2019. május 12., vasárnap

RÁADÁS: ZAVAROS IDŐKET ÉLÜNK

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2019.04.15.



Zavaros időket élünk! Sokan, sokszor gondolták, remélték, hogy az Orbán-rezsim a végnapjai felé közeledik. A vágyak mindeddig vágyak maradtak. Ez a hatalom nem akar megrendülni. Vérszívóként egyre erősebben tapad a társadalom véredényeire. Mindig talál friss nedveket, amelyek megerősítik testileg, lelkileg.

Zavaros időket élünk! Hazánk modernkori történetének jellemzője, eddig egyetlen élősködő hatalom sem a kiszipolyozottak csapásai alatt múlt ki. A Horthy-rendszer – folytatva a magyar hagyományokat – rossz lóra tett, a vesztesek mellett fejezte be a háborút. Ez lett a végzete. A Kádár-rendszer nem jutott el az „egypárti” piacgazdaság felépítéséig. Vezetői jobbnak látták a politikai hatalmat felcserélni a gazdasági hatalommal. Ez lett a végzete.

Zavaros időket élünk! A hatalom mai gyakorlói rájöttek, semmi baj az „egypárti” piacgazdasággal, ha ők irányítják azt az egy pártot. Erről a bölcsességről mélyen hallgatva kerültek uralomra 2010-ben. Azt mondják, ez a hatalom a két háború közötti rendszert építi vissza. Azt is mondják, ez a hatalom a Kádár-rendszert restaurálja. Ezek az állítások azonban nem igazak! Ez a hatalom sokkal rosszabb elődeinél. Míg a Horthy-rendszerben úgy, ahogy működött a Parlament, volt földosztás, oktatási és egészségügyi reform, a gazdagok szerettek adakozni a népnek, addig ma a parlamentben (szándékosan így írva) már a látszatra sem adnak. Egyetlen nap alatt, vita és feltehetően elolvasás nélkül kreálnak törvényt. Az ellenzékre még a díszlet szerepét sem osztják. A ma hatalmasai a legszegényebbektől elveszik még az utcán alvás lehetőségét is. A Kádár-korszak elitcserét hajtott végre. A cselédek, a napszámosok, a munkások és gyermekeik eljuthattak a csúcsokig. Az alacsonyan tartott árak és a munkakényszer megélhetési minimumot garantált mindenkinek. A háromforintos olcsó könyvtár könyvei, a hatvanfilléres Esti Hírlap, a mozijegy, az uszodai belépő kifizethető volt a legszegényebbeknek is.

Mindkét elnyomó rendszer vérben gázolva, választási manipulációval jutott hatalomra. A Horthy-korszak – miután konzerválta a születési előjogokra épülő társadalmi viszonyokat – füstölgő romokat, halottak százezreit hagyta maga után. A Kádár-korszak – miután felépítette a háborús romokat, kiépített egy működésképtelen gazdaságot, hitelekből fedezte a jóléti intézkedéseit – hatalmas államadósságot hagyott maga után. A hatalom és az ellenzék megállapodása alapján jöhetett létre az a többpárti politikai berendezkedésre és a piacgazdaságra épülő hatalmi rendszer, amelyik csirájában magában hordozta a társadalmi jóléthez elvezető nyitott és befogadó társadalom felépítésének lehetőségét. Az egymást váltó kormányok azonban nem tudták elérni a célt, sőt az odavezető útról le-letévedtek.

Zavaros időket élünk! Rendszerek jöttek, rendszerek mentek. Az itt élők mindig cseberből vederbe jutottak. Ennek egyik oka, hogy hazánk fiai ritkán jutnak el a cselekvésig. Többnyire úsznak az árral. Kívülről, némán szemlélik az eseményeket. Kivárnak, túlélésre rendezkednek be. Sokan az eseményeket nem értik, nem is akarják megérteni. Várják a Messiást, aki cselekszik helyettük, ő értük. Ez történt 1989-1990-ben is. Az első szabad választás résztvevői azt hitték, elég elűzni a kommunistákat, kinyílik a bőségszaru. Áldozatot hozni nem sokan akartak. Változtatni kevesen mertek. Ki többet ígért, az nyerte a választásokat. Ez lett a harmadik Magyar Köztársaság végzete...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.