2017. július 7., péntek

BOOKLINE TOP 50: AZ IRODALOMBAN A NŐK VETTÉK ÁT A VEZETÉST

KÖNYVESBLOG
Szerző: bookline
2017.07.07.


A Bookline sikerlistájának első és második helyén egy-egy társadalomtudományi könyv áll: a dobogó legfelső fokán szereplő Hegymenetben a szerzők pontos kórképet adnak a mai Magyarországról, míg Zimbardo az emberi elme működését mutatja be új könyvében. A régóta várt Paula Hawkins regény a harmadik, a nyári legolvasottabb művek között. A lista folytatása a női szerzők sikerét hozta.

A sikerlista első helyén szereplő, Jakab András és Urbán László szerkesztésében megjelent Hegymenet című kötet célja, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával számba vegye a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokat, egyúttal megoldási javaslatokat is körvonalazzon.

Második Philip Zimbardo a pszichológia rocksztárja, aki Vivian McCann és Robert Johnson szerzőtársaival a Pszichológia mindenkinek című sorozat magyarul is olvasható első kötetében, a pszichológia legalapvetőbb problémáit ismerhetjük meg szórakoztató, közérthető formában. (A Zimbardóval készült interjúnkért katt IDE!)

A harmadik helyen szerepel Paula Hawkins új regénye. A szerző előző könyve, a Lány a vonaton egy szempillantás alatt hódította meg a világot, a mozivásznon is sikert aratott. Az új könyvre ugyan két évet kellett várni, de a női lélek és az emberi ösztön mélyére hatoló, boszorkányüldözéseket megidéző sztori ezúttal sem okoz csalódást.

A szépirodalom a júniusi sikerlistán is helyet követelt magának, ráadásul női szerzők egyértelmű sikerét hozta. Margaret Atwod orwelli ihletésű jövőjét mutatja be A Szolgálólány meséje, amit megjelenését követően Booker-díjra jelöltek, 1987-ben elnyerte a rangos, sci-fiknek kijáró Arthur C. Clarke-díjat, idén pedig nagy sikerrel mutatták be a belőle készült sorozatot. (ITT és ITT írtunk róla hosszabban.)

Tompa Andrea Omerta című regénye a Könyvhét nagy sikere volt. A szerző négy ember sorsán keresztül mutatja be az ötvenes évek fojtogató légkörét, azt, hogy miként alakítja át belső értékeinket és vágyainkat a szorongás és a diktatúra. (Tompa Andreával készült interjúnkat ITT olvashatjátok.)

A Három nővér, három királyné Philippa Gregory új regénye három különleges asszony életébe ad betekintést, akiknek sorsát megpecsételi egy dinasztikus viszályokkal és háborúkkal terhes időszak. Philippa Gregoryt végletekig pontos korrajzai, történelmi ismeretei és a regényeket átszövő fordulatai teszik méltóvá a „Királyregények királynője” címre.

Tóth Krisztina legújabb novelláskötetében ötven, abszurd humorból és empatikus iróniából épített történetben mutatja be a mai Magyarország válságait, a novellákban szó esik bevándorlásról és kivándorlásról, szegénységről és betegségről egyaránt. (A kötet a hét könyve volt nálunk, ITT írtunk róla.)

Rakovszky Zsuzsa új regényének hőse két és fél évtized után értesül arról, hogy van egy lánya. Miközben kapcsolatukat a nulláról kell felépíteniük, sorra szembesülnek a XXI. század visszásságaival. A Célia lelki röntgenfelvételeit a szerző a rá jellemző lenyűgöző humorral, és fantasztikusan felépített fordulatokkal tárja az olvasók elé. (A Célia a hét könyve volt nálunk, a kritikáért katt IDE.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.