2019. július 2., kedd

ARRÓL KELLENE

KANADAI HÍRLAP ONLINE
Szerző: SZUKITS REZSŐ
2019.06.30.



Mottó: Rosszabb egy hanyatló demokráciában élni, mint egy hanyatló diktatúrában.

Arról kellene írnom, hogy a kocsma hűvösében mit mesélt falujáról az öreg bányász, aki szerint a nyugdíjasok kihalnak, a fiatalok külföldön dolgoznak, hogy a bánya bezárása előtti kétezer lakosú falujában ma háromszázan élnek, vagy a várandós kocsmárosnéról, aki hitelterhe elől külföldre menekülve tudta édesanyja házát megmenteni. Két évre ment, aztán tizenkettő lett belőle. Így maradt meg lakótelepi lakása és anyja háza, még erre a kis kocsmára is futotta. „Nem nagyon tanultam meg németül, mind magyarok voltunk, még a főnök is.” Írnom kellene még a kőművesről, aki Szlovákiában dolgozik „Hatvan eurót keresek naponta, itt nyolcszáz forintot kapnék óránként.” Kávénkat, sörünket nem engedi fizetni, és hagyja, hogy fotózzam. Beszélnem kellene még szállásadónkról, aki szerint van rendes cigány is, vagy a pajkos tekintetű úrról, aki a beteg méhész helyett százhúsz kiló mézet pergetett és egy kis pálinkával enyhíti a nap fáradalmait. „Bakancsba kellett volna mennem. Szétcsípték a bokám.” Mesélnem kellene az óvodapedagógusról, akinek színjeles a mesterdiplomája, talán doktorál és egyszer könyvet ír, aki most jött haza Bostonból. „Nem gyűjtögettem, beutaztam a környéket. Ott minden nagy. Nagy az autó, nagy a ház. Akkora a konyha, mint Angliában a ház.” Most Budapesten kap állást nettó száztízért, hetven az albérleti szoba, kap negyvenezer lakbértámogatást. Még szólnom kellene az izomkolosszusról, aki Hollandiába indul és rövidesen jön haza várandós barátnőjéhez …„már mozog. Fiú lesz” Kinézték a házat, de lehet, hogy a nagymamáét újítják fel. Vágóhídon dolgozott, most logisztikus. „Mázsás volt a comb, és ekkora benne a csont.” A lengyelekre haragszik, de van lengyel barátja is. Beszélnem kellene még a Bükk szerelmeséről, aki százhektáros tarvágásokon kesereg, „10 hektárban van maximálva, de kihagynak egy csíkot és újra vágják” és juhászoktól, budapesti ügyvédeknek átjátszott legelőkről mesél, meg arról, hogy a legelőt járó birka, tehén a természet, a biodiverzitás őre. Ma kökény lepte bozóton keresztül vezet a „kék”. „Van ez a tizenhét éves Suzukim, egy házam, meg egy hétvégi is, ha nyugdíjba megyek a hétvégi házat eladom, az árát feléljük. A gyerekek megállnak a lábukon. Majd, ha meghalunk öröklik a házat. A Suzukit szeretem.

Mesélnem kellene még a Bükkről, a hegyen zúgó esőről, az árvíz dúlta völgy szívszorító látványáról, a napsütésről a mohás sziklákról és hogy az ötkilós hátizsák súlya a harmincadik kilométer után miként tűnik harminc kilósnak. Százharminc kilométer hegyen-völgyön át, beszélgetés öregekkel, fiatalokkal, kocsmákban, szállásokon és hazafelé a vonaton. „Füredre megyek, egy panzióba. Napi négy órában száztízér’” Mondja hatvankilenc éves útitársam a vonatpótló buszon, és én mégsem az „emberről”, hanem a politikáról írok, arról a diktatúráról, ami nem róluk szól, hanem ellenük. Arról a diktatúráról, amelyben „uraink” számára a jog és az erkölcs hatalmuk, vagyonuk gyarapításának, és a közember kifosztásának eszköze. Arról a hatalomról, amelyik a bennünk lévő „hüllőagy” dominanciáját előtérbe helyezve megteremtette hazámban az ember „emberi kultúra előtti” állapotát, amelyben a harag és a félelem a gyengék és kiszolgáltatottak ellen mozgósít tömegeket, ahol az ellenzék gyáva latolgatásokkal, számítgatva mérlegel, küzdelem és harc helyett...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése