2021. október 30., szombat

CHIKÁN ATTILA: KORNAI KÜLSŐ SZEMLÉLŐKÉNT ÍRTA LE A RENDSZEREKET, AMIKET VIZSGÁLT

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.10.30.


[Kornainál] az igazságnak a kritériuma elsősorban a valósággal való összevetés volt. Másrészről pedig az a szemléletmód, amely lehetővé teszi azt, hogy kvázi objektíve, külső szemlélőként írja le a rendszereket, amelyeket vizsgált. De ugyanakkor világos az is, hogy ő ebben benne él, hogy ez neki a sajátja, és (…) nyugodtan mondhatom azt, hogy érzelmi viszonya is van hozzá – mondta Chikán Attila az e heti G7 Podcastban.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

Múlt héten életének 94. évében elhunyt Kornai János, a külföldön legismertebb és leginkább elismert magyar közgazdász. A G7 Podcast e heti adásában Chikán Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával beszélgettünk Kornai életművéről, tudományos eredményeiről és az érdeklődését formáló eseményekről a közgazdász legfontosabb művein végighaladva.

Chikán Attila szerint Kornai tudományos gondolkodásában a közgazdaságtan soha nem önmagában volt jelen, hanem a társadalomtudományok részeként és kölcsönhatásban más gazdasági, illetve társadalmi jelenségekkel. Ez elsősorban szociológiai típusú megközelítést jelent, de a gazdaságtudományokon belül az általában nem főáramúnak tekintett üzleti tudományok is meghatározták Kornai gondolkodását.

"Ha Kornai munkásságát tanulmányozzuk, látjuk azt, hogy az ő fejében azok a jelenségek, amelyek a gazdaság mikroszférájának a mindennapjait írják le, vagyis az üzleti jelenségek, mindig is ott voltak. Tehát zseniálisan tudta ötvözni a makroszintű szemléletet a mikrojelenségek megfigyelésével és leírásával"

– mondta Chikán Attila.

Kornaira az volt jellemző, hogy nem az egyik gondolata után pattant ki egy másik, hanem egy adott gondolat kimunkálásának folyamata vezetett el egy másikhoz. „Így jutunk el tehát az egyensúlytalanság kérdéséből, a túlkereset-túlkínált kérdésétől, az árjelzések nélküli szabályozás kérdésétől a nagy szintézisig, ami A hiányban jelent meg 1980-ban” – mondta Chikán Attila...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.