"NYÚL ALAPJÁBAN MI VAGYUNK" - BESZÉLGETÉS GY. HORVÁTH LÁSZLÓ MŰFORDÍTÓVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: ZELEI DÁVID
2019.02.15.

Kevés külföldi szépíró mondhatja el magáról, hogy több mint harminc kötete jelent meg magyarul, a 2009-ben elhunyt John Updike azonban közéjük tartozik. Nem véletlenül: senki sem írt mélyebben, költőibben és izgalmasabban az amerikai kisvárosi átlagember mindennapjairól, mint ő. Évtizednyi kihagyás után most életműsorozata indul a 21. Század Kiadónál – ennek keretében pedig Gy. Horváth László újrafordítja az életmű csúcsának számító Nyúl-sorozat egészét. A Nyúlcipő és a Nyúlketrec megjelenése között beszélgettünk.

– Tíz éve, Updike halálakor az íróval interjút készítő Lévai Balázs azt mondta, Updike most nem trendi, de tíz év múlva az lesz. Hogy érzi, aktualizálta-e az azóta eltelt tíz év?

– Updike 2009-ben halt meg, mi pedig az Európa Könyvkiadónál, ahol 1975 óta dolgoztam, alig pár évvel előbb, 2002–2003-ban jelentettük meg újra, immár egységes küllemű sorozatban a Nyúl-pentalógiát: ne feledjük, hogy az utolsó darab, a Nyúlfark csak egy évvel korábban, 2001‑ben látott napvilágot Amerikában. Azt már nem tudnám megmondani, kereskedelmileg mennyire volt sikeres a sorozat, de mi nagyon is kedvelt, hatásos írónak gondoltuk Updike-ot akkor is. Persze ha kiszélesítjük a kérdést, vajon mennyire lehetett akár tíz évvel ezelőtt, akár ma mennyire lehet trendi a XX. századi amerikai klasszikusok egész sora: Malamud, Heller, Bellow, Singer, Styron? Én, ha rossz kedvem van, bele szoktam nézni a moly.hu értékeléseibe: mindig elbűvöl, ahogy egy új olvasó rácsodálkozik, teszem azt, A kentaurra. Alighanem a jó irodalom mindig tud hatni, legföljebb nem mindig közbeszéd tárgya, nem mindig „ikon”.

– Aligha én vagyok az egyetlen, aki Updike fordításait Göncz Árpádhoz asszociálja, holott a magyarul megjelent huszonöt regényét tizenhárman fordították, és akkor még nem beszéltünk a novellás-, verses- és esszékötetekről – vagyis a magyar Updike-korpusz fordítói szempontból távolról sem homogén. Viszont a most újrafordított Nyúl-sorozat is magában hordozza a heterogenitást, mert a hatvanas évektől az ezredfordulóig ível – mennyire lehet egyáltalán egységes ez a hang, és mennyire kell annak lennie?

– Igen, a Nyúlcipő kivételével 1989‑ig minden Updike-regényt Göncz Árpád fordított, az up-to-date statisztika mégis úgy néz ki, hogy mi ketten fordítottunk tőle a legtöbbet: Göncz Árpád 6 regényt, 2 kisregényt és 3 elbeszélést, én 5 regényt és 30 elbeszélést. Az is igaz persze, hogy ezek a dolgok sokszor nagyon prózai módon dőlnek el: kit talál meg a kiadó, ki ér rá éppen és így tovább. Jane Austennek jóformán minden regényét más fordította. Ugyanakkor, ha akad merész vállalkozó, mint jelen esetben a 21. Század Kiadó, amely rászánja a munkát, fáradságot és nem utolsósorban a pénzt, hogy újra megvásárolja a jogokat, és egy összefüggő regénysorozatot egy fordítóval csináltasson meg újra, abban van ráció. Látunk erre példákat, ott van ugye a Proust-folyam is. Ráadásul itt olyan hatalmas ívű fejlődésregényről van szó, amelynek talán nem is az egységes hangja a leglényegesebb, hanem az, hogy ez hogyan alakul. Hogyan alakul a szerzői hang, hogyan lesz a magasértelmiségi Updike előbb alsó középosztálybeli, majd középpolgári melós alteregójából, ebből a modern Everymanből, a gyenge és önző volt sportolóból szép lassan a tisztességes élet, a felelős, de azért öntudatos magánemberi gondolkodás mércéje. Ha a folyamat magyar változatában egy fordító fogja a kezét, az azért biztosabb útnak látszik...

ITT OLVASHATÓ