2018. február 1., csütörtök

MÁR AZ AMERIKAI SAJTÓ IS A MAGYAR OPERAHÁZ BOTRÁNYOS BEMUTATÓJÁRÓL ÍR - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2018.02.01.


Most már a New York Times is tálalja a magyar Operaház Porgy és Bess előadása körül kialakult kisebb nemzetközi botrányt. Ugyanis a George Gershwin és bátyja, Ira operájukat kifejezetten fekete előadókra írták, sőt ezt klauzulaként ki is kötötték műben.


Az amerikaiak azonban nem csak ezt kifogásolják, hanem a helyszín és a téma aktualizálását is, ugyanis nem Charlestont és nem a '30-as éveket idézi az alkotás, hanem az időtlenség mellett a helyszín is meglepő - írja a New York Times. Az eredetileg egy koldus és drogfüggő lány szerelméről szóló mű most fehér menekültekről szól, akiket egy hangárban szerepeltet a rendező. Gershwinnek már 1935-ben is meggyűlt a baja hasonló okok miatt a Metropolitan tervezett előadásával.

Magyarországon a '80-as években feketére maszkírozták az énekeseket. Ókovács Szilveszter igazgató szerint valóban beszélgettek erről az amerikaiakkal a színrevitel előtt, de aztán a szerződésben egyetlen szó sem utalt arra, hogy csak fekete bőrűek adhatnák elő. A reptéri hangár pedig bevallottan is a Keleti-pályaudvar féle 2015-ös menekültválságra utal. A cikk szerzője a Richmondi Egyetem elnökét is megkérdezte, aki az amerikai többségi véleménnyel egyezően szintén furcsállotta a stilizálást és az aktualizálást. Egyébként a témával a Broadway World is foglalkozik.

A magyar kormány szorgalmazza a ghánaiakkal való sokoldalú együttműködést, s ennek része a közszolgálati kooperáció – legalábbis ez derült ki a nyugat-afrikai ország Közszolgálati Központja vezetőjének a nyilatkozatából, miután találkozott Balogh Csaba külügyi államtitkárral Accrában – számol be ugyan nem szűkszavúan, ellenben kevés vagy szűrt információt közölve a Ghana News Agency. Balogh Csaba sem kontrázott, sőt megerősítette, hogy a vízügy-, az oktatás- és az információtechnológia mellett a civil- és közszféra terén is együttműködik a két ország, s bemutatta a nálunk működő kormányablak rendszerét, amely szerinte az állampolgárok adatainak és adófizetésének nyilvántartásával a magyar GDP növekedést is elősegítette. Ghánával Magyarország 2016 tavaszán újította fel a diplomáciai kapcsolatot, a nagykövetséget pedig tavaly novemberben nyitotta meg. A Ghánában akkreditált magyar nagykövet ennek kapcsán kiemelte, hogy különösen fontosnak tartja a két ország egymás iránti bizalomépítését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.