2018. november 27., kedd

EGY SZABAD ÁLLAM EGYHÁZTÖRVÉNYE - A TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT ÁLLÁSPONTJA MAGYARORSZÁG EGYHÁZTÖRVÉNYÉRŐL

TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT 
Szerző: TASZ
2018.11.27.



Magyarország jelenleg hatályos egyháztörvénye[1] sérti a polgárok egyenlő lelkiismereti szabadságát, az állam semlegességét, a jogegyenlőséget, az ország nemzetközi kötelezettségeit.[2] A rendszerváltás egyháztörvényét[3] felváltó törvényművet a TASZ szerint tovább fércelni nem szabad: hatályon kívül kell helyezni, és az alkotmányosság követelményeinek megfelelő, szakmai konszenzuson alapuló egyháztörvényt kell alkotni, amivel párhuzamosan az Alaptörvényt is módosítani kell.[4] Az alábbiakban a TASZ azokra az elvekre és intézményes megoldásokra tesz javaslatot, amelyek méltóak egy szabad társadalomhoz és annak egyenlő polgáraihoz, és amelyek ennélfogva egy mindenki számára elfogadható törvényhozás alapjai lehetnek.

1. Lelkiismereti szabadság és állami semlegesség

Az egyenlő lelkiismereti szabadsághoz való jog biztosítása, az állam és az egyház elválasztásának elve, és a szekuláris, vallási értelemben semleges (laikus) állam eszménye a demokratikus állam elengedhetetlen követelménye. Mindez egyfelől annak a politikai belátásnak a következménye, hogy a modern társadalmak vallásilag, világnézetileg megszüntethetetlenül plurálisak, sokszínűek, és ezért az államnak bármilyen elköteleződése valamely partikuláris világnézet, vallás, egyház iránt azonnal megkérdőjelezhetővé teszi az állami autoritást azok részéről, akik nem osztják a szóban forgó világnézetet, nem tagjai az adott egyháznak, nem hívei az adott vallásnak. Másfelől a vallásháborúk és a pluralizmus felszámolására irányuló totalitárius berendezkedések tapasztalatai éppen elegendő alapot szolgáltatnak annak elfogadásához, hogy az állam maradjon semleges az egymással rivalizáló világnézetek versengésében. Az alternatíva az egyenlő egyéni szabadság felszámolásának veszélye és a demokratikus jogállam legitimitásának elveszítése.

A lelkiismereti szabadság és az állam világnézeti semlegességének közvetlen következménye az államnak az attól való tartózkodási kötelezettsége, hogy beavatkozzon polgárai lelkiismereti választásaiba. Az állam nem léphet fel a világnézetek közötti döntőbíró szerepében: nem mondhatja azt, hogy egyik világnézet jobb vagy rosszabb, mint a másik, mint ahogy azt sem, hogy a hívő ember életformája értékesebb az ateistáénál. (A lelkiismereti szabadság nem korlátozódik a vallásszabadságra.) Az állam, illetve az államot képviselő személyek a döntéseik és cselekedeteik során, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban, nem lehetnek tekintettel a vallások, egyházak, világnézetek közti különbségekre. Az alkotmányosság és a törvényesség fölötti őrködésen túl az államnak nincs dolga ideológiákkal: a különböző világnézeteket valló állampolgárait az államnak éppúgy egyenlőként kell kezelnie, ahogy nem tehet különbséget közöttük pl. nemre, származásra, vagyoni helyzetre, szexuális irányultságra való tekintettel sem.[5] Az állam nem foglalhat állást hitbéli kérdésekben anélkül, hogy megsértené a polgárok egyenlő lelkiismereti szabadságát.[6]

A lelkiismereti szabadság egyéni jog: a szabad ember joga ahhoz, hogy életformáját felelősségteljesen és legjobb belátása szerint alakítsa ki. Ugyanakkor szorosan összefügg a másokkal való egyesülés szabadságával: magában foglalja annak szabadságát is, hogy az egyének világnézeti alapon társuljanak egymással. Az államnak ehhez méltányos és egyenlő feltételek mellett kell biztosítania a szervezeti kereteket, és nem avatkozhat bele az egyházak hitéleti tevékenységébe: az egyesületek, vallási közösségek, egyházak autonómiáját tiszteletben kell tartania. Az egyházalapítás szabadsága tehát az egyesülési szabadság speciális esete. A szabad egyesülés jogának egyenlősége azonban nem zárja ki azt, hogy az állam tekintettel legyen egyes egyházak speciális igényeire, autonómiájára a szervezeti szabályok kialakításakor – a szervezeti autonómiát éppen a lelkiismereti szabadság biztosítása követeli meg.[7]

Az egyházként való elismerés feltételei ennek következtében nem lehetnek tartalmiak. Az állam nem mondhatja meg azt, hogy mi minősül hitnek, világnézetnek, és nem válogathatja meg világnézeti alapon azt sem, hogy mely közösségeknek biztosítja az egyházi jogállást és melyeknek nem: együttműködésük szervezeti kereteinek megválasztása a világnézeti alapon szerveződő közösségek autonómiájához tartozik. Az egyházként való elismerés éppen ezért nem lehet parlamenti hatáskör, illetve többségi szavazás függvénye. Az egyházalapításnak újra szabadságjognak kell lennie, amelynek gyakorlása a polgárok elhatározásától és nem állami, politikai akarattól függ. Az egyházi jogállás megszerzésének éppúgy kizárólag adminisztratív eljárásnak kell lennie, mint az egyesületek vagy a cégek bejegyzésének, vagy a házasságkötési eljárás lefolytatásának: a formális feltételek teljesítésén túl további tartalmi feltételeket nem lehet támasztani. A bejegyzési eljárás adminisztratív jellege mellett és miatt pedig biztosítani kell a bejegyzést elutasító döntés elleni rendes bírósági jogorvoslat lehetőségét.[8]

Fontos leszögezni, hogy az állam és az egyház elválasztásának elve csak az államra ró kötelezettséget, az állampolgárokra nem. Semlegesnek az államnak kell maradnia, és csak az állam tud semleges lenni – az állampolgárok, a természetes személyek nem is lehetnek semlegesek, amennyiben ilyen vagy olyan világnézet, életfelfogás hívei. Míg az állammal szemben a kötelező semlegességet várja el egy szabad társadalom, addig az egyéntől a tolerancia erényét. A tolerancia erénye azt a követelményt támasztja a polgárokkal szemben, hogy az övéktől különböző világnézetek, vallások, életformák megélését és másoknak kárt nem okozó gyakorlását nem próbálhatják erőszakkal megakadályozni. Az államnak ugyanakkor nemcsak világossá kell tennie ezt a különbséget, hanem ösztönöznie is kell a tolerancia terjedését: nem engednie kell az intoleráns társadalmi csoportok nyomásának, hanem felvennie velük a küzdelmet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése