2017. október 10., kedd

NEM MIGRÁNSOK, NEM ROMÁK, NEM HAJLÉKTALANOK. SZÉP FEHÉR BŰNÖZŐK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2017.10.10.


Ma reggel úgy keltem fel, hogy a jóról fogok írni. Arról, hogy nem csak rossz van, nem csak gonosz emberek vannak, hanem sokkal több jó. Gondoljunk csak bele – akár a napokban nagy felháborodást kiváltó söjtöri állatkínzásba – egy embertelenre jut mennyi emberség. Egy valaki kínozta azt a 150 kutyust, de hányan dolgoztak azért, hogy megszüntessék? És most is hányan dolgoznak azért, hogy segítsenek! Ezer és ezer ember segít akár anyagilag, akár személyesen.

Arról is akartam írni, hogy nagyon sokszor, túl sokszor csal a látszat. Akartam beszélni a kigyúrt, kopasz, agyba-főbe tetovált figurákról, akik ott rágták a körmüket a söjtöri rémtanya lezárt kapuja előtt és várták, hogy mikor nyitja meg a rendőrség a bejáratot, mikor mehetnek már kimenteni a síró kis jószágokat.

És mesélni akartam arról, hogy a minap egy parkolóban álltam le, mellettem egy másik autóból kiszállt egy olyan figura, akiről egyből az jut az ember eszébe, hogy nem szeretne vele összebalhézni. Láttam a kezében a pórázt és már láttam (azt csak a lelki szemeimmel), hogy egy színizom harci kutya fog mindjárt felbukkanni. A pasi behajolt az utastérbe és kiemelt egy apróságot, máltai selyem és valami keveréke lehetett és látszott, hogy idős már, valószínűleg foga sem volt, mert úgy lógott a kis nyelve és a férfi a hatalmas mancsában olyan gyöngéden fogta, ölelte a melléhez óvatosan és beszélt hozzá.

És el akartam mondani, hogy a múlt héten orvosnál voltam az egyik kutyámmal, a váróban egy baltával faragott arcú kétméteres figura a hatalmas kutyájával, én a saját kutyusomhoz már hajoltam le és öleltem át a fejét (kicsit autista, könnyen megrémül), de mire felnéztem a nyugtatásból – amire egyébként nem is volt semmi szükség – a baltaarcú már a földön ült és cirógatta az én kutyámat, a hatalmas kutyus pedig barátságosan odadugta az orrát és ez olyan jó volt.

Akartam még mesélni arról, hogy mennyi ember segít a másikon, hogy hányan, de hányan áldoznak időt és pénzt azért, hogy az elesetteknek egy kicsit jobb legyen. És hogy sokszor ez egyáltalán nem látszik rajtuk, sokszor semmi nem az, aminek látszik. Beszélni akartam arról, hogy végső soron az emberek többsége igenis jó, mindennek ellenére sokkal több jó vesz körül minket, mint rossz. Erről akartam írni – ahogy elnézem, írtam is – és akkor jött szembe ez:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése