2018. július 5., csütörtök

OLAF-BOTRÁNY: "HOGY HOGYAN KERÜL VISSZA A PÉNZ, AZT GONDOLOM MEGOLDJÁTOK, NEM?"

24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2018.07.05. 


Csaknem 9 milliárd forintot fizettetne vissza az Európai Csalás Elleni Hivatal több mint harminc kutatás-fejlesztési projekt miatt. A kéttucatnyi cégből álló hálózat számos trükköt vetett be az uniós pénzek lenyúlására, ezért cikksorozatunk második részében összeszedtük a legpofátlanabb húzásokat.

Durva pénzlenyúlásról írtunk tegnapi cikkünkben: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) csaknem 9 milliárd forint visszafizettetésére tett javaslatot olyan kutatás-fejlesztési projektek miatt, amelyekben Budapestről irányított, kiterjedt cégháló dolgozott uniós támogatások elsíbolásán. Az ügyről korábban írt a Magyar Idők is, amely az egykori MSZP-s Göncz Kingát mutatta be főszereplőként, miután a korábbi külügyminiszter alapította Pillar Alapítvány érdekeltsége, a Pillar Európa Nonprofit Kft. az egyik érintettje az ügynek. Az OLAF által feltárt, határokon átnyúló hálózatban egyébként több mint két tucat cég működött együtt, és ezek tulajdonosai között a jegybankelnök unokatestvérétől, Matolcsy Lórándtól az amerikai kitiltási botrányból ismert Tábor Viktorig számos más potentát akadt.

Bármilyen sok szereplős ügyletről is van szó, a NAV hiába nyomoz már hónapok óta, eddig még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. Az OLAF-zárójelentése alapján viszont megmutatjuk, milyen manőverekkel találkozhatnak az adónyomozók,

milyen trükkökhöz folyamodtak a cégek azért, hogy elvégzett munka nélkül uniós milliárdokat zsebeljenek be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.