2019. január 23., szerda

VÁLSÁGBAN A MÉRSÉKELT JOBBOLDAL EURÓPÁBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: RÓNAY TAMÁS
2019.01.23.


A szélsőséges pártok térnyerése a tradicionális pártok visszaesését eredményezte. Igaz, más okok is állnak a háttérben.

Az európai szociáldemokraták a legérdekeltebbek abban, hogy halasszák el a Brexitet, s a brit választók még vegyenek részt a március végén esedékes európai parlamenti választáson. Ha ugyanis a szigetországiak még képviseltetnék magukat a következő EP-ben, a szociáldemokrata frakció 156 fős lenne, ha viszont nem, mindössze 132-en ülhetnének a pártcsalád képviselőcsoportjában – derül ki az osztrák Polls of Polls intézet felméréséből. Ez történelmien alacsony frakciót jelentene a a szociáldemokraták szempontjából. Ám az Európai Néppárt (EPP) sem dicsekedhet kivételesen jó értékekkel. Ha a britek választanának, 178 képviselője lenne az EPP-nek, ha nem, még néggyel növelnék is frakciójuk létszámát, mert a britek mandátumainak egy részét az uniós tagok között osztják el. A toryk pedig nem az Európai Néppártban foglalnak helyet. 

Nemcsak a tradicionális bal-, hanem a jobboldal is súlyos válságba került Európa nyugati részén. Portugáliában különösen szembetűnő a jobbközép szociáldemokrata párt visszaesése. A PSD a 2015-ös parlamenti választáson még az élen végzett 38,6 százalékos eredményt elérve, több mint hat százalékkal megelőzve a szocialistákat, később mégis utóbbi párt alakított kormányt António Costa vezetésével. Azóta azonban igencsak megfordult a politikai széljárás az ibériai országban. Ma már a szocialisták 14-15 százalékkal előzik meg a szociáldemokratákat, ami miatt hétvégén kis híján megbuktatták az ellenzék vezetőjét, Rui Rio egykori portói polgármestert. 

Spanyolországban még rosszabbul áll a hagyományos jobboldali politikai erő, a Néppárt. Azóta, hogy 2018 májusában megbukott Mariano Rajoy néppárti miniszterelnök, és a szocialista Pedro Sánchez került a kisebbségi kabinet élére, a PP valósággal száguldani kezdett lefelé a lejtőn. Jellemző, hogy a 2016. júniusi parlamenti választáson a Néppárt még 33 százalékot szerzett, sőt még ugyanazon év őszén akadt olyan közvélemény-kutatás, amely 37 százalék felett mérte támogatottságát. A PP 2017 őszén került 30 százalék alá, akkor azonban még a szocialisták előtt állt. 2018 januárjában jelentek meg az első olyan felmérések, amelyek a polgári liberális Ciudadanos elsőségét mutatták ki a PP-ével szemben, a szocialisták ekkor a harmadik helyen vesztegeltek. 

Ezután fej-fej mellett haladt a két politikai erő a felmérések szerint, az újabb változás júniusban következett be, amikor már a szocialisták kerültek az élre. Azóta is az övék a legnépszerűbb párt, csekély fölénnyel. A legutóbbi két felmérés a szocialistákat 21-23, a Ciudadanost 19-23, a Néppártot pedig 19-21 százalékon látta. Pablo Casado pártja tehát már csak a harmadik a közvélemény-kutatások szerint. Még egy éve sem gondolta volna senki, hogy a Néppártnak a húsz százalék eléréséért kell küzdenie. Ennek oka lehet az is, hogy a Vox nevű szélsőjobboldali párt egyik napról a másikra vált számottevő politikai tényezővé, elsősorban az andalúziai választás után. E voksoláson bejutott a regionális parlamentbe és kívülről támogatja majd a kabinetet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.