2018. szeptember 5., szerda

MITŐL IS NAGY SZÁM A TURAI KASTÉLY FELÚJÍTÁSA? - TIBORCZÉK SEM TUDNAK MINDENT A SAJÁT KASTÉLYUKRÓL?

URBANISTA BLOG
Szerző: ZUBRECZKI DÁVID
2018.09.05.


Ritkán kap akkora figyelmet egy műemlék épület felújítása, mint a turai Schossberger-kastélyé, melynek híre most bejárta a sajtót. Persze a nagy érdeklődés elsősorban a tulajdonosnak és a felújítást végző cégnek szól. A BDPST Zrt. viselt dolgairól itt írt az Index, de minket természetesen most sem ez, hanem maga az épület érdekel. Ha már ilyen sokat emlegetik, és valószínűleg emlegetni is fogják, nem árt rendbe tenni néhány fogalmat vele kapcsolatban, mert még a sajtóközleményben is írnak szamárságokat róla.


Ki építtette?

Schossberger Zsigmond második generációs, zsidó nemes volt. A család vagyonát és rangját az apja szerezte meg termény-nagykereskedőként. Neki már bárói cím jutott, fel is merült benne természetesen, hogy a ranghoz most már egy impozáns vidéki kastély is dukál (történetüket amúgy tök jól megírta Sarkadi Zsolt).

Persze nem volt ezzel egyedül. A XIX. század második felében Magyarországon – akárcsak egész Európában, sőt picivel később Amerikában is – nagyon felpörgött a kastélyépítés. Nem csak az újonnan nemességet szerzett polgárok akartak ősinek látszó fészkeket építtetni, hanem mindenki, aki megtehette.

Ez volt a historizmus nagy korszaka, és hát hol lett volna nagyobb szükség a régi formákat felelevenítő stílusra, mint épp a kastélyoknál. Ekkoriban rengeteg újat építettek, illetve számos régit építettek át romantikusabbra és ősibbnek látszóra. Ugyanakkor már a kor legmodernebb felszereléseit rejtették el bennük: sokuk kápolnatornya valójában víztorony volt, fel voltak szerelve villanyvilágítással, központi fűtéssel, étellifttel stb. Teljesen úgy, mint a nagyvárosi bérpaloták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.