2019. július 14., vasárnap

BOSSZÚSAN NÉZ LE RÁNK KÁDÁR - AZ ÁTKOSHOZ KÉPEST ROHAMOSAN NŐ LEMARADÁSUNK A VILÁG ÉLVONALÁTÓL, DE MÉG A KÖZVETLEN KÖRNYEZETÜNKTŐL IS.

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: KABAI DOMOKOS LAJOS
2019.07.13.


Fintorog a Kádár-rendszer felett Dévényi István, akinek egyébként szívesen olvasom a cikkeit a Magyar Hangban. Szimpátiám oka: általában két lábbal áll a talajon; írásait személyesen átélt valóságismeret hatja át. Most azonban mintha nem lett volna eléggé körültekintő.

Kádár János ránk tekint, és elégedetten bólogat” című jegyzetét egy olyan klisével kezdi, amit szinte mindig elő szoktak húzni, amikor hol gúnyosan, hol viccesnek szánva, az átkosnak nevezett Kádár-rendszert kell kárhoztatni. (Magyar Hang, 2019. július 12-18., 9. oldal) Mindenekelőtt „a szürke, unalmas, lehangoló épített örökség, a panelrengeteg, az igénytelen sufnivilág, a lepukkantság” szúrja a szemét. Ezzel ugye az a gond, hogy 2019-ből könnyű visszamutogatni. Csakhogy ezek a panelek fürdőszobát, angolvécét, központi fűtést jelentettek sok millió embernek a dohos, salétromos falú, kifűthetetlen, vízvezetékek és csatornázás nélküli nyomortanyák helyett.

A Kádár-kockák a Bauhaus elveit követik

Továbbá, tessék már szétnézni a nyugat-európai nagyvárosok külső részein is! És ott nincs baj a panellel? Hogy a sivár New York-i tömbházakról már ne is beszéljek, amelyekben tilos mosógépet működtetni, nehogy megsérüljön a födém, s amelyek között a magasban csikorgó metrószerelvények, meg vonatok kanyarognak... Aztán egy pillantást kellene vetni a mostani lakásárakra is! Az állami telkeken épült panelházak árai nem véletlenül szárnyalnak. Azon túl, hogy ezek az épületek bebizonyították állékonyságukat, és eleve alkalmasak a belső közművek könnyű felújítására, a pénzkeresettel elfoglalt pályakezdő fiataloknak, illetve a nehezen mozduló idős embereknek egyaránt előnyös, ha a lakás- és házüzemeltetés gondját a családi házak fenntartási és felújítási költségeihez képest jóval kisebb összegekért leveszik vállukról a közös képviseletek.

Falun pedig – amint én még emlékszem rá – sok helyen a döngölt padlójú, fényt alig beeresztő, kis ablakos, nádfödeles házacskákat váltották fel a gúnyosan Kádár-kockának nevezett, ikerablakos, cserép- vagy palatetős épületek. Amellett, hogy egészségesebbek voltak, már nem lobbantak könnyen lángra. A nádfedeles házak eltűnésével végre csökkentek az egész épületet megsemmisítő tüzek. Falumban egyre ritkábban verték félre a harangot, amelyek hangja főleg éjszakánként mindannyiunkat rémülettel töltött el. Nem mellesleg a házak alaprajzát a rajongott építészeti elgondolás, a Bauhaus ihlette. Ha valaki veszi a fáradságot és benéz a budapesti Ludwig Múzeum mostani kiállítására, meggyőződhet erről. Igaz, a minta sátortető nélküli, erre azonban a tárolótér miatt volt szükség a falusi környezetben. Idővel az is kiderült, hogy ha anno jó alapra, jó anyagból építették, könnyen továbbfejleszthetők, korszerűsíthetők lettek. Az ilyeneknek aztán, főleg a perspektivikus településeken, szintén meglódult az áruk.

De mindez nem is annyira lényeges. A lényegesek a számok. Márpedig ezek azt mutatják, hogy abban az átkosban, 1960 és 1990 között nagyjából kétmillió lakás épült fel, azaz évente átlagban 66 ezer, olykor kevesebb, de máskor több mint 90 ezer is. Ezzel szemben a 2010 és 2017 közötti nyolc év alatt mindössze 77 ezer, vagyis írd és mondd, évi 9 ezer 600. Évente alig több mint egytizede a mai Magyarország lakásépítési teljesítménye a megelőző rendszerbelinek. Persze, a most felhúzottak egy része tényleg pazar. De tessék mondani, mi lesz azokkal, akiknek nem telik a méregdrága telekre, meg a házremekekre?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése