2019. február 8., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM LXIII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2.RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: Élet és Irodalom
2019.02.08.


I N T E R J Ú

Simon Andrea: Válasz ma sincs - Beszélgetés Esterházy Mártonnal

F E U I L L E T O N

Magyar László András: Az öregedés mestersége

K R I T I K A  /  K Ö N Y V 

Selyem Zsuzsa: Sem borzokat, sem szárított fügét

Max Blecher: Áttetsző test. Ro­mán nyelven írt versek Balázs Im­re József fordításában. Il­luszt­rál­ta Darvay Tünde. Lector Kiadó, Ma­ros­vá­sárhely, 2018, 52 oldal, 3000 Ft

A könyv címe az 1924-ben megjelent nagyhatású Thomas Mann regény, A varázshegy tüdőszanatóriumában kibontakozó szerelemre utalhat, aminek magyarul is van tökéletes sűrítése: „Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, / hadd lássunk át magunkon itt ez estén.” Az Áttetsző test címet viselő kötet viszont se nem szerenád a szó klasszikus értelmében, se nem áttetsző, leginkább József Attila meglepő képzettársításokat halmozó Medáliák ciklusához hasonlítható. Blecher élénk káosza hordozza a tudatosság terhét. Nem lehetett könnyű feladat a fordítás, de Balázs Imre József pontosan és elegánsan oldotta meg. A kötetnyitó vers Előszó helyett címmel körülírja a szavak helyét a teremtésben, ami érthető és követhető gesztus. A tartalom viszont ömlik, árad, elborít, színes és anyagi, és még helyenként sem áttetsző.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Szarka Judit: Ex libris

Mesterházy Balázs: Gesztenye placc
Szvoren Edina: Verseim
Földényi F. László: A halál eleven terei
Tar Sándor: Vén Ede

ÉS-KVARTETT – Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényéről


Károlyi Csaba Arató Lászlóval, Bazsányi Sándorral és Bárány Tiborral beszélgetett 2019. január 30-án, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a YouTube-on (youtube.com), az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb február 27-én, szerdán Bartók Imre Jerikó épül című regényéről lesz szó.

K R I T I K A  /  M Ű V É S Z E T

Széplaky Gerda: Meghitt és komor
(Bukta Imre: Nálunk, vidéken; Kieselbach Galéria)

Wagner István: Kokoschka és kora
(Oskar Kokoschka – Das druckgrafische Werk im Kontext seiner Zeit, Museum der Moderne Salzburg – Mönchsberg. Megtekinthető február 17-ig.)

Rákai Zsuzsanna: Tükörország térképe
(Debussy–Ravel-maraton, Művészetek Palotája, február 3.)

A Fesztiválzenekar szervezésében évek óta ismétlődő, tematikus koncertmaratonok azonban nem így működnek. Ezek a rendezvények bővítik és megkérdőjelezik a tradicionális formát, olyan struktúrát teremtenek, ami szükségképpen nyitott, mert egész nap és egymással párhuzamosan zajló események sorából áll. Ebből következően, mivel lehetetlen az egészet áttekinteni, lehetetlen minden részletében szimultán részt venni, ennek a bizonyos értelemben végeláthatatlan eseménysornak nincs lineárisan átélhető dramaturgiája. Miközben az ember válogat a lehetőségekből és az új kivágatokból, mindig új élményt hoz létre magának, a hangversenyek sora elemeire szedhető óraműből önálló világgá változik, amelyben barangolni lehet, amelyet tetszés szerint fel lehet fedezni, mint valami párhuzamos univerzumot.

Stőhr Lóránt: A pálya szélén
(Matteo Garrone: Dogman – Kutyák királya)

Matteo Garrone talán még tehetségesebb rendezőnek, mint forgatókönyvírónak, így a sztori esetleges buktatóin átsegíti alkotói fantáziája, amellyel a valóságot a szereplők élményvilágán képes átszűrni. A Gomorra című realista maffiafilmmel ismertté vált rendező a Dogmannel visszatért a bűnözésbe torkolló szociokulturális szegénység témájához.

Végső Zoltán: Nem ér a nevem
(Nils Frahm – Művészetek Palotája, február 4.)

A szépen karbantartott Mellotron kórushangszínei, az egyedi tervezésű Una Corda (hangonként egyhúros) pianínó hangja és az analóg szintetizátorok bődületes megszólalása önmagában letaglózó volt, ám ahogy Frahm mindezzel élni tudott, ahogy a megidézett szellemvilágból végül saját magát formálta meg, azzal felmutatta, hogy a káposztafej-univerzum hangjaiból ma is születhet érvényes és aktuális alkotás.

Herczog Noémi: Alien
(W. Shakespeare: Macbeth. Rendezte: Szikszai Rémusz, Szkéné – Jászai Mari Színház, Tatabánya)

Ilyen tehát Nagypál-Macbeth, aki így a Bűn és bűnhődés főhőse korai alteregójának tűnik. Hízeleg neki, hogy a neje szerint ő ember feletti ember, akinek joga van akár gyilkolni is a felsőbb cél érdekében. Csakhogy mivel felesége mellett gyöngéd természetűnek ismertük meg, miután megtette, olyan benyomást kelt, mint aki nem egyszerűen a félelmeinek válik kiszolgáltatottjává, hanem a lelkiismeretének. Az, hogy Macbethnek egyáltalán legyen lelke, nem új rendezői észrevétel, mégsem magától értetődő. Pár éve az Átriumban bemutatott Ionesco Shakespeare-átirat éppen azért fulladt unalomba, mert egy pszichopata hatalmi őrületét mutatta be Duncan király meggyilkolásában.

Fáy Miklós: Sümegi a falak között
(Sümegi 25 – Erkel Színház, február 1.)

Jobban esett volna azért nagyobb felhajtást látni, Sümegi Eszter nemcsak két és fél évtizede énekel az Operában, de, ahogy arra Ókovács Szilveszter igen helyesen rámutatott, csupa főszerepet. Meghatározó énekes, lehetne beszélni éppenséggel Sümegi-korszakról is, csak valahogy mégsem lehet. Mert most sincs telt ház, viszont a szakma, mármint az énekes szakma erősen jelen van, mintha Sümegi Eszter az énekesek énekese volna, nem fogyó hanggal, biztos technikával, mintha mindenki tudná, hogy ő itt a királynő, és tényleg, mondj nála jobbat, de nem lehet.

Siba Antal: Szijjártó beszél
(Magyar vétó az Arab Liga és az Európai Unió megegyezésére. Hír Tv)

Az mindig komikus, amikor magyar politikus lopakodó jogalkotásról, mint valami átverési manőverről beszél: kormányunk ebben igazán nagymesternek mondhatja magát, akit csak lehet, átver. De az ő átverése, lopakodó jogalkotása megengedett, sőt. Ha más lopakodik netán, az más.

Králl Csaba: Az apokalipszis lovasai
(Cuhorka Emese–Molnár Csaba: Pandóra szelencéje és Vadas Zsófia Tamara–Gryllus Ábris–Tóth Márton Emil: Nibiru – NEXTFESZT3 / Trafó)

Mindenesetre Gryllus ezen estén két különböző alkotói oldaláról mutatkozott be: Cuhorka Emese és Molnár Csaba darabjában (Pandóra szelencéje) klasszikusokat – Saint-Saënst (Requiem), Albinonit, Sosztakovicsot, Ernesto Cortázar feldolgozásában Beethovent (Silence) – remixelt, míg Vadas Zsófia Tamara Nibirujában komplex és atmoszférikus hangzó univerzumot teremtett középpontban egy jól táncolható, dinamikus elektronikus zenei betéttel.

I R O D A L O M

/ P R Ó Z A

Turi Tímea: Most akkor gazdagok voltunk, vagy szegények?

A kisfiam a minap, már az alváshoz készülődve közölte velem, hogy ő szegényember szeretne lenni. Meglepődtem, és visszakérdeztem, ezt hogy érti pontosan. Hát úgy, felelte, hogy a szegényemberek egész nap fát vágnak, esznek-isznak, beszélgetnek. Nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek, egész egyszerűen nem tudja, mit jelent szegénynek lenni. El sem tudja képzelni. Igazából valószínűleg én sem, de pár dologról azért vannak ismereteim, például arról, hogy mit jelent fát vágni. Gondoltam, erről végül is van mit mondanom.

Szathmári István: A feketerigó

Megdöglött a feketerigó társa, így mondja nekem a férfi, uram, kinyiffant, egyszerűen leesett az ágról, az olajfa zsenge ágáról, és huppant egyet, határozottan hallottam a halál hangját, a másik meg csak várt, várt ugyanazon az ágon, ide-oda mozgatta a fejét, sárgás csőrével eltökélten bökdöste a levegőt, közben fel-felerősödött a bóra a szigeten, a tenger apró hullámokat produkált, nagy fehér-fekete hajók úsztak a távolban, és a rigó csak várt, el kellett mennem, így nekem a férfi, uram, meg kellett néznem az állatokat meg a krumpliföldeket a közeli faluban, meg az olajfákat is vizsgálnom kellett, úgy szeretem széthúzni a lombot, a leveleket, és nézni, lesni, hogy alakul a termés, hogyan duzzad a remegő bogyó, és akkor szívom magamba az illatot, a zöldet, az olajosat, meg a földét, is, igen, a vörös, hússzínű talajét, amely sohase egyenletes, apró kövek, sziklák tarkítják mindenütt, és locsolni kell, öntözni szorgalmasan, hogy éljen.

Papp András: Ebéd a Zöld Vadá­szban

Kadét volt még, minden háborúra kész derűs ifjú, mikor először a Zöld Vadászban járt. Egy forró nyári vasárnap a társai­val kirándult erre, beültek a vendéglő árnyas kertjébe, és estig egymás után itták a krigli söröket. Aztán visszatért később is, egyedül is, hagyományt teremtett a véletlen alkalomból, a látogatásból, és a hagyomány olyan emlékezővé tette, amire egy fiatalnak éppen szüksége van ahhoz, hogy az élete, amit eddig mások teremtette hagyományként élt meg, bízó felnőttként végre most a sajátja legyen. Szeretett spontán hagyományokat teremteni, mert ezekkel a katonai regulákon túl egy egészen másféle formát és szabályt adhatott az egymást váltó éveknek.

Tóth B. Judit: Anyám körül a tenger

Irigylem anyut, hogy mindig fekszik, van rá ürügye. Az egyensúlyérzékével történt valami. Olvas és elmélkedik. Sokat nézi a tengert az ablakon keresztül. Azt képzeli, hogy ott van a tenger.

Néha azért föllázad. Rossz ez így, hogy mindig ágyban vagyok! Nem hiszem. Csinálok neki káposztás tésztát, de igazában az a jó, amikor becsukom az ablakokat, és behúzom a függönyöket, és lefekszem mellé.

Még egy kicsit pötyörgök a gépben, aztán jövök, mondom. Várlak, bólogat, és besüt a nap a szobába. Szép az anyám. Öregen még szebb, mint volt gyerekkoromban. Könnyű, mint a lehelet. De nem igaz. Kiskoromban gyönyörű volt az anyám, nem tudtam elkülöníteni kicsi orrát, széles járomcsontját, sötét Ráhel-szemét, csak egy folt volt az arca, egy mindennél ismerősebb mélység kútjából előragyogó. Rajongtam érte, pedig többnyire nem nézett a szemembe, és soha nem vett a karjába. Másnak se engedte. Ragaszkodott a Pikler-módszerhez...

Pungor András: Szilváskert

Itt állt. Pontosan itt, cipője orrával a járdaszegélyen. Térdéig ért a ballonkabátja, kezében csatos bőrtáskát tartott. Azt a kapualjat figyelte, amelyik előtt most a Suzuki áll, villog az elakadásjelzője. Hogy el ne sodorja a busz, először a jobb lábával lépett hátra, mellé zárta a balt, egyszer sem tévesztette el a sorrendet, aztán visszafelé araszolt ugyanígy. Egy hete állt már a megállóban, éjszakánként aludt keveset a padon, önkéntesek hoztak neki ételt.

A Molnár utcában lakott. Azt mondták, még könyvel valahol, osztályvezető vagy valami afféle. Soha nem vett részt lakógyűlésen, a postaládáknál sem köszönt. Nem szólt a cigiző cserediákokra, pedig egyikük felgyújtotta a lábtörlőt, büdös volt tőle a lépcsőház napokig. A főgázos fiúval beszélt utoljára, aki hétfőn elhozta hozzá a menyasszonyát, a kis cigány lányt. Nem akart otthon maradni, mentegetőzött a fiú, holnap esküszünk, jön a gyerek. Párja szégyenlősen lesütötte a szemét.

/ V E R S

Debreczeny György: ami igazán lényeges

Debreczeny György: azt látja

Debreczeny György: fölveszem a kesztyűt
Debreczeny György: jégeső

Villányi László: Marsyas
Villányi László: Számok

Villányi László: A Gracchus fivérek

Villányi László: Szerelmes levelek

Áfra János: Szét, ami szól


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése