FÖLDÖNKÍVÜLIKÉNT MAGYARORSZÁGON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.09.09.

Lakva ismeri meg az ember a másikat, állítja a mondás, ami nem csak az emberekre, de a helyekre is igaz. Mert ki ne szeretne Firenzében (általában: Olaszországban) élni? Na ugye. Pedig amikor ott vagy, a dolog egészen másképp néz(het) ki. Ami igazán érdekes, hogy ez igaz lehet akkor is, ha éppenséggel Magyarországra költözik vissza valaki - mindkettőre látunk ma példát, majd pihenésképp elugrunk kicsit Kubába...

„Hazaköltözésünkkor azt gondoltam, hogy nem sok érdekességről tudok majd írni, mert nem érnek majd meglepetések, hiszen minden a megszokott lesz Magyarországon. Azt hiszem, hogy tévedtem" - írja Zsófia, aki a saját bőrén tapasztalja, mivel jár egy hazaköltözés. Lássuk!

„Nagyrészt minden ugyanolyan, mint volt, csak én lettem más, ezért akad még mondanivalóm…

Azt hiszem elfáradtam a 3 hónapos átmenetben, amíg mindig máshol laktunk, „nem volt otthonunk” és napról napra éltünk próbálva közben tervezni és előkészíteni a jövőt (ki otthon, ki Franciaországban) miközben vártuk, hogy vége legyen ennek az időszaknak – még akkor is ha éppen a nyárról volt szó – és végre legyen újra egy bázisunk.

Azért nagy mázli, hogy egy jó kis balatoni nyár kijutott nekünk az idén, de az én fejem felett mindig ott lebegett az elintézendő feladatok garmada, így ez csak Korinának volt igazi pihenés én csak igyekeztem úgy tenni, mintha minden szuper lenne, amiben jól ki is fáradtam. (...)

Bevallom őszintén, hogy gyakran úgy érzem magamat, mint egy földönkívüli, azzal az előnnyel, hogy értem a nyelvet és ismerősek a folyamatok, reakciók, mégis sokszor értetlenül állok előttük.

Franciaországban úgy gondoltam, hogy ha hazajövünk minden problémám megoldódik. Most leginkább a munkára és a társas viszonyokra gondolok ezalatt, mert ez hiányzott kint. (...)

Egy rövid történetet szeretnék egy kismama munkakeresése kapcsán elmesélni. Úgy gondolom, hogy nem ez az általános hozzáállás Franciaországban sem, de példamutatónak tartom ezt az esetet.

Nantes-ban a lengyel barátnőm már egy ideje munkakeresésben volt és végül fel is vették egy céghez, de nem azonnali kezdéssel. Elutazásom előtt együtt ebédeltünk és bejelentette, hogy 3 hónapos terhes.

Érdeklődtem nála, hogy akkor mi lesz a munkával, el sem kezdi? Erre az volt a válasz, hogy dehogyisnem, persze hogy elkezdi, majd kb. 1 hónap múlva megmondja, hogy terhes.

Mostanában kaptam tőle hírt, hogy megmondta a főnökének a terhességet, aki jól fogadta. Emellett egy másik kolléganője is terhes, ugyanakkorra várja a babát, mint ő. Megoldják.

Igaz, ott az érem másik oldala, hogy Franciaországban 3 hónap szülési szabadság után visszavárják őket dolgozni. Bevallom, ezt azért én is nagyon szűkösnek tartom. Mégsem hiszem, hogy az összes francia traumatizált, mert 3 hónaposan bölcsibe mennek (a hollandoknál ez 4 hónap, a sógornőm ott él a családjával, így onnan is kapom a híreket).

Kíváncsi leszek, hogy a hasonló társadalmi normák mentén szocializálódott lengyel barátnőm, aki az első kisfiával 3 évig otthon maradt, vajon visszamegy-e majd 3 hónap után dolgozni, de egyelőre ez a terv! Ha klassz a munkahelye, szerintem vissza fog menni. (...)

Franciaországban a jól szervezettség a kényelmes ügyintézés és az udvarias fogadtatás alap az állami egészségügyben. Ennek köszönhetően minden vizsgálat egy élmény volt.

Vérvételre miatt sosem kellett hajnali ötkor kelni, hogy én legyek az első. Nem kellett tolakodni, vagy sasszemmel figyelni más leleményes tolakodót, hogy bejussak az ultrahangra, mert a nevemen szólítottak vagy számot kaptam.

Az ultrahangon volt képernyő előttem is, ahol láttam a gyereket, míg itthon a kórházban le volt véve az anyukák számára felhelyezett monitor és csak az orvos látta a saját kis képernyőjét, így hogy fiunk lesz azt látni nem láttam csak mesélték.

Nagy élmény ezúttal itthon viszont a védőnőm, aki 24 éves, motivált, kedves és figyelmes. Még vissza is hív telefonon, ha nem érem el! Ezt muszáj kiemelnem, mert gyakran hallom, hogy a védőnőkről nincsenek jó véleménnyel az emberek Magyarországon, de mondhatom, hogy itt a kiváló utánpótlás! (legalábbis Budapesten Újlipótvárosban!)

Mégis nagyon fontos számomra, hogy ahol szülök, ott magyarul beszéljenek. Sokan bevállalják a külföldi szülést, én sajnos ehhez nem éreztem magamban elég kurázsit. Az ember olyan kiszolgáltatott ilyenkor, nem hiányzik nekem még a nyelvtudás általi kiszolgáltatottság pluszban még akkor sem, ha minden egészségügyi dolgozó sokkal kedvesebb Franciaországban.”

A teljes posztot itt találjátok, szerintem érdemes elolvasni!...

ITT OLVASHATÓ