2020. március 22., vasárnap

FALUS FERENC VOLT TISZTIFŐORVOS: A HIVATALOS ADATOK SEMMIKÉPPEN SEM TÜKRÖZIK A FERTŐZÖTTEK SZÁMÁT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.03.22.


Számos becslés van arról, hogy valójában mennyi lehet a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Miközben a miniszterelnök szinte naponta jelentett be egyre szigorúbb intézkedéseket, azt is mondta, eddig az egyedi megbetegedések voltak jellemzők, de ez át fog lépni a csoportos megbetegedések időszakába. A Magyar Orvosi Kamara már ezer fertőzöttel számol, ebből pedig a statisztikai modellek szerint egy hét múlva hét-nyolcezer, két hét múlva pedig ötven-hatvanezer is lehet, ha az ország nem teszi meg a szükséges lépéseket. Hétfői lazártáinkig itthon 1436 tesztet végeztek el, ami jóval kevesebb, mint az uniós országok többségében, Ausztriában például 8167 tesztet végeztek el. Dél-Korea példája különösen figyelemre méltó, hiszen az 51 milliós lakosságú országban több mint kétszázezer teszt készült és naponta tízezer ember fertőzöttségét vizsgálják saját kérésre.

„Elhibázottnak és felelőtlennek tartom azt az esetdefiníciót, amelyet a még mindig érvényes tisztifőorvosi utasítás tartalmaz a koronavírusteszt elvégzésének feltételeként.” Így nyilatkozott a 168 Órának hétfőn délben Falus Ferenc, aki 2007 és 2010 között vezette az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ). Szerinte az esetdefiníciónak már nem szabadna tartalmaznia azt a feltételt, hogy az adott beteg járt-e külföldön vagy találkozott-e olyan beteggel, akinek igazolták a betegségét. Ha valakinek a tünetei azt jelzik, hogy valószínűleg fertőzött, vagy a környezetében van sok beteg, akkor ez önmagában is elég indok kellene hogy legyen a tesztek elvégzésére. A volt tisztifőorvos szerint már az is műhiba, ha valaki kórházba kerül tüdőgyulladással, de elmulasztják nála a koronavírustesztet. Részben ez áll annak hátterében, hogy már hat egészségügyi intézmény dolgozóit kellett karanténba zárni, mert védőfelszerelés nélkül vizsgáltak tüdőgyulladásos betegeket.

Falus szerint a hivatalos adatok semmiképpen sem tükrözik a fertőzöttek számát, hiszen a vírushordozók többsége egyelőre alighanem tünetmentes, így nem kerül az egészségügyi hatóság látókörébe. A volt tisztifőorvos és kórházigazgató tízszeres szorzóval számol, de szerinte azoknak is vannak méltányolható érveik, akik inkább százszoros arányra gyanakszanak. Falus Ferenc úgy gondolja: jó lenne, ha sokkal nagyobb számban tesztelnék az embereket, hiszen így pontosabb adatokhoz lehetne jutni, és a dél-koreai példa azt bizonyíthatja, hogy a lakosság sokkal tudatosabban viselkedik, saját higiénés magatartását is képes felülvizsgálni, ha mód van a tesztek elvégzésére...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.