A KÖZNEVELÉS TRÁGYADOMBJA

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr. SZÜDI JÁNOS
2019.07.17.

A köznevelésről szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslattal lényegében nincsen semmi baj. Annak az általános igénynek tesz eleget, hogy legyen végre rend az országban. Annak a széles körben támogatott igénynek tesz eleget, hogy az állam, személy szerint a miniszterelnök-pártelnök döntsön minden kérdésben, mindenki helyett. Ez az iromány megfelel mind a két követelménynek. Igaz szövege tele van hibával, de a végeredmény biztos: elfogadásával a szülők számos ügyben megszabadultak a gyermekükkel kapcsolatos döntések terhétől, az óvodák és iskolák mentesülnek több kérdésben a felelősségvállalás kötelezettsége alól. Nem érdemes végigfutni az oktatás terén 2010-óta végbement változásokon, hiszen akiket érdekeltek ezek a kérdések, azok ismerik, tudják, miről van szó, akik nem ismerik, nem tudják, azok nem is akarták, nem is akarják, megismeri azokat. Hasonló megállapításra és következtetésre lehet jutni a megtett út „eredményei” és a jövő kilátásai ecsetelése terén is. Maradjunk ezért a biztató jelennél.

Valójában a most bekövetkező változások nem igazán jelentősek a nagy egészhez viszonyítva. Apró, kis lépések azon az úton, amelyen való végigmeneteléshez kért és kapott sokszor, nagyon sokszor felhatalmazást a folytatjuk program meghirdetője. Nincs is megállás. Folytatja. Vele menetel (akár akarja, akár nem), egy ütemre lép mindenki, aki itthon maradt. Nincs már sok hátra. Az út vége belátható közelségben, mondhatni néhány lépésnyire van. Olvasható a felírat a kapun: „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

Az állam a jó szülő

Szülőnek lenni jó dolog egy olyan országban, amelynek a kormánya úgy gondolja a gyermek az államé, a szülői jogok őt illetik meg. Őt illeti meg, hogy döntsön a gyermek sorsáról, a gyermek nevelésének megválasztásáról, kiből lesz úr, kiből meg szolga. A törvénymódosítás nem hagy kétséget afelől, a kormány komolyan veszi szerepét: megvédeni a gyermeket a káros szülői befolyástól. Minden gyermeknek akolban a helye, amelyben a szorgos nevelők az állam által meghatározott és ellenőrzött folyamat keretei között csíráztatják ki, szökkentik szárba a keresztény magyar öntudat általuk elültetett magvait. Az akol neve: óvoda, amelyben a jövőben csak nők (a kormány azt reméli, a szebbik nem alkalmasabb a feladatra) láthatnak el nevelői feladatot. Erre utal – a törvényszöveg legvégén, egy félreeső zugban – elrejtett félmondat, amelyik óvónői és nem óvodapedagógusi szakképesítést épít be egy paragrafusba). Az ültetést és csiráztatást minél hamarabb, minél korábban el kell kezdeni, mielőtt a szülők káros befolyása nehezen kiirtható gyomnövények sarjadását eredményezné a gyermeki agyban. A módosító törvény nem változtat a néhány éve bevezetett intézkedésen: hároméves kortól kötelező beíratni a gyermeket az óvodába. Változtat viszont az óvodába járási kötelezettség alóli felmentés szabályain: az eddigi ötéves korig tartó mentesítés lehetőségét leszállítja négyéves korra. A szülő kérelemről pedig – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem az óvoda, hanem a miniszterelnök-pártelnök képviseletében eljáró, felmentést engedélyező szerv dönt. Az a szülő, akinek nem tetszik a döntés közigazgatási pert indíthat az állam ellen. A hatalom nem kockáztat: a bíróság annak eldöntéséhez, hogy a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja-e a felmentési kérelem teljesítését, szakértőként csak az óvodavezetőt (aki abban érdekelt, hogy a gyermek felmentésére ne kerüljön sor) vagy a védőnőt (aki állami alkalmazott) rendelheti ki. A bíróság – bármit mondana a szakértő – az állami döntést nem változtathatja meg, csak megsemmisítheti azt, visszadobva az ügyet az állami döntéshozónak. Amennyiben felállnak a közigazgatási bíróságok, tovább csökkennek a szülők esélyei, hogy pert nyerhetnek az állammal szemben...

ITT OLVASHATÓ