kontinens történetében a XX. században. Mi vár a szervezetre a XXI. században? 

Az EU-t, mint egyik alapítója, Jean Monnet mondta, válságok formálják. Az azok megoldására hozott döntések hozták létre és vitték előre az európai integrációt az elmúlt 70 évben. A mai négyszeres válság – Covid-19, az általa generált súlyos gazdasági visszaesés, a Brexit és a költségvetés lengyel-magyar vétófenyegetése – hatalmas feladat elé állítja az Uniót. Megoldásuk fogja meghatározni XXI. századi sorsát. Biztatónak tartom a helyzetet. A járvány mindennél jobban bizonyította az integráció létfontosságát. Ezért jutott új magaslatra az EU a közös tehervállalással. A Brexit a legjobbkor szabadítja meg az EU-t egy örökös akadálytól. Az angolok nem ismerték József Attila sorait arról, hogy „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, nem lehet egyszerre tagország és az integrációs lépések akadályozója. Hasonlóan, a nacionalista-populista közép-európai tagországok sem élvezhetik az EU segélyeit, beruházásait és piaci előnyeit, miközben tagadják alapértékeit. Az EU eddig enerváltan reagált, de úgy tűnik, ennek most vége. Számos megoldás terve ismert. Ezek előre lendítik az integráció kátyúba rekedt szekerét és azok az országok fizetnek rá, amelyek tagadják az európai értékeket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.