2019. szeptember 13., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/37. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.09.13.


F E U I L L E T O N

Szilágyi Ákos: Sarkantyú és bögöly
Hódolat Gombár Csabának

I N T E R J Ú

Zsidai Péter: Kempingnek szánták, NDK-s menekülttáborként lett híres
Beszélgetés Polgár Gyulával, az egykori balfi kemping tulajdonosával

K R I T I K A

Károlyi Csaba: A felszín és a mély
Farkas Balázs: Lu purpu. Fia­­tal Írók Szövetsége, Hortus Conc­lu­sus, 55., Budapest, 2019, 113 oldal, 2400 Ft

„Aki szereti Lovecraftot és a mai magyar weirdet, az szeretni fogja” – olvasom a moly.hu-n. És megijedek, hogy akkor én nem fogom szeretni. Vallomás jön, nem spoiler: azért választottam most ezt a kötetet, mert olyasmit akartam olvasni, amit nem ismerek, ami újdonság nekem. Az a meggyőződésem, hogy a jó irodalom mindenkinek szól, annak is, aki Lovecraft vagy Moorcock felől jön, annak is, aki Tolsztoj és Flaubert felől. Azt szoktam mondani, hogy amennyiben engem baromira nem érdekel a bálnavadászat, de mégis lenyűgöz Herman Melville Moby Dickje, akkor az irodalom megmutatta az erejét (ezt a remekművet a Lu purpu is megidézi a 36. oldalon!).

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Konkoly Dániel: Ex libris

Fodor Balázs: Kozmológiai állandó
Kerber Balázs: Conquest
Kormányos Ákos: Paraván
Peer Krisztián: Nem a sajátod

Halmi Tibor: Kaposvári gyerekszáj in da house
Vass Norbert: Indiáncseresznye. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019, 126 oldal, 2000 Ft

Az Indiáncseresznye nagy pozitívuma, hogy mivel gyermeki nézőpontból, vagyis békaperspektívából meséli el a kaposvári hétköznapokat, a történetek interpretálásából kimarad a „bús magyar vidék” irodalmi toposza, amely beszédpozícióból kiindulva megannyi szépirodalmi mű készült az ezredforduló óta, és nemcsak, hogy letér a „jól bejáratott” útról, hanem a lehető legpozitívabb módon próbál a ’90-es évek „kisvárosi romantikájáról” beszélni. Persze, mivel kiskamaszok a főhősök, a novellákban végeláthatatlan BMX-ezések, szerepjátékozások, hócsatázások, horgászások, és egyéb más délutáni/hétvégi elfoglaltságok kerülnek előtérbe egy mára már ködbe veszett, „mitikus gyerekkor” mementóiként. Sőt, a szerző az alsótagozatos kisfiúkról szóló írásokban nemcsak hogy emléket állít e letűnt időszaknak, hanem a kötet utolsó oldalán található kottával, amely Chopin Gyászinduló című művének kezdőtétele, mintha el is „siratná” azt.

Hegedűs Claudia: Gólembedekker
Ungvári Tamás: A Gólem és a prágai rabbi. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 251 oldal, 3999 Ft

Ungvári elsődleges forrásként Gershom Scholem kabbala-kutatót jelölte meg, aki szerint: „a Gólem szóbeli mágia útján az isteni név használatával ember által alkotott lény, a zsidó misztika homunkulusza.” Vagyis nem másról van szó, mint a halandó ember múlhatatlan vágyáról, hogy a Teremtőhöz hasonlóan, maga is alkotó lehessen. Ennélfogva a Gólem-képzet a világ teremtésével függ össze, aminek az ősforrása a legrégebbről ismert kabbalista irat – a Széfer Jecíra (Alkotás könyve). Ennek a misztikus műnek a pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de valószínűsíthetően a III. és a VI. század közötti időre tehető. A mágikus szöveg – egyebek mellett – egyfajta útmutatót ad ahhoz, hogy miként lehet betűk és számok kombinációjából életre hívni egy mesterséges lényt.

