2019. szeptember 23., hétfő

ÁLLATI JÖVEDELMEZŐ TERÁPIA ANGLIÁBAN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.09.23.


Időnként fellángolnak bizonyos divatok egy-egy országban, amit aztán az ember beállítódottságától, humorérzékétől, személyes érintettségétől függően szemlél. Angliában most például egy egészen érdekes jelenség kezd kibontakozni, amit a mai posztban némi cinizmussal tárunk elétek, ti is kezeljétek így. (Figyelem, aki már most stresszelne, előre szólok: Brexitről egy szó sem lesz…)

„Mindig izgalmas – és ritkán tudatosul –, mikor egy új hullám születésének és kivirágzásának lehetünk szemtanúi. Általában már csak utána állunk értetlenkedve, hogy ”ez meg hogy a bánatba nőtt így a fejünkre?” és természetesen „valaki miért nem fojtotta el csírájában ezt a baromságot?”, de késő, ó akkor már késő!

Nos, Albiont górcsővel figyelő barátaink, a történelem most kegyes hozzánk és megadatott testközelből figyelni a nyugati kultúra betegnaplójának egy új bejegyzését.

Donald Trump megválasztása után szóltak a hírek – médiabeállítottság szerint elérzékenyülve vagy röhögve – arról, hogy még neves amerikai egyetemeken is elárasztotta a campust a síró, hajtépő diáksereg, akik The Donald győzelmét lövészárok-traumaként élték meg.

Papírzsepin, csoportos ölelkezésen és forró kakaón kívül vittek nekik labrador kiskutyákat, hogy a cuki puha bundás simikézése érzelmi támogatást nyújtson világfájdalmukban.

Ezt addig gondoltam amerikai pihentek hóbortjának, amíg el nem kezdtek az angol újságok is cikkezni a repülő utasterébe felcipelt emotional support animal-okról (ESA) és az ebből adódó súrlódásokról: megharapott utasok, összebrunyált kárpit, civakodás. Az út végére a stewardesseknek valószínűleg jól esett egy emotional support gin&tonic.

Aztán egy szép nap kis diákunk várt a sorára a váróteremben egy láthatósági mellénykébe bújtatott King Charles spániellel a lábánál, kezében meg a papír, hogy milyen igazolást szeretne az orvostól, hogy neki szüksége van egy betrénelt emotional support kutyára, mert - aki eddig követte a LondonBudapestMetro kedvenc diagnózis lajstromát az most tudja, mi jön – igen, mentális egészség problémái vannak, amin az eb a következőképp segíthet: csinál valamit ha a gazda sír (Pacsit ad? Megszoptatja?), odahozza a gyógyszerét (gazdi járóképes), és valami, amit pressure therapy-nak neveznek.

Utóbbiról eddig azt hittem, hogy űrhajóskiképzésen használják vagy akupunktúrában, ha elfogytak a tűk, de nem, parasztnyelven ez ölelést jelent, mert közismert, hogy a gyengéd fizikai kontaktus gyógyító hatással bír, bár az LBM szerzője hogy-hogy nem, de nem érzi a gyógyítást, mikor a tömött reggeli metróban érintgeti egymást ő meg harminc idegen.

Na már most: négylábú/tollas/hasított patás barátaink felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak egyeseknek. Vannak kutyák epilepsziásoknak meg vakvezetők, és néha a megözvegyült nagyinak is kerít a rokonság egy tacskót/miskárolt cicát, hogy legyen társasága.

Ez mind derék, sok beteg vagy magányos ember lel gyógyírre egy állatban (az őrölt rinocéroszhere potencianövelő más tészta!!). Meg is értem, a legtöbb homo sapiens-nél egy elkent pók társasága is jobb.

Az is érthető, ha érzelmi sebeik behegedésére karolnak föl egy kutyát, mint az ugandai kezdeményezés (The BigFix Uganda). De ember, Ugandában polgárháború volt, kegyetlenség és mélynyomor a mindennapokban, nem éppen ugyanaz, mint amikor egy neurotikus önsajnálatban fetrengő, jóltáplált nyugati szontyolodik el, milyen tzúnya nehéz ez az Élet és cipel magával egy szerencsétlen állatot a legalkalmatlanabb helyekre is.

S lássátok, a mag el lett vetve a jótékonysági szervezetek trágyagazdag talajában s szárra szökkentek az első angol ESA avagy comfort animal weblapok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése