2024. március 4., hétfő

A SZOCIÁLIS ÁGAZAT DIPLOMÁSAIRÓL NEM GONDOSKODIK AZ ÁLLAM

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.03.04.


Az időseket és a társadalom elesett szereplőit, akiknek nagyobb odafigyelésre és törődésre van szükségük, óriási felelősség gondozni, de az ágazatban dolgozók a magyarországi bruttó átlagkereset felét sem keresik meg – hívta fel a figyelmet a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke. Boros Péterné röviden úgy fogalmazott, a szféra diplomásairól munkáltatóként nem gondoskodik a magyar állam. Pedig ha igényes munkát várnak el a szociális ágazat minden dolgozójától, akkor azt meg kell fizetni, és nem lehet maradékelven kezelni.


Hány ember dolgozik a szociális szférában?

Mintegy 92 ezer. Nagyon jelentős részük a helyi önkormányzatok intézményeiben. Ők látják el helyben az úgynevezett házi idősgondozás, házi gyerekvédelem, jelzőrendszeres szociális ellátás feladatait. Ők segítenek ellátni azokat az időseket, akik még otthon ápolhatók, például azzal, hogy bevásárolnak nekik. Ez minden településen működik. A szociális ágazat másik része a szakosított ellátás a gyermekvédelemben, az idősgondozásban, de ide tartoznak a különböző szenvedélybetegségben szenvedőket gondozó pszichiátriai otthonok is.

Mi a legnagyobb gond a szociális ágazatban?

Míg a bruttó átlagkereset Magyarországon 655 600 forint, a KSH legfrissebb közlése szerint a szociális ágazatban dolgozóké még csak a felét sem éri el ennek az összegnek, mindössze bruttó 301 575 forint. Közben lényeges változás történt sok helyen, mert a gyermekvédelemben dolgozó pedagógusokra érvényes a pedagógus-béremelés, az egészségügyben pedig – bármilyen rossz és igazságtalan a bérrendszer – márciustól magasabbak lesznek a bérek. Ez azt jelenti, hogy a szociális szférában sokkal rosszabb lesz a helyzet, mert mind a két területnek elszívó hatása lesz rá. A kormány a szociális ágazatban csak a minimálbér és a garantált bérminimum növelés hatását hagyná érvényesülni. Amikor keresetnövelésre az MKKSZ konkrét, kidolgozott, az ágazati pótlékot figyelembe vevő tervet nyújtott be az államtitkársághoz, azt a választ kaptuk, hogy a kis lépéseknek is örülni kell.

Mi lesz ennek a következménye?

Természetesen óriási feszültséget okoz. A munkaerőhiány miatt amúgy is rendkívül nehéz az ágazatban dolgozók helyzete, mert ez egy nagyon bonyolult, sokféle munkakört magába foglaló terület (cikkünk végén részletesen bemutatjuk a munkaköröket – a szerk.). Sokszínű a szociális ágazat, ezért nem mindegy, hogy a kormány mit lép az ügyben. Annál is inkább, mert már csak a szociális ágazatban dolgozók tartoznak a közalkalmazotti munkakörbe, minden más területet kivittek annak hatálya alól. Ezért valószínűsítjük – bár ezt a kormány sosem mondaná ki –, talán azért sem akartak béremelést adni a szociális ágazatnak, mert az „utolsó mohikánt” is ki akarják venni ebből a körből, és valami más, sajátos jogállásba akarják helyezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.