Gyürky Katalin: Sikertelen autonómia-kísérletek
Osvalds Zebris: Gyerekrablás Rigában. Fordította Laczházi Aran­ka. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 195 oldal, 2990 Ft

Zebris a lett nép történelmének egyik meghatározó korszakába részben retrospektív módon vezeti el az olvasót. Regényét azzal az 1906-os karácsonyi eseménnyel kezdi, amikor a főhős, az agglegény, középkorú Rũdolfs „eltulajdonít” három gyereket egy rigai játszótérről. A gyerekrablás azonban – derül ki a visszafelé láttatott történésekből – mindössze egyik tünete annak a „felfordulásnak”, amely a letteknél egy évvel korábban, 1905-ben kezdődött. Ekkor indult Rigában a „hangos húszévesek türelmetlen sprintje” (23.), mégpedig két célkitűzéssel. Egyfelől, hogy népüket az 1905-ös orosz forradalmi mozgalom mintájára a cári rezsim elnyomása alól függetlenítsék, másfelől, hogy a balti területeken ekkoriban túlzott befolyással bíró német nagybirtokosok rabigája alól a parasztjaikat felszabadítsák.

Visy Beatrix: Aranyos fogason...
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan ló­gok itt. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2019, 64 oldal, 1999 Ft

Az életét, hátralévő lehetőségeit, érzéseit szemlélő alak őszintesége, önmagával szembeni könyörtelensége a versek többségét jellemzi. A költő a gyengeség, a körülményekhez, másokhoz való alkalmazkodás, a beilleszkedési vágy, az érzelmeknek, társnak való kiszolgáltatottság, az egyedülléttel, a létbe vetettség magányával való szembesülés kínjait, gyötrelmeit például a meztelenség motívumában (Önként és dalolva, Nagy előny a meztelenség) tárja ki. A mindenféle szégyenérzet, bűntudat megvallása közben önmaga kitakarásával, lecsupaszításával kaphat hangsúlyt a test ábrázolása vagy a ruhadarabok poézise. Ez utóbbiak a szégyen elfedésének kopottas rongyai, s ehhez kapcsolódhatnak Nádasdy költészetének korábbról is ismert bűnbánó, „istenes”, istennel szelíden perlekedő sorai, versei. S bár mindez az esendőség összességében szerethető, átérezhető, az önmarcangolás, saját maga lekicsinylése, önmaga öntetszelgő hiúságának megvallása helyenként mégis túlcsordul, mint egy fürdőhabbal teli kád. Az önanalízis, a közlésvágy óriási, és a szerző még ennek is tudatában van, hiszen az önmagát bohócként (is) identifikáló megszólaló mondja ki: „Nem kell mindent szétfecsegni.”

Gábor György: Személyes és kollektív
Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk. Snagovi emlékkönyv. Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2019, 292 oldal, 3950 Ft

