2024. március 16., szombat

PAPP KATALIN: VALÓBAN MAJDNEM EGYMILLIÓ NYUGDÍJAS ÉL A LÉTMINIMUM ALATT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.03.16.


Az 1990-es évektől többször változtattak a nyugdíjszámítások rendszerén, majd megszűnt az önálló nyugdíjkassza, így átláthatatlanná vált a rendszer. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) soros elnöke szerint többek között ez magyarázza, hogy Magyarországon több, mint 900 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt. Papp Katalin azt sem tartja helyénvalónak, hogy Orbán Viktor sokszor úgy beszél a nyugdíjemelésekről, illetve a 13. havi nyugdíjjakról, mintha azokkal szívességet tenne az időseknek.


A nyugdíjrendszer változtatásai közül melyik okozta a legnagyobb problémát?

Annyiszor változott a nyugdíj számításának rendszere 1990 óta, hogy a 2010 utáni legsúlyosabb változtatás előtt is rendszeresen hátrányt szenvedtek az idősek emiatt. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a Fidesz-kormány 2012-ben úgy változtatta meg a nyugdíjtörvényt, hogy megszüntette a vegyes – svájci – indexálást. Ugyanis addig fele-fele arányban vették figyelembe a bér és az infláció növekedését a nyugdíjemelésnél, de azóta már csak az inflációt. Ehhez jött még, amikor 2015 körül „szárnyalt” a gazdaság – hiszen ömlöttek az országba az uniós pénzek, nagy számú beruházás történt –, és a bérnövekedés bizonyos rétegeknél megugrott. Emelkedett a minimálbér is. Emiatt pedig – miután a nyugdíj csak az inflációt követte, az idős emberek továbbra is lemaradtak, hiszen az emeléssel csak a korábbi szintet tartották meg, míg a bérek azon felül emelkedtek. Ezért jelentősen kinyílt az olló: éppen a legrászorultabbakat érintette legrosszabbul az inflációkövető nyugdíjrendszer bevezetése. Bár a kormány azt állítja, hogy a nyugdíjak reálértéke változatlan maradt, végül csak azok jártak jobban, akiknek az ellátása az átlagnyugdíj feletti, a nagy többség viszont nem.

Mennyire nőtt meg a különbség az 1990-es évek körül nyugdíjazottak és a 2015 után nyugdíjba vonulók nyugdíja között?

Ugyanazon életút után, azaz ugyanolyan beosztás, évek száma, kvalitás után, minél később ment valaki nyugdíjba, mára többszörös a különbség. Konkrétan említhetek egy anomáliát: a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnökségében van olyan, aki nagyon magas beosztásból ment nyugdíjba a ’90-es években. Most már túl van a 80. életévén. Az ő titkárnője mintegy 15 évvel utána lett nyugdíjas, és háromszor annyi nyugdíjat kap. Emiatt látható például az átlagnyugdíj összegét vizsgálva is, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak minden évben felfelé húzzák az értéket, míg a régebb óta nyugdíjasok többnyire ennél alacsonyabb összegű ellátásban részesülnek. Gyakorlatilag a nyugdíjazás idején megállapított nyugdíj konzerválódik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.