A könyv számtalan érdeme mellett külön kiemelendő a történelem „családi” láttatásának oly sokszor elhanyagolt, ám a korszerű történelmi gondolkodásban egyre markánsabban jelen lévő szempontja. A családregény jellegzetes polgári irodalmi műfaja, Thomas Mann A Buddenbrook házától vagy Martin du Gard A Thibault családjától kezdve az egymást követő generációk történetén belül mutatja be az egyes nemzedékek dinamikáját, világ- és életszemléletének korhoz, eszmékhez, új és újabb törekvésekhez kötődő folytonos változását, alakulását. A családtörténet – s részben erre vállalkozik Vásárhelyi – ugyanakkor mentális és lelki entitásként tekint a családra, s a felnőttek és gyermekek viszonyrendszerét szem előtt tartva pontos korkép megalkotására képes. A „gyermek- és nőtörténelem”, szorosan kapcsolódva ahhoz a történelmi és társadalmi szituációhoz, amely annak keretéül szolgál, mentalitástörténeti információk egész sorát képes nyújtani. Súlyos félreértés és aránytévesztés lenne, ha valaki Vásárhelyi Mária könyvét egyfajta „történelem alulnézetből” munkának tekintené. Vásárhelyi nem a történelem kulisszái mögé pillant be, hanem egyenesen a történelem privát hátterének bemutatását tekinti fő feladatának. S okkal, minthogy a személyes, a gyermeki vagy a női világ is a történelem részét képezi, hallatlan erőfeszítéseikkel, meg nem alkuvó szándékaikkal, szenvedéseikkel és megtörhetetlen elszántságukkal. Itt nem a férfiaké a főszerep, hanem valamennyiünké: férfiaké, asszonyoké és gyermekeké egyaránt. S akiknek megadatott, azoknak az életben maradást kizárólag a férfiak, a nők és a gyermekek megtörhetetlen kapcsolata biztosította.


Szántai Márk: Volt egyszer egy Amerika
Kondor Vilmos: A budapesti gengszter. Libri Kiadó, Budapest, 2019, 434 oldal, 3699 Ft

Az előző Kondor-regények sajátos atmoszférája a krimiszál mellett az erős korfestésben és a különböző terek beható ábrázolásában volt megragadható. Az új regény talán ezért is lehet kissé csalódás: mindaz, ami Budapest-regényként unikálissá tette a korábbi köteteteket, mintha elveszni látszana az amerikai kalandok mesélésekor. Az eddigieknél radikálisabban kerül előtérbe az akció, amely a korhangulat helyére lép: a kemény krimik sémáinak felidézése (ismétlése?) azonban korlátozott izgalmakat ígér. A gyakran súlytalannak látszó szereplők és az egymásba gabalyodó történetszálak sokasága a kidolgozatlanság érzetét kelti, emiatt ráadásul azt is nehéz eldönteni, mit szeretne fókuszba helyezni a történet valójában. A szesztilalom éveit és a maffialeszámolások bel- és alvilágát? A századeleji kivándorlástörténetet, a magyarok megtelepedésének és kinti életének krónikáját? Esetleg a főhős újságíró magánéleti hányattatásait? Jóllehet bármely szálra fókuszálva olvasható a regény, mégis gyakran széttartónak, darabosnak tűnik a történetvezetés – ehhez társul az is, hogy a kivándorlás-visszatérés, az idegenség és otthonosság dilemmája mintha csak illusztráció lenne, pedig ez a szál a regény egyik legerősebb vonulatává nőhette volna ki magát.
Fehér Dávid: Fészek a Fészekben
Molnár Éva (1927–2019)

Végső Zoltán: Művek nemes élei

(Eötvös Péter: Gliding – BMC, 2019)

Eötvös Péter a referenciaértékű teljesítményt nyújtó szimfonikus zenekarral olyan virtuózan bánik, mintha egyetlen hangszeren játszana, a kompozíciók egyszerre részletezőek és flow-szerűen áradóak. Zeneszerzői stílusa nem bevált fordulatokon alapul, művei nem feltétlenül folytonosak egymással, nem következnek egymásból, mégis karizmatikusak, szinte azonnal felismerhetőek a szinte soha nem hallott hangzáskép és a magas szintű megformálás alapján.

Báron György: Négyen Háromszéken
(Egy herceg és egy fél. Román film. Rendező: Ana Lungu.)

Lungu a húsz éve Cristi Puiu Lazarescujával betört, majd Mungiu, Porumboiu, később Jude és Sitaru világsikereivel folytatódott új román film második generációjához tartozik, s abban a minimalista-realista stílusban folytatja, ahol az elődök abbahagyták.

Rákai Zsuzsanna: Zene képekben
(Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Magyar Rádió Énekkara és Gyermekkórus, Gerhild Romberger, Zubin Mehta – Művészetek Palotája, szeptember 8.)

Mehta most, a nyolcvanon is túl törékeny aggastyánként lépett a pódiumra, hogy ezt a szigorú szépségű természeti képektől a hangszerek bensőséges, emberi énekléséig ívelő, csaknem kétórás kompozíciót irányítsa, és ülő alakja csakugyan azt a benyomást keltette, hogy jelenléte és lenyűgöző szellemi állóképessége valamiképpen a szimfónia tükreként értelmezhető, hogy úgy vezeti végig a zenekart a mű folyamán, ahogyan a később elvetett program szerint a világot megismerő szubjektum válik eggyé a természettel Mahler művében az őszinte érzelemből fakadó megértés és nyugalom.

Molnár Zsófia: Múzeum
(Spiró György: Honderű, Pesti Színház, szeptember 6.)

A darabból 1998-ban készült az első bemutató az Ódry Színpadon, akkor a szöveget a fáma szerint Békés András – előnyére – alaposan megdolgozta dramaturgiailag. Majd egy évvel később Valló Péter rendezett belőle parádés szereposztással előadást a Tivoli Színházban. Húsz év telt el azóta, és Valló ismét úgy érezte, megvan hozzá a szereposztása. Amiben nagyjából igaza is van. De elég ez? Mert közben a világ sokat fordult. Közelmúlt még nekünk az ábrázolt időszak, amelynek a szaga még itt lengedez a jelenben (ahogyan ezt fentebb szemléltettem). És ez a szag olyan erős, hogy megérte volna hozzányúlni a szöveghez. (Miért is ne Spiró közreműködésével?) Hiszen annyi, de annyi benne a feladott labda, amelyet most kicsit máshová, máshogyan lehetne lecsapni, hogy a darab színpadon érdekesebb (hogy ne mondjam: aktuálisabb) legyen...

Fáy Miklós: M
egette a lelkét
(Verdi-áriák – Deutsche Grammophon, 2019)

Abdrazakov nem szenvedélyes. Annyira nem is pontos, úgy értem, nem tökéletes énekes, mint Samuel Ramey, akinek nem kellett szeretni ahhoz a hangszínét, hogy ámuljon az ember a magasságain és mélységein, hogy minden hang azon a tűfoknál is kisebb helyen keletkezik, és mégis megszólal, tágul, betölti a hallgatót. Abdrazakov jobb helyről indul, mert, egyszerűen fogalmazva, szép a hangja. Aztán kiderül, hogy azért basszbariton, mert basszusnak bariton, úgy értem, csak erőltetve szólalnak meg a mélységei, baritonnak viszont basszus, mert a magasságokban van valami jaj, most jön ki a szemem a hanggal együtt. Ettől még jó is lehetne, de tényleg, adhatna élményt egy-egy ária. Csak pont nem ad.

Grecsó Krisztián: Családban marad
(Családi kör, M3, szeptember 1.)

Az új Családi kör nem rossz műsor, szükséges is, szándékában közszolgálati is – de a fentiekről diszkréten hallgatnia kell. Bár, kétségtelen, így megkönnyebbül, hiszen hogy jön az ide, hogy a faluból, külvárosból, kerületszélről menekíteni kell a gyereket, és az önállóság fokozatai nem ott kezdődnek, ahol a műsor kisfilmjében, hogy az óvodás barátot matek-tagozatra íratják, nem pedig angolra, hanem ott, hogy nincs se iskolabusz, se tisztességes BKV-/Volán-járat. A szomszéd város/kerület egyetlen, nem tandíjas, de még prosperáló (szükségszerűen és természetesen egyházi) általános iskolájába pedig úgy lehet beiratkozni, hogy a szülők, nagyszülők, rokonok és barátok két-három nappal az iskolakezdés előtt elkezdik a sorban állást: kempingszék, hokedli, szendvics és kulacs.

Fuchs Lívia: Örömtelen tánc
(Út a Királyi Operába – eredeti cím: Yuli, rendezte: Icíar Bollain)

A forgalmazók nyilván nem bíznak a balett vonzerejében, ezért is meglepő, hogy a Cirko Film behozta a nálunk szinte teljesen ismeretlen kubai Carlos Acosta életrajzi filmjét, hiszen az ő neve semmit nem mond egy magyar nézőnek, mert ki emlékszik már arra, hogy 2002-ben két estén Don Quijotét táncolt Aleszja Popovával az Operaházban? Holott Acosta korunk egyik legnagyobb táncosa volt az oly sok tehetséget egybegyűjtő londoni Királyi Balettnél 2016-os visszavonulásáig.

I R O D A L O M

Németh Gábor: „Térdig ezüstben”
A véglegesítő – X.

A kopt nők című Hajnóczy-szöveg nyílt ki, éppen, mintha igazi könyvben volna, oldalpárként. K. fölismerte, az 1981-es kiadás 46. és 47. oldalának fényképe volt. Mohón szaladt végig a szövegen. „Rágyújtottam egy cigarettára, amely csak ebben az országban neveztetik cigarettának.” A pártállami cenzúra nyilvánvaló okokból eltüntette az eredeti jelzőket, ha egyáltalán valaha is a hiányzónak feltételezett jelzők voltak az eredetiek. A következő találat a rendszerváltozás utáni, gyűjteményes kiadásra mutatott. Ebben már csonkítatlanul szerepelt a mondat, viszont a K. tenyerében őrzött sorrendtől eltérően az ország „kiherélt, ősi területeitől megfosztott” volt. Megértette, hogy a titokzatos ismeretlen régen olvashatta az eredeti szöveget. Némi nyomozás után rátalált az első közlésre. A kopt nők a Mozgó Világ című fojóirat 1980. augusztusi számában jelent meg először. A befényképezett példányban a szöveget nyomáshiba szeplőzte, a címmezőn túlnyúló ovális, sötétszürke folt egyszerre emlékeztetett a maszáj pajzsokra és a sorsüldözött csecsemők arcbőrét elcsúfító, óriás anyajegyekre. Az első közlés még tartalmazta a jelzőket, ugyanabban a sorrendben, amejben a hejreállított változat. K.-nak rémlett, hogy a fojóiratot később betiltották, a szerkesztőséget szélnek eresztették, hogy a lap ártalmatlan hamisítványát, úgynevezett „ejtőernyősök” irányításával adják ki a továbbiakban, természetesen változatlan címmel. „Ejtőernyősök!” A szónak naftalinszaga volt.

Most már kíváncsi lett A kopt nők véglegesített szövegére...

Pető Péter: Holtidő

6.10-ig annyira szimpatikus volt Lili, hogy oda mertem vetni az értelmetlen kérdést, amit általában azért tettem fel, mert kíváncsi voltam, hogyan reagál a nő hat perc tíz másodperces ismeretség után arra, ha a szemébe néző férfi hirtelen kilép minden keretből, nem érdeklődik tovább munkájáról, kedvenc főzelékéről, lakhelyéről, csupán csak kíváncsivá válik meglepett arcára, idiotizmus-mérőjének állapotára, hirtelen válaszára, arcára kiülő vagy onnan elszökő zavarára. A szokatlan kérdésem teremtette helyzet fulladt már korábban irtózatos szeretkezésbe, végzetes sértődésbe, hiszen hogyan képzelem, hogy egyéjszakáról kérdezem, egyéves, fokozhatatlanul unalmas kapcsolatba, valamint Mojito-koktél radikális kiköpésébe is. Abba viszont sohasem, hogy valaki azt felelje, halva született az egyetlen gyermeke...

Tallér Edina: Az eső, a szél, a nap nevel

Az én falum a legszebb a világon, jó volt ott élni. A folyónk vize ragyogóan tiszta, olyan, hogy ha abba teliholdkor belenézel, a legutolsó öngyilkos arcát is láthatod benne. Tizenhat évesen még nem tudtam, hogy nagyon meg kell becsülni azt, amink van, különben minden elmarad, elveszik, elmegy, elhagy. Akkor még azt hittem, jobb a városban, mint falun, mert ott szebbek az emberek, okosabbak, fiatalabbak, gazdagabbak, boldogabbak, jobbak, és a halál gondolatával játszadozni izgalmas, misztikus dolog. Ma már inkább élni szeretnék. Mindegy, nem panaszkodom. Anyám szerint, aki panaszkodik, attól el kell venni, hadd tudja meg, mit veszíthet. Nem akarok elveszteni semmit már. Régebben mindig panaszkodtam, lehet, hogy azért tűnt el a barátom, és anya is azért hiányzik még mindig, és a világ is azért zavarodott így meg. Hálátlan voltam? Most is az lennék?

Úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy jó lett volna falun élni, ha tudtam volna akkoriban, mi jó nekem. Mindegy, ez van. Ez lett belőle. Nehéz normálisan élni, mindig is az volt. Végső soron jó nekem a városban is, annyi csak, hogy utálom, mert szar itt a hús, unatkozom, nincs senkim, egyedül vagyok, minden beton meg fém meg üveg, sehol a fák, a virágok, de mindegy, ennyi, nem panasz, amúgy jó ez így is...

Finy Petra: Kilenc

– Gyere ide, Kocok! – hívta magához a nyeszlett, görbe férfi a fiút, és mosolyából előbukkantak szurokszínű fogai. – Mutasd csak meg a kilenc ujjadat, igen, azt a kis csonkot is, a majdnem tízet! Akarok neked mesélni valamit a kilenc ügyes ujjról!

Kocok szaladt az öreghez. Először persze kétkedve, hiszen nem tudhatta, nem akarnak-e megint gúnyt űzni abból, hogy egy születési rendellenség miatt csupán kilenc ujjal jött a világra. Pontosabban kilenccel és egy csonkkal, egy aprócska ujjtővel, ami alig volt nagyobb, mint egy bőrpecek...

Littner Zsolt: Élő legenda

Nagymama mindig avval kezdte, hogy öt nyelven beszélt. Aztán jött, hogy második lett a Pungár Béla evezősversenyen. A legbüszkébben azt mesélte, hogy a nők utána fordultak a Duna-korzón. El sem tudjátok képzelni, hogy ragyogtak a búzavirágkék szemei!

Szóval így kezdődött minden Nagypapáról szóló történet.

És úgy végződött, hogy negyvenöt májusában a Nagypapa felrobbant a kert végében.

Nagypapának sok hőstette volt. Harcolt például a Budai Önkéntes Ezredben a fasiszta megszállók ellen. Tolmácsolt a szovjet csapatoknak. Itt a vitrinben, látjátok..., igen, tudjuk, Nagymama, azt a gyönyörű vörös csillagos melltűt maga Zsukov marsall tűzte Nagypapa zubbonyára.

Aztán a kilencvenes évektől a hangsúly némiképp áthelyeződött, és megtudtuk, hogy Nagypapa csendőr százados volt, és hogy milyen hetykén nézett ki abban a tollas kalapjában. Meg hogy vasárnap egyenruhában ment a szentmisére, és a környékbeli úriasszonyok mind Nagymamát irigyelték...

Babiczky Tibor: Temetés után

Babiczky Tibor: Frigg éjszakája

Babiczky Tibor. Planet Caravan

Fecske Csaba: Ismerős

Fecske Csaba: Öregasszony

Fecske Csaba: Hetvenkedő

Fecske Csaba: Keserű dal

Fecske Csaba: A hiányzó lépés

Fecske Csaba: Agypiszkáló